Este hat óra. Elcsendesedett a Klauzál téri Vásárcsarnok. Csak a kihűlt asztalok és letakart ládák emlékeztetnek a délelőtti piachangulatra, s egyre halványabban pislákolnak a közeli Spar fényei. Ám az emelet csak most kelt igazán életre. Ugyanis a dualizmus patináját őrző, a közelmúltban szépen felújított árkádok alatt halkan morajló tömeg fogadja az arra járókat, akik képről-képre vándorolva kerülhetnek közelebb az Univerzum titkaihoz – legyen szó egyéni történet felgöngyölítéséről vagy a csillagködök végtelen távolságában felsejlő, a létünk nagy kérdéseire irányuló filozófiai gondolatok megleléséről. A különböző terekben, apró beugrókban lévő pontok sokasága szabadon bejárható, s különlegessége, hogy a kozmikus tájképek formáját öltő alkotások alapját az egyik leghétköznapibb anyag, a por ihlette. Hiszen a „a por a világ példázata (…) mert egészen anyagi értelemben az a maradék, amely a létezésről tanúskodik, annak bizonyítéka, de még inkább a célja, hogy a világmindenség része legyen.” E szavakkal vezette be a művészetkedvelő nézőket 2024. november 27-én Pecsics Mária fotográfus az általa létrehozott Elképzelt Univerzumba, amelynek földi otthonául ezúttal az erzsébetvárosi Ladó Galéria szolgált.
Pecsics Mária életműve lassan két évtizede meghatározó szerepet tölt be a kortárs hazai fényképészetben. A dokumentarizmus és az alkalmazott fotográfia irányából közelítő, nem ritkán konceptuális elemeket tartalmazó képeit korábban olyan helyeken állították ki, mint a Magyar Fotográfiai Múzeum (Kecskemét), a Rippl Galéria (Kaposvár), a Faur Zsófi Galéria (Budapest), vagy a Vajda Lajos Stúdió (Szentendre). Művészi tevékenysége mellett azonban legalább ugyanennyire fontos a tanári munkája is: megfordult korábban a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, a Budai Rajziskolában, 2020 óta pedig a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Média Tanszékének egyetemi docense és tanszékvezetője Kaposváron. Táj címet viselő sorozatában vizsgálta már a 21. századi ember és a természet viszonyát, míg a trilógiává összeálló Három mű az elkerülhetetlenről című kiállításán a mulandóság, valamint a hatalomgyakorlásban rejlő ellentmondások kerültek lencsevégre. De a korábban emlegetett por sem volt számára ismeretlen matéria, hiszen a Három mű egyikeként már alkalmazta a fekete téglalapba ágyazott „földi csillagokat”, itteni jelenlétünk egyik „bizonyítékát”. Ezúttal azonban egy nagyon is egyéni élettörténet inspirálta arra, hogy visszanyúljon ehhez az anyaghoz.

(Kép forrása: szerzői felvétel)
„Az Elképzelt Univerzum képei ebben az évben elhunyt barátom, Eszter lakásának házi porából készült fotográfiák.” Elsőre alighanem bizarrnak tűnik a tárlat katalógusát olvasónak ez a mondat, holott mindennapjaink egyik legbanálisabb, és vélhetően kevesek által „szeretett” kísérője felől közelít a lét vizsgálatához. Azonba, ha jobban belegondolunk, a por korántsem áll olyan távol tőlünk, vagy a múltban élt nagyobb gondolkodóktól és vallási irányzatokról, s erre a nem kis tényezőre hívta fel a figyelmet Tillman József (másnéven Tillman J. A.) filozófus, egyetemi tanár is megnyitóbeszédében. Az ókeresztény időkben lett a hamvazkodás rituáléja a nagyböjti időszak egyfajta nyitánya, mikor az atya a tűzben elégett barkaág porával kente meg áldozás után a hívő ember homlokát az „emlékezz ember: porból vagy és porrá lettél” formulával (Teremtés könyve 3:19) emlékeztetve bennünket földi múlandóságunkra és esendőségünkre. A vallási-rituális funkció mellett a por lehet ihletadó forrás is, mint az a neves német polihisztor, a kora újkorban élt Gottfried Wilhelm Leibniz esetében is történt. Neki a mikroszkópba pillantása hozta el a várva várt „isteni szikrát” az 1714-ben megjelent Monadológia című művéhez, amelyben papírra vetette a monászokkal avagy monádokkal mint egyszerű szubsztanciákkal és elemi részecskékkel kapcsolatos elképzeléseit. S végül, de nem utolsó sorban ezt használta alkalmazott anyagként a 20. századi művészet egyik nagy úttörője, Marcel Duchamp is, aki immáron teljesen hétköznapi dologként tekintett a padlón és polcokon megtelepedő porra, és a műtermében fellelhető szemcsékből épített képeket és „vándorló absztrakt formációkat”, kiragadva ezzel a legapróbb részleteket is a mindennapok szürke zónájából.

