Február 12-én indul újra az ELTE-NFI Egyetemi Filmklub, amely a tavaszi félévben ismét sok klasszikus és kortárs magyar filmmel várja az érdeklődőket. A beszélgetéssel egybekötött vetítésekre nyolc alkalommal kerül sor a szemeszter folyamán, szerdai napokon, este hat órától.
Az ELTE és a Nemzeti Filmintézet által közösen szervezett filmklub már több éve nyújt közösségi kikapcsolódási lehetőséget az érdeklődőknek. Bár a filmklub székhelye az Állam- és Jogtudományi Karon (A/1 gyakorló) található, a szervezők az egyetem minden karáról szívesen látnak jelenlegi és volt hallgatókat egyaránt. A kulturális élmény mellett az ELTE-NFI Egyetemi Filmklub révén karokon és generációkon átívelő kapcsolatok, barátságok épülhetnek. A filmvetítés után minden alkalom inspiráló beszélgetéssel zárul, ahol a résztvevők meghívott vendégekkel beszélgetnek a filmről vagy a benne feldolgozott fontos társadalmi, illetve emberi kérdésekről. Az elmúlt félévekben a következő neves alkotások kerültek a filmklub vásznára (a teljesség igénye nélkül): Szamárköhögés (1987), Ripacsok (1981), Hyppolit, a lakáj (1931), Mici néni két élete (1963), Blokád (2022), Akik maradtak (2019), Szabadító (2022), Kojot négy lelke (2023), Kontroll (2003), Megáll az idő (1982).
A beszélgetések meghívott vendégei színészek, rendezők, forgatókönyvírók, filmtörténészek, filmkritikusok, operatőrök, illetve az adott filmalkotások által érintett egyéb területek szakértői. A filmklubban megfordult már többek között Gárdos Péter Balázs Béla-díjas filmrendező, író, Lukácsy György forgatókönyvíró, rendező, Bezerédi Zoltán Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, Csányi Sándor Jászai Mari-díjas színművész, Koltai Lajos operatőr, rendező és Szacsvay László, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Jászai Mari-díjas színművész is.

A filmklub rendszeres résztvevői felfedezhetik a magyar filmtörténet kiemelkedő alkotásait, legyen szó régi klasszikusokról vagy friss alkotásokról, szélesítve ismereteiket és világlátásukat. Olyan emberekkel találkozhatnak, akik meghatározó szerepet játszanak a magyar filmes világban. A mindennapok rutinjából kiszakadva olyan közösség tagjává válhatnak, ahol a házi mozizás élménye értékes, építő beszélgetésekkel egészül ki.
A tavaszi félévben a következő filmek kerülnek sorra:
- Február 12. – Műanyag égbolt (2023): A több díjjal elismert, különleges technikával készült film 2123 Magyarországára kalauzol minket, egy sötét jövőbe, ahol az állatok és növények eltűntek, és az emberiség túlélése kegyetlen áldozatokat követel. Egy férfi minden szabályt felrúg, hogy megmentse felesége életét. A film olyan fontos témákat boncolgat, mint az önrendelkezés, az evolúció és az elmúlás, miközben szembesít minket a bolygó pusztításáért viselt felelősségünkkel.
- Február 26. – Mesterjátszma (2023): Tóth Barnabás legújabb alkotása Stefan Zweig Sakknovellájának 1956-ba helyezett feldolgozása. A pszichothriller a Stony Brook Filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendezés díját.
- Március 12. – Szirmok, virágok, koszorúk (1984): Lugossy László történelmi filmje az 1848-49-es szabadságharc leverését dolgozza fel. A lenyűgöző képi világú film főszerepében Cserhalmi György látható.
- Március 19. (tervezett időpont) – Veri az ördög a feleségét (1977): A film a Kádár-korszak puha diktatúráját bíráló társadalmi szatíra, amely görbe tükröt tart a hétköznapi családi élet tipikus helyzetei elé is. A történet érzékletesen mutatja be a „gulyáskommunizmus” viszonylagos jólétét, miközben rávilágít azokra a mélyben rejlő strukturális problémákra, amelyek az akkori társadalmat terhelték. Tervezett vendégünk a kihagyhatatlan és felejthetetlen Pásztor Erzsi, a film egyik ikonikus szereplője.
- Április 9. – Semmelweis (2023): Koltai Lajos alkotása Magyarország Oscar-nevezettje, életrajzi dráma Semmelweis Ignác, az anyák megmentője életének egy szakaszáról, Vecsei H. Miklós és Nagy Katica főszereplésével.
- Április 30. – Aurora borealis (2017): Két idősíkon játszódó, fordulatos családtörténet, amely anya és lánya kapcsolatának mélységeit tárja fel. A film szokatlan helyzeteken keresztül, finom női érzékenységgel mutatja be az identitásválságból fakadó drámákat, a háborúk által széttépett Európa soha be nem gyógyuló sebeit, az elmúlást, valamint a hazugságok és elhallgatások felszabadító leleplezését.
- Május 7. – Bánk bán (2002): A film a romantikus opera világát a 19. századi historikus festészetet idéző képi kompozíciókkal, valamint gazdag jelmez- és díszletvilággal kelti életre. A produkcióban Európa és Magyarország legismertebb operaénekesei szerepelnek. A Łódź-i operatőrfesztiválon elnyerte a legjobb operaadaptáció díját.
- Május 14. – Pál utcai fiúk (1969): Molnár Ferenc ifjúsági regényének adaptációja, az első Oscar-díjra jelölt magyar film. Fábri Zoltán rendezésében készült magyar-amerikai koprodukció.
Az ELTE – NFI Egyetemi Filmklub aktuális vetítései itt érhetőek el. A részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az adott program meghirdetésében elhelyezett űrlapon lehet. Az érdeklődők kérdéseiket az eltenfi.filmklub@elte.hu e-mail címen tehetik fel a szervezőknek.
Képek forrásai: ajk.elte.hu, elte.hu