Az ELTE-n az Egyetemi Színpadból az évek során kinőtt, intézményesült színháztudományi képzés 2021 óta mesterszak keretében is hallgatható. Ennek idei tájékoztatóján jártunk.
A mesterképzés ugyan még csak pár éve folyik, azonban alapképzésen, színházi stúdiumok néven már lassan egy évtizede felvehető minorként a diszciplína. A minorhoz hasonlóan az MA képzést is a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi, valamint a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet oktatói végzik. A kurzusokat elsősorban Darida Veronika, Deres Kornélia, Pikli Natália, Schuller Gabriella és a szakfelelős Imre Zoltán tartják, azonban az oktatók egyéni kutatási területei alapján más intézetekből is csatlakoznak hozzájuk szakértők, hiszen hangsúlyos cél az ismeretek minél pontosabb közvetítése és a különböző kérdéskörök interdiszciplináris, több szempontú vizsgálata.
A bármely alapképzés után elkezdhető mesterképzés az európai színháztörténet 2500 és a magyar színháztörténet 200 évét tekinti át. Mivel erre szűk az a három félév, melyet az ember a képzés elméleti keretei között hallgat, fontos a hallgatók egyéni igyekezete, a kiegészítő olvasmányok és az előadásfelvételek önálló feldolgozása. A diploma megszerzése után pedig lehetőség nyílik a doktori képzésen való további kutatásra.
A tájékoztatón Deres Kornélia kiemelte, hogy a BA képzéshez képest az MA lehetőséget teremt a „mélyfúrásokra”, színháztörténeti áttekintés helyett a kortárs kérdésfeltevések felől a színrevitelek folyamatainak vizsgálata jelenik meg, a színháztörténet összekapcsolódik a tudománytörténettel.
Az egyetemi kereten túl és azt kiegészítendő a képzéshez oktatói oldalról szervezett színházi beszélgetések is kapcsolódnak, nemritkán meghívott vendégekkel; hallgatói oldalról pedig színháztudományi kérdéseket megvitató önszerveződő kör (KÉSZ?! – Kit érdekel a színház?!) is aktívan működik. Nemzetközi együttműködések is megvalósultak már a képzéshez kötődően: több európai nagyváros (például Helsinki, Kolozsvár, Marosvásárhely) hallgatói Budapestre érkezve egy intenzív közös workshopon bővíthették és oszthatták meg egymással ismereteiket. Az ELTE hallgatói pedig nyári egyetemeken, nemzetközi konferenciákon és OTDK-n is rendszeresen részt vesznek.
A képzéshez egy itthon vagy külföldön, színháznál vagy színházról szóló kulturális folyóiratnál teljesíthető szakmai gyakorlat is kapcsolódik, gyakorlati oldallal erősítve meg az MA erőteljesen elméleti jellegét. Idén tavasszal pedig az ELTE és a MOME együttműködésében szerveződik egy közösségi színházi gyakorlati lehetőség a XII. kerület lakosaival, Garai Judit és Schermann Márta szakemberek közreműködésével. Az ELTE színháztudomány mesterképzése egy írásbeli (motivációs levélből és önéletrajzból álló) portfólió benyújtása és sikeres szóbeli felvételi után kezdhető meg.
A kiemelt kép forrása az esemény Facebook-oldala.