Csuka Gergő Az utóbbi években csak elvétve bemutatott irodalmi témájú magyar filmek kapcsán elszokhattunk a kellemes csalódástól. Nagy szerzőinket sorra háttérbe szorították vagy félreértették, ne adj’ Isten véleményes, szubjektív irányú olvasatok korlátolt határai közé terelték. Előbbire a Frici és Aranka című film a példa, amelyben Karinthy Frigyesből saját filmjében majdhogynem mellékszereplő vált, utóbbi esetben pedig a Most vagy soha! lényegítette Petőfit és társait akciófigurákká a forradalom terepasztalán. Rózsa Gábor (Mentés másképp, Legénybúcsú EXTRA) harmadik filmje viszont igyekszik szorosan követni a költőikonról született feljegyzéseket, hitelesen ábrázolva a lélektani folyamatokat, illetve teret adni a szubjektív, mégsem aránytévesztő szemszögnek.
A független produkció költségvetéskerete kényszerítette a stábot mindössze tíz nap alatt leforgatni a komplett történetet: a feszes tempó okot adhat aggodalomra, a rövid gyártási idő viszont indokolhatja a végeredményben tükröződő összeszedettséget, amire nagy szükség volt a sietség és a technikai kihívások (pl. a sok hosszúsnittes jelenet) miatt is. Az alkotás József Attila (Sütő András) és Gyömrői Edit (Michl Júlia) kapcsolatán keresztül mutatja be a költő életének utolsó szakaszát és mentális betegségének elharapódzását kamaradrámai keretek között, főként hosszú snittekkel operálva. Mivel a film főszereplője Gyömrői Edit, az ő nézőpontjával azonosulva szemlélhetjük páciense életét és munkásságát. A cselekményt a pszichoanalitikus terápia foglalja keretbe, ügyes húzással a terápián keresztül kapunk életképeket és rekonstruálhatjuk a borderline személyiségzavar kialakulásához vezető traumákat. A családi háttérből és a gyermekkori megpróbáltatásokból adódó későbbi belső konfliktusok egyenes ágon vezetnek a főszereplő karaktereket közösen érintő dilemmákhoz, amelyek a férfi-női és a gyermek-felnőtt szerepek kérdésköreit taglalják. A fentebb leírt perspektíva miatt csak néhány apró, viszont sokatmondó bepillantást kapunk a költő a korabeli irodalmi életben betöltött szerepébe és életének elkerülhetetlen, tragikus végébe.
Mivel a mentális betegségek bemutatása és a történelmi költőszemélyiség ábrázolása egyaránt ingoványos területek, ezek reprezentációja mentén tudjuk leginkább értékelni a végeredményt. Az egyik legnagyobb kockázati tényező József Attila állapotának túlzó vagy egysíkú megjelenítése, a mentális zavarok sztereotipizálása. Ezt a helyenként szélsőséges indulatokat kiváltó előzetes megtette: ott ugyanis a film azon részeit emelték ki, amelyek a legteátrálisabban jelenítették meg a személyiségzavar tüneteit, szatirikus őrült ábrázatát keltve ezáltal – szerencsére a végproduktum sikeresen elmélyítette a karaktert és más aspektusaira is kellően fókuszált.
Sütő András láthatóan sok figyelmet fordított szerepének hátterére és nagyrészt sikeresen lavírozik a szélsőséges állapotok között, de mégiscsak övé a legvéleményesebb alakítás a filmben. Leginkább a kezdetekben, de szinte végig jellemző az egyébként roppantul nehéz szerep túljátszása, teátrális karakterformálása, amellett, hogy bravúrok is fűzhetőek a színész alakításához. Michl Júlia viszont képes a borderline tünetegyüttes radikális érzelmi spektrumát szabályozó, feloldani hivatott személy jellemét magára ölteni és alakításában dominálni. A pályakezdő és bizonytalanságot tükröző pszichoanalitikus a törékenység és a stabilitás közti vékony határt sikeresen érzékeltette szerepén: erősebb pillanatokban Gyömrői Edit határozottsága nemcsak páciensét tudja meggyőzni, máskor pedig kicsúszik a kezéből az irányítás, és csak alkalmazkodni próbál a helyzethez – a kettő közötti átmenet képes a feszültségteremtésre, a néző érzelmi bevonására. A számára biztos pontot jelentő Hollós Istvánt alakító Mult István az alkotás legmeggyőzőbb színészi játékát hozza, ami nagy teljesítmény figyelembe véve a többiekéhez képest eltörpülő játékidejét.
Mivel a cselekmény nagy része egy térben zajlik, felértékelődik a színészek közti összhang és hangsúlyossá válik az operatőri és vágói munka. A kamaradráma-szerkezet nemcsak a színészi játékokra támaszkodik, hanem a hosszúsnittes alkotói megoldásra is, amely kiváló döntésnek bizonyult a feszültségteremtés szempontjából. Eleinte kevésbé eseménydús jeleneteket láthatunk, aztán a limitált teret megnyitja a lélektani mélység, azt követően pedig a szubjektív beállítások, amelyek József Attila belső, lelki folyamatait elvont térben ábrázolják. Üdítő szerzői megoldás a költő szürke végtelenben töltött emlékbörtönbe zártsága, a szürreális pillanatképek viszont kivitelezés szintjén hagynak maguk után némi kívánnivalót.
A film érdemei közé sorolható, hogy egyteres jellege ellenére a szereplők sokszor mégsem egy izolált közegben mozognak, hanem a terápián kívüli életük is belefolyik a cselekménybe, akár egy ablakon beszűrődő hanghatással, akár Gyömrői Edit magánéleti eseményeivel. A csúcspontok nyomatékosítására hivatott filmzene helyenként túlzott hangereje és beszéddel egyidejű alkalmazása viszont silány megoldásnak bizonyult.
Az irodalmi reprezentáció terén is érdekes megoldásokkal operál Rózsa Gábor: nem járunk kávéházakban, szerkesztőségekben, viszont a megjelenített karakterek és irodalmi utalások néhány túlzóan giccses kivételtől eltekintve jól működnek, elkerülik a mesterkéltséget. A feltűnő irodalmár-értelmiségiek egyes megszólalásai inkább egy versben vagy esszében állnák meg helyüket, mint egy hétköznapi beszédhelyzetben, viszont Cserépfalvi Imre (Mészáros Tamás) és Faludy György (Csernák Norbert) jelenléte a feszültség ellenpontozására Gyömrői Edit a nappalijában játszódó jelenetének szükséges elemeivé válnak.
A Reménytelenül pszichoanalitikus-páciens konfliktusán keresztül a sztereotip őrület-normalitás kettősségét bontja fel a lélektani motivációk részletes ismertetésével. A költőóriás története széleskörűen ismert, így a film érdeme, hogy képes a néző figyelmét a cselekményre és nem pedig a már ismert végkifejletre fókuszálni. A két főszereplő a pszichoanalízis egyik alaptörvénye mentén tárul a néző elé: aki traumát él át, személyisége azon pontján gyermeki korban reked. József Attila így érkezik Gyömrőihez: „Gyermekként szerettek, csak felnőttként utálnak.” Rózsa Gábor ezzel az egy mondattal is szépen érzékelteti, hogy miért szükséges a költőnek visszatérnie gyermekkorához gyógyulása érdekében. A független produkció minden hibája és nüansznyi kivetnivalója ellenére feszes és izgalmas kamaradráma, amely az előzetes várakozásokat jelentősen felülmúlta, ezzel pedig lendületet adhat az eddig enervált irodalmi témájú, kis költségvetéssel gazdálkodó filmeknek.
Csuka Gergő, Horváth Máté
A cikkben szereplő képek forrása: Rózsa Film.
A kiemelt kép forrása: Port.hu.
