A manapság leginkább a John Wick-filmek által képviselt, ponyvás-képregényes világban játszódó, „mindenkit halomra gyilkolós” akciófilmek receptje általában nem túl bonyolult, és még a kevésbé emlékezetes darabok is jó szórakozást tudnak nyújtani másfél-két órára. A Kinyírni a világot is ezt a műfajt képviselné, de nem elégszik meg a szokásos összetevőkkel: hozzáad a képlethez egy szatirikus disztópia-hátteret, egy enyhén meta narrációt, és egy jó nagy adag poénkodást. Stílusos és egyedi műfajmix próbált volna lenni – helyette inkább annak lesz a bizonyítéka, hogy néha mégiscsak jobb a beváltnál maradni.
filmkritika
Tarthatatlan polarizáltság: Polgárháború – kritika
Alex Garland (Ex Machina, Expedíció, 28 nappal később) íróként kezdte filmes munkásságát és legújabb alkotása kiemelt helyet tölthet be az életműben, hiszen a híressé vált direktor régóta hangoztatja, hogy befejezi rendezői pályafutását, így pedig a Polgárháborúval záródhat a kánon. Tényleges döntés még nem született, a forgatókönyvírói szféra pedig továbbra is szimpatikus számára, így a legjobb dolog, ha maga az alkotás kapja a fókuszt, mert ehhez a filmcímhez önmagában kihívás felérni.
A rajzfilm valóság, az iratok hamisak: Kék Pelikan – kritika
Az „animációs dokumentumfilm” első hallásra paradox műfaj: a dokumentumfilmek fő célja a valóság ábrázolása, az animáció pedig önmagukban élettelen tárgyak mozgásra bírásával alkotott képvarázslat. A problémán elmorfondírozva viszont rájöhetünk, hogy a kettő ötvözése számos lehetőséget kínál, hiszen sok ismeretterjesztő film és sorozat „teremt újra” már megtörtént eseményeket, ez pedig olykor könnyebben megvalósítható a rajz síkján.
Harc mint életforma IV.: kritika a Harcos című sorozatról
Az HBO Max Harcos című sorozata 2019-ben indult, idáig három évadot élt meg. Bruce