Kiegészítő támogatás Erasmus ösztöndíjhoz

Az ELTE Alumni Alapítvány ismét hallgatói mobilitási pályázatot írt ki tehetséges, és egyben rászoruló hallgatók Erasmus ösztöndíjának kiegészítésére. Az elnyerhető támogatás egy főre jutó összege 200.000 forint.

Az ELTE Alumni Központ az ELTE Diplomások Köre és az ELTE Alumni Alapítvány közreműködésével hallgatói mobilitási pályázatot hirdetett a 2025/26-os tanév első félévében megvalósuló Erasmus mobilitási programok kiegészítő támogatására. A pályázat legfőbb célja, hogy kiegészítse az egyetem tehetséges, de anyagilag rászoruló hallgatóinak Erasmus ösztöndíját. A kiírók arra törekednek, hogy az ELTE egykori hallgatóinak összefogásával segítsék az ígéretes, kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező diákokat. Azokat a nyitott és ambiciózus hallgatókat kívánják támogatni, akik ugyan sikeresen nyerték el az Erasmus mobilitási ösztöndíjat, de anyagi helyzetük akadályozza őket abban, hogy éljenek a lehetőséggel.

A támogatásra az ELTE állami ösztöndíjas képzési formában tanuló MA/MSC és doktori hallgatói jelentkezhetnek, illetve azok az alapszakos (BA/BSC) és osztatlan képzésben résztvevő hallgatók, akik legalább egy lezárt aktív félévvel rendelkeznek. További feltétel, hogy a pályázók jó vagy kiváló tanulmányi átlaggal rendelkezzenek, valamint szociális támogatásban részesüljenek. Elvárás a pályázók felé, hogy a visszatérésüket követően aktívan közreműködjenek az Erasmus+ hallgatói mobilitási program és az ELTE Alumni program népszerűsítésében.

A pályázóknak egy rövid, fényképes önéletrajzot, a kitöltött és aláírt pályázati űrlapot, egy maximum kétoldalas motivációs levelet, a BA/BSC diploma másolatát – doktori képzés esetén az MA/MSC diploma másolatát –, az utolsó lezárt félév súlyozott tanulmányi átlagáról szóló igazolást, a szociális támogatásról szóló igazolást, továbbá a hallgatói mobilitás elnyerésének hitelt érdemlő igazolását kell benyújtaniuk az ELTE Alumninak a titkarsag@alumni.elte.hu e-mail-címre. A támogatók a motivációs levélben a következő kérdések megválaszolását várják el a pályázóktól:

Miért vagy elkötelezett a választott hivatás és az ELTE iránt?

Mik a jövőbeli terveid: reményeid szerint mit tudsz a későbbiekben adni a szakmának, a társadalomnak?

A kiegészítő támogatást maximum 10 fő nyerheti el.

A pályázat benyújtásának határideje: 2025. május 15.

Forrás: alumni.elte.hu

Author

Ajánlott cikkek