Bridzsező arisztokraták a fronton – Károlyi Mihály emlékiratai I.

Károlyi Mihály a kor egyik leggazdagabb magyar arisztokrata családjába született, barátai és rokonai a századforduló legbefolyásosabb politikusai voltak – és végül mégis ő lett a magyar történelem egyik nagy kitaszítottja. Jelen cikksorozatban olvashatunk majd forradalmakról, kémekről, bérgyilkosokról, mindenféle szerencsétlenségről és szerencsétlenkedésről, illetve egy huszonhétéves száműzetés történetéről is, és megtudhatjuk, hogyan jutott a gróf erre a sorsra.

A személyiség nélküli „jószág” – Kerekasztal-beszélgetés az MI-ről, a MI szemszögünkből

A mesterséges intelligencia kardinális ponttá vált nemcsak az akadémiai közegekben, de a mindennapokban is. Az AI egyre szélesebb körben terjed el, napról napra válnak elérhetővé új funkciói, folyamatos fejlesztés alatt áll. Az Egyetemi Anyanyelvi Napok programjai közt egy kerekasztal-beszélgetés is helyet kapott különböző tudományágak neves képviselőivel, hogy reflektáljanak a mesterséges intelligencia helyzetére, és megvitassák azt. Szerkesztőségünk is járt a beszélgetésen, ennek tudósítását olvashatjátok a cikkben.