Az ELTE hallgatói magazinja
Az Orlai Produkció legújabb előadását a tűzhely sercegése, a pörgős párbeszédek és a rikító ruhák látványa uralja. A nézők szinte érzik a színpadon áradó pirított fokhagyma illatát, a szájakban pedig összefut a nyál egy-egy étel elkészítése során. Az ízkavalkád és a látványos elemek ellenére hiányzik a színdarabból valami, amitől igazán maradandó lehetne. Kritika a Szuvidált szenvedélyek című darabról.
Az immár az ELTE Humántudományi Kutatóközpontjának részeként működő Művészettörténeti Kutatóintézet szeptember 25 és 27 között második alkalommal rendezte meg a Látkép Művészettörténeti Fesztivált. Az esemény célja az volt, hogy bemutassa a tudomány kaleidoszkópszerű, folyamatosan bővülő és gazdagodó világát. A fesztivál során számos olyan kutató is megismertethette eredményeit, akik az akadémia mindennapjaitól távolabb tevékenykednek. Közel száz előadó mutatkozott be huszonhat szekcióban, ezek közül négy szekcióban meghívott, nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoportok számoltak be eredményeikről.
Szinte hagyomány már, hogy minden harmadik évben egy délután erejéig óriásbábok és fúvószenekarok lepik el a „Viharsarok sugárútja”-ként számontartott békéscsabai Andrássy utat és környékét, akik gyermekszíveket igéző és a szülőket fiatalságukba visszaröpítő felvonulásukkal jelzik, hogy kezdetét vette a több, mint fél évszázados múltra visszatekintő Nemzetközi Bábfesztivál. Idén a menet a belvárost keresztező főtérláncolaton átkelve – Békéscsaba szívében ugyanis négy tér olvad egymásba, szépségükkel kihívóan versengve a város „igazi főterének” címéért – jutott el az Élővíz-csatorna zöldellő partjára. Innen a játékos és hömpölygő báb- és emberáradat egy szempillantás alatt a „folyó” túloldalán termett, hogy birtokba vegye a hajdani nemesi lakból modern művészeti központtá alakított Napsugár Bábszínház frissen renovált épületét és annak kertjét: a többnapos rendezvény újdonsült otthonát.
Egy forró nyári estén megtelt a Kobuci Kert zenével, nyelvekkel, hangszerekkel és emberekkel. A világzenei hét utolsó és egyben egyik legkülönlegesebb estjén jártunk, ahol a zenei sokszínűség és az érzelmek szinte tapinthatóvá váltak a levegőben.
Haupt Bernát EXPANSIO című önálló kiállítása június 13-án nyílt meg az Orgona 22 Galériában. A fotóművész munkáit Popovics Kinga válogatta és rendezte egy olyan térközpontú, installatív tárlat keretében, amelyben a látogatók a térben való mozgás révén aktív kapcsolatba kerülhetnek a művekkel. A kiállítást Rényi András művészettörténész és esztéta műértelmező megnyitóbeszéde vezette be. Heideggerre hivatkozva szemléltette, hogy Haupt fotói mitől nevezhetők olyan, művészetfilozófiai értelemben is jó képeknek, amelyek nemcsak külsőleg esztétkusak, de a szemlélőben is megindítanak belső reflektív folyamatokat.
Elefántok ugrálnak pókfonálon, a háttérben egy ortodox pap sétál, a kezében egy ikonnal, majd hirtelen leszakad a csillár a plafonról… Csak néhány részlet a Pókfonálon című előadásból, amelyek abszurditása ellenére a darab egészen autentikus és realista módon viszi színre öt szereplő életének tragédiáit. Rusznyák Gábor rendezése alapvetően szövegközpontú, de erőteljesen metaforikus, amelyben egyszerre hiszünk el mindent, amit látunk, és kérdőjelezzük meg folyamatosan, hogy helyesen tesszük-e. A történet alaphelyzete szerint egy férj (Lajos András) az éjszaka közepén bejelenti feleségének (Fazakas Júlia), hogy kolostorba vonul, mire a nő kétségbeesetten áthívja barátaikat, hogy segítsenek kideríteni, mi történik a férfival.
Milyen elveszteni valamit és milyen a hiány, ami utána következik? Milyen az, ha szó szerint ég és föld választ el minket attól, akire szükségünk van? Hová fordulhat az ember, hogyan találja meg a helyét és hogyan definiálja újra önmagát, ha ez a hiány alapállapottá vált? Ezek a fő témái a Horváth Florencia versein alapuló Valójában senki című produkciónak. A művek alapján Karádi Gergő írt dalokat, és a szerzővel közösen, havonta adják elő a performatív elemekre, bejátszókra egyaránt építő estet a Három Hollóban. Az előadást követően mindig van egy vendég, aki a darabot meghatározó valamelyik művészeti terület fontos alkotója. A meghívott legutóbb Sallai László dalszerző volt, a moderátori széket Deák Dóra foglalta el.
Hogyan tartja fenn magát a nyomor egy közösségben generációkon keresztül? Hogy lehet az, hogy ha tagjai azonosították is a problémát, mégsem tudnak rájönni, hogyan is lehetne változtatni a helyzeten? Hiszen mindenki pontosan látja, hogy alapjaiban kellene valamit máshogy csinálni… A Jurányi előadásában ezen kérdések mentén mutatja be a Stég című darab egy család történetét.
Április 10-én nyílt Gál András festőművész kiállítása a Bródy Sándor utcában található TOBE Gallery-ben. Az Inventarium című tárlat elgondolkodtató látleletet ad az elmúlt harminc évről mind a művész életművének tükrében, mind a klasszikus festészet jelenbéli lehetőségeit tekintve.
Hogyan lehet feldolgozni egy gyerek elvesztését? Milyen megküzdési mechanizmusokat lehetne alkalmazni a fájdalom enyhítésére? Használ bármit is valamilyen új tevékenység űzése? Esetleg egy pszichológus? Cordelia O’Neill Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című darabja a Loupe feldolgozásában ezeket a kérdéseket járja körbe.