A szellemi kalandokra nyitott néző nagy örömére Pecsics Mária nem adott sorvezetőt a falon függő képeihez. Ennek köszönhető az, hogy a szemlélet minden esetben változó lehet: a befogadó előtt a porgalaxis sajátos nyomozás történetként is kibontakozhat, melyben felsejlik egy egyéni életút, ugyanakkor minden lehetőség adott az általános gondolatok, képzetek megragadására, vagy akár aktuális élethelyzetünkre való reflektálásra is. Egyedül a hármas felosztás az, ami megmaradt. A galériában kiállított alkotások három különböző keretben, három különböző geometriai formában mutatják meg magukat. Az első csoportot a téglalap alakú, barna fakeretbe ágyazott kozmikus tájképekből áll, a másodikat a kisebb négyzetformájú, kitalált csillagképek teszik ki, s a harmadik a kör alakú, szegély nélküli „bolygóképeké”. Haladjunk tehát végig ebben a sorrendben!

A falfelület mértani közepén az Elképzelt Univerzum No. 8. Gomolygó-kavargó kozmosz. Nincs semmi más, csak a csillagok. A kép előtt álló, s belül egyre inkább elcsendesedő embernek okvetlenül fel kell tennie magában a kérdést: mi is voltaképpen az univerzum? A végtelen távolság csendje, vagy a korlátlan lehetőségek tárháza? Az egyhangú változatosság hona, ahol a tejfehér és ezüstben pompázó csillagokon kívül valójában nincs is semmi más, csak az emberi lét keretei között talán elérhetetlen messzeség? Gyönyörködni és egy kicsit dideregni kell a kép előtt. Mert az ember akár nagyon egyedül is lehet a kozmoszban. De mégis, ama ragyogásban, melynek visszfényét minden egyes ember magán hordja ezen a planétán ezek örök reménnyel töltenek el. A megismerés határai, melyek elmosódnak, s az Univerzum végtelen terébe foszlanak, épp végtelenségük okán hordozzák a reményt és annak bolygóközi lenyomatát.

Az Elképzelt Univerzum No. 2.-n látszólag minden változatlan, kivéve egy vonalat. Felragyogott egy csillag, a fantázia hullócsillaga, a kívánságok és a jelekkel felérő sejtések világa. Pillanatnyi csoda, ami csak az arra nyitott szemnek tárul fel. Meglehet a képzeletünkben ez magányosan halad előre, ám fénye mégis csempész némi melegséget a csillagködök közé. „Az ellenfényben kavargó pontban kirajzolódik egy párhuzamos világegyetem, (…) amely nem az Ő emlékezetét őrzi, hanem Őt magát.” Az egyén tehát itt lett része markánsan a képnek, jelenléte szinte már tapintható, és ez némi megnyugvással szolgál. A rögzített fénykép a haladás pillanatát fogja egyetlen statikus pontba, kimerevítve azt a kozmikus örökkévalóságnak és az emberi emlékezetnek egyaránt. Ez a fajta rögzítés viszont az örök jelen érzetét adja a csillagban megtestesült földi mulandóságnak, így téve valódi jelenlétté a korábban itt éltet, „Őt magát”. Talán a véletlen, talán öntudatlan szándékosság, hogy a két lépéssel hátrébbról szemlélve már egy kisebb fényszívecskét is észlelhetünk a mű jobb felső sarkában, amely a képre irányuló beltéri fények játékának jóvoltából jelenik meg, újabb, emberi közelséget jelző pont gyanánt.

A következő változaton már a Lélek tűnik fel. Kozmikus kék köd gomolyog a szívtájék környékén: Elképzelt Univerzum No. 5. Mellmagasságban, jobb kéz felől – vagyis a tükröződő bal oldalon – pókhálószerű motívum bukkan fel, mely centripetális erőként igyekszik maga köré gyűjteni a csillag-porszemcséket. Érzékelhető lesz a tiszta fehérség, és az élet lüktetéseként egy cseppnyi vörös, ám a domináns szín a kék, kiragadva ezzel a formációt a fehér-fekete árnyalatok világából. Az életté összeállás pillanata ez, a hideg kékség ezúttal azonban jelzi a Föld felé kötött határokat, és az organikusan absztrakt alakzat csak a néző képzeletében kapcsolódik össze történetté – pusztán a kép erejével mindez még nem válhat valósággá.

A kitalált csillagképek sorozatába tartozó alkotások az egész tárlat legszemélyesebb hangvételű darabjai. Itt olyan, a csillagászat által még fel nem fedezett vonalak kerülnek az emberi teleszkóp lencséje elé, mint a Cukrosperec vagy a Varrótű Csillagkép. Egy-egy apróság, egy-egy személyes tárgy, hétköznapjaink kevés figyelemre méltatott dolgai; itt érhető nyomon az elhunyt barátnő jelenléte a legnyilvánvalóbban, egyedi intermezzót képezve ezzel a jelen írás során bejárt út, vagyis a kiállítás utolsó állomását jelentő bolygóképekhez.

A kör alak már asszociációs szinten is a bolygók világát idézheti fel, önmagába záródó, a végtelenséget is jelképező formája nyomán emellett szoros szimbiózisban van az előzőekben bemutatott művekkel. S hogy mit is látunk ezeken a nyomtatott vásznakon? Egy élet allegóriáját. Az Életét. A makro- és mikrokozmosz egymásba olvadását. A messzeséget jelentő fekete háttér előtt mikroszkopikus alakzatok kavargó világa ismerhető meg. Gombák spórafonala, könyvekben évtizedekkel ezelőtt préselt virágok imitációja, egy kis csónakra emlékeztető objektum a világ nagyszerűségét és összetettségét hirdeti, miközben a barnás-rózsaszínes, és a zöld árnyalatok emberközelibb keretbe foglalják az egész kiállítást. A részletekben elmerülve már nem számít, kit vagy mit látunk: itt nyílik esély arra, hogy a folyton váltakozó koncepciókat és a néző választotta történeteket szintetizáljuk, átjárhatóvá tegyük, adózva ezzel egy ember emlékének, a kozmosz végtelenségének, a művészet szabadságának és…végső soron önmagunknak is. Hiszen Pecsics Mária elképzelt univerzumában könnyen megeshet, hogy pár kép után mi magunk válunk az igazi főszereplővé, a képzelt csillagok és a valóságos por segítségével egyszerre felvillantva az emberségünkből fakadó kérdéseket és a válaszoknak hagyott végtelen teret.
A kiállítás műtárgyai megtekinthetők, illetve meg is vásárolhatók a Ladó Galéria weboldalán. (https://ladogaleria.hu/)
Ladó Galéria Facebook-oldala: https://www.facebook.com/ladogaleria/
Ladó Galéria Instagram-oldala: https://www.instagram.com/ladogallery/ Kéri Gáspár: „A fotográfiában az az egyik legizgalmasabb dolog, hogy a határvonalak bátran átjárhatóak.” – beszélgetés Pecsics Máriával. https://punkt.hu/2023/12/28/a-fotografiaban-az-az-egyik-legizgalmasabb-dolog-hogy-a-hatarvonalak-batran-atjarhatoak-beszelgetes-pecsics-mariaval/