Megjelenítve: 1 -10 / 10 eredményből

Tökéletlen tökélyre törekvés: Szegény párák – kritika

A társadalom aktuális kérdései csakugyan foglalkoztatják Lanthimost, és a Szegény párák esetében is egy klasszikus irodalmi alap – egy Frankenstein-ihletésű Alastair Gray-regény – groteszk, mágikus átdolgozása az alaphelyzet. Ebből kezdi kibontani a testünkkel való kapcsolatunk tematikáját, konkrétabban pedig egy XX. századi feminista mozgalom életútjával párhuzamba állítható, szellemesen vicces Barbie-történetet, annak abszurditásával és egy erőteljes művészi elképzeléshez méltó tartalmassággal. Emiatt is nehéz megfejteni: kinek készült, és mit közöl a Szegény párák?

Átgázolni önmagunkon – Michael Mann: Ferrari kritika

Michael Mann Ferrarijában hamarabb sül el pisztoly, mint hogy felmordulna az első versenyautó. Ezután pisztollyal már csak versenyautót indítanak el, nem lesz a fegyver mögötti bűnt, a bűnöző létet árnyaló tartalom, a megszokott értelemben talán bűn sem, nem úgy, mint az Az erőszak utcái és a Szemtől szemben esetében. Ez a lövés mégis önreflexíven emeli be a rendező korábbi munkáit és teszi fel a kérdést: lehet-e filmet csinálni a (tipikusan) maszkulin énről úgy, hogy az egyetlen „férfias” pisztolyjelenetet az első pár percben megkapjuk a férjére rálövő feleségtől? Onnantól fogva recept szerint csak önéletrajzi keretekbe ágyazott, egyszerű sportfilm következhet, helyette viszont jön egy összetett, lassú film a gyorsaságról. Lehet-e bűn a legális szenvedély, ha emberéletekbe kerül, lehet-e szép egy autós film és lélektani tér a versenypálya?

Én vagyok az apád – Családi dráma háborús köntösben

„Bár végtelen tiszteletet érzek ezek iránt a bátor feketék iránt, sokkal jobbnak tartom, ha tíz feketét ölnek meg, mint ha egyetlen franciát, mert úgy vélem, már elég francia halt meg, és a lehető legkevesebbet szabad csak feláldozni közülük” – idézi Niall Ferguson Georges Clemenceau francia miniszterelnököt, aki ezekkel a szavakkal állt ki az afrikai sorozás újraindítása mellett.

Szörnyetegek – spoilermentes kritika

Nemrég jelent meg egy sajtótermék bejegyzése Twitteren, amely – később törölt posztjában – közösségét inti óva az olyan dehumanizáló jelzők használatától, mint például „szegény”, „mentális beteg”, vagy „francia”. Minden bizonnyal egy szerencsétlenül megfogalmazott példát kívántak állítani a nemzetiségi alapú sértések megelőzésére, de a posztot publikálók közel sem ástak olyan mélyen a probléma gyökeréhez, mint azt Rodrigo Sorogoyen tette, akinek alkotásában a „francia” szintúgy szitokszó. A becsmérlő kijelentés mögé pedig emberi drámák, erkölcsi kérdések, feszült helyzetek és szociálpszichológiai dilemmák sorakoznak, amelyek közül talán a leghangsúlyosabb: ki a szörnyeteg és ki az ember?