Michael Mann Ferrarijában hamarabb sül el pisztoly, mint hogy felmordulna az első versenyautó. Ezután pisztollyal már csak versenyautót indítanak el, nem lesz a fegyver mögötti bűnt, a bűnöző létet árnyaló tartalom, a megszokott értelemben talán bűn sem, nem úgy, mint az Az erőszak utcái és a Szemtől szemben esetében. Ez a lövés mégis önreflexíven emeli be a rendező korábbi munkáit és teszi fel a kérdést: lehet-e filmet csinálni a (tipikusan) maszkulin énről úgy, hogy az egyetlen „férfias” pisztolyjelenetet az első pár percben megkapjuk a férjére rálövő feleségtől? Onnantól fogva recept szerint csak önéletrajzi keretekbe ágyazott, egyszerű sportfilm következhet, helyette viszont jön egy összetett, lassú film a gyorsaságról. Lehet-e bűn a legális szenvedély, ha emberéletekbe kerül, lehet-e szép egy autós film és lélektani tér a versenypálya?
