Megjelenítve: 1 -10 / 43 eredményből

Véres lett a bluesod: Bűnösök – kritika

Amerika déli államairól talán nem a horror műfaja jut először eszünkbe, pedig a forró ültetvények és mocsarak, a külső szemmel szokatlan kulturális szokások, na meg a mindenhol jelen lévő, éppen csak leplezett rasszista múlt (és jelen) remek alapját képezhetik egy groteszk rémmesének. Az errefelé történő borzalmakat bemutató irányzatot „southern gothic”-nak, azaz déli gótikának szokás nevezni; ide tartoznak Anne Rice kultikus vámpírregényei vagy A texasi láncfűrészes mészárlás kannibál redneckjei. Ennek a műfajnak a legfrissebb darabja Ryan Coogler új filmje, a Bűnösök, mely ugyan horrorként nem mutat sok újat, de helyszínével és kulturális közegével érdekesre színezi sztoriját. A film legfontosabb és legemlékezetesebb összetevője ugyanis nem az ijesztgetés, hanem a zene – egészen konkrétan a blues.

Szabad ötletek egy térben: Reménytelenül – József Attila pszichoanalízise – kritika

Az utóbbi években csak elvétve bemutatott irodalmi témájú magyar filmek kapcsán elszokhattunk a kellemes csalódástól. Nagy szerzőinket sorra háttérbe szorították vagy félreértették, ne adj’ Isten véleményes, szubjektív irányú olvasatok korlátolt határai közé terelték. Előbbire a Frici és Aranka című film a példa, amelyben Karinthy Frigyesből saját filmjében majdhogynem mellékszereplő vált, utóbbi esetben pedig a Most vagy soha! lényegítette Petőfit és társait akciófigurákká a forradalom terepasztalán. Rózsa Gábor (Mentés másképp, Legénybúcsú EXTRA) harmadik filmje viszont igyekszik szorosan követni a költőikonról született feljegyzéseket, hitelesen ábrázolva a lélektani folyamatokat, illetve teret adni a szubjektív, mégsem aránytévesztő szemszögnek.

Jött volna az ördög, ha nem hívják?: Nosferatu – kritika

Nem kis múltja van Robert Eggers kísérleteinek arra, hogy elkészítse F. W. Murnau klasszikusának remake-jét, hiszen már 2015 óta várható volt a párszor meghiúsulni látszó projekt. A 100. évfordulót pedig sikerült két évvel lekésni, de ez tulajdonképpen senkit nem zavar: A boszorkány, A világítótorony és Az északi után a filmvilág megtanulta, hogy a New England-i rendező minden alkotása különleges eseményt jelent. Eddigi filmjei tanúskodtak a történelmi hitelesség és részletgazdagság terén mutatkozó érzékenységéről, illetve érdeklődéséről a folklór és a mitológiai világ fantasztikumba ágyazása iránt. Viszont talán kevésbé kerül reflektorfénybe, hogyan illeszkedik Eggers filmográfiájába ez a rendezés, mikor valaki ekkora mesterművet és egy olyan, közel érinthetetlen ikont próbál újraértelmezni, mint a ’20-as évek német expresszionizmusának motivált geometriai formákkal dolgozó csúcsműve. Ez a forgatókönyv sokkal többet jelent, mint jogdíj nélküli drakulázást, ezért is kerülnek most már a harmadik verzió középpontjába az élet-halál létkérdése mellé a vágyak tudatos és tudattalan megélésének veszélyei. Akár tagadja a néző, akár őszinte beismeréssel ül be a moziba, valójában mindenki vágya, hogy a legújabb feldolgozás felérjen Murnau és Herzog víziójához.

Baukó Attila és Azahriah: két egyéniség egy személyben? avagy a „Mi vagyunk Azahriah” filmkritika

Már egy ideje köztudomású volt, hogy film készül a 22 éves Baukó Attiláról, és az eddig főként reklámfilmes és kliprendezőként ismert Mazzag Izabella jegyzi mint rendező, míg a produkciót a Lévai Balázs vezette Színfolt Film forgalmazza. Ez a stúdió korábban már több zenés alkotással is sikert aratott, például a Tankcsapdáról (Három rohadék rockcsempész), Fábián Juliról (Like a Child), valamint Fluorról és Diazról (#Sohavégetnemérős) készült filmekkel.

Az iskola a magyar valóság kapudrogja – Fekete pont kritika

„Rend a lelke mindennek” – köpi oda a közhelyet a portás gyermekkorú főhősünknek, ezzel indokolva, miért küldte őt vissza az épületen kívülre, hogy ezúttal a bejáraton jöjjön be, ne a kijáraton. Utóbbi persze igazából semmiben nem különbözik előbbitől, a közjáték miatt pedig a tanuló el is késik, így felmerül a kérdés, milyen lelket ad egy ilyen rend „mindennek”. A korábban rövid- és dokumentumfilmeket jegyző Szimler Bálint első nagyjátékfilmje a magyar iskolák ehhez hasonló jelenségeket eredményező rendszerét és beidegződéseit veszi enyhén torz górcső alá, de kíméletlen-kényelmetlen kritikája sok minden másra is vonatkozik.

Underground kísérleti filmfesztivált tartanak Esztergomban

A Celluloidra Revolverrel egy alulról szerveződő tudományos és művészeti platform; első fesztiváljukra közel 50 országból érkeztek a megpályázott alkotások, melyekből hétórányi filmanyagot vetítenek majd le az esztergomi Kaleidoszkóp Házban, egybekötve különböző filmes műhelyekkel, szakmai konferenciával, performanszokkal és kísérleti dj szettekkel.

John Wick helyett viccjancsi: Kinyírni a világot – kritika

A manapság leginkább a John Wick-filmek által képviselt, ponyvás-képregényes világban játszódó, „mindenkit halomra gyilkolós” akciófilmek receptje általában nem túl bonyolult, és még a kevésbé emlékezetes darabok is jó szórakozást tudnak nyújtani másfél-két órára. A Kinyírni a világot is ezt a műfajt képviselné, de nem elégszik meg a szokásos összetevőkkel: hozzáad a képlethez egy szatirikus disztópia-hátteret, egy enyhén meta narrációt, és egy jó nagy adag poénkodást. Stílusos és egyedi műfajmix próbált volna lenni – helyette inkább annak lesz a bizonyítéka, hogy néha mégiscsak jobb a beváltnál maradni.