Megjelenítve: 1 -10 / 18 eredményből

Baukó Attila és Azahriah: két egyéniség egy személyben? avagy a „Mi vagyunk Azahriah” filmkritika

Már egy ideje köztudomású volt, hogy film készül a 22 éves Baukó Attiláról, és az eddig főként reklámfilmes és kliprendezőként ismert Mazzag Izabella jegyzi mint rendező, míg a produkciót a Lévai Balázs vezette Színfolt Film forgalmazza. Ez a stúdió korábban már több zenés alkotással is sikert aratott, például a Tankcsapdáról (Három rohadék rockcsempész), Fábián Juliról (Like a Child), valamint Fluorról és Diazról (#Sohavégetnemérős) készült filmekkel.

Az iskola a magyar valóság kapudrogja – Fekete pont kritika

„Rend a lelke mindennek” – köpi oda a közhelyet a portás gyermekkorú főhősünknek, ezzel indokolva, miért küldte őt vissza az épületen kívülre, hogy ezúttal a bejáraton jöjjön be, ne a kijáraton. Utóbbi persze igazából semmiben nem különbözik előbbitől, a közjáték miatt pedig a tanuló el is késik, így felmerül a kérdés, milyen lelket ad egy ilyen rend „mindennek”. A korábban rövid- és dokumentumfilmeket jegyző Szimler Bálint első nagyjátékfilmje a magyar iskolák ehhez hasonló jelenségeket eredményező rendszerét és beidegződéseit veszi enyhén torz górcső alá, de kíméletlen-kényelmetlen kritikája sok minden másra is vonatkozik.

John Wick helyett viccjancsi: Kinyírni a világot – kritika

A manapság leginkább a John Wick-filmek által képviselt, ponyvás-képregényes világban játszódó, „mindenkit halomra gyilkolós” akciófilmek receptje általában nem túl bonyolult, és még a kevésbé emlékezetes darabok is jó szórakozást tudnak nyújtani másfél-két órára. A Kinyírni a világot is ezt a műfajt képviselné, de nem elégszik meg a szokásos összetevőkkel: hozzáad a képlethez egy szatirikus disztópia-hátteret, egy enyhén meta narrációt, és egy jó nagy adag poénkodást. Stílusos és egyedi műfajmix próbált volna lenni – helyette inkább annak lesz a bizonyítéka, hogy néha mégiscsak jobb a beváltnál maradni.

Tarthatatlan polarizáltság: Polgárháború – kritika

Alex Garland (Ex Machina, Expedíció, 28 nappal később) íróként kezdte filmes munkásságát és legújabb alkotása kiemelt helyet tölthet be az életműben, hiszen a híressé vált direktor régóta hangoztatja, hogy befejezi rendezői pályafutását, így pedig a Polgárháborúval záródhat a kánon. Tényleges döntés még nem született, a forgatókönyvírói szféra pedig továbbra is szimpatikus számára, így a legjobb dolog, ha maga az alkotás kapja a fókuszt, mert ehhez a filmcímhez önmagában kihívás felérni.

A rajzfilm valóság, az iratok hamisak: Kék Pelikan – kritika

Az „animációs dokumentumfilm” első hallásra paradox műfaj: a dokumentumfilmek fő célja a valóság ábrázolása, az animáció pedig önmagukban élettelen tárgyak mozgásra bírásával alkotott képvarázslat. A problémán elmorfondírozva viszont rájöhetünk, hogy a kettő ötvözése számos lehetőséget kínál, hiszen sok ismeretterjesztő film és sorozat „teremt újra” már megtörtént eseményeket, ez pedig olykor könnyebben megvalósítható a rajz síkján.

Petőfi Blinders: Most vagy soha! – Kritika

A Lóth Balázs (Pesti balhé) által rendezett, Szente Vajk és Rákay Philip kreatív produceri munkájával készülő Most vagy soha! a magyar filmtörténet legdrágább alkotásaként került a köztudatba, de nem csak a 6 milliárd ráköltött forint, hanem a történelmünk műfaji filmbe ágyazásának sikertelensége miatt is kirívó mű. “Ahogy történt és ahogy történhetett volna.” – A film ezzel a felirattal indul, az előzetes promóció alapján pedig egyáltalán nem újdonság, hogy a március 15-ei események bemutatása ismét zsánerfilmes keretek között történik. A vérmentes forradalom akciónarratívával való összekapcsolása okán felmerülhet a kérdés: mennyire kérhető számon az alkotáson a történelmi hitelesség, és mennyire szerencsés döntés annak módszeres elkerülése?

Tökéletlen tökélyre törekvés: Szegény párák – kritika

A társadalom aktuális kérdései csakugyan foglalkoztatják Lanthimost, és a Szegény párák esetében is egy klasszikus irodalmi alap – egy Frankenstein-ihletésű Alastair Gray-regény – groteszk, mágikus átdolgozása az alaphelyzet. Ebből kezdi kibontani a testünkkel való kapcsolatunk tematikáját, konkrétabban pedig egy XX. századi feminista mozgalom életútjával párhuzamba állítható, szellemesen vicces Barbie-történetet, annak abszurditásával és egy erőteljes művészi elképzeléshez méltó tartalmassággal. Emiatt is nehéz megfejteni: kinek készült, és mit közöl a Szegény párák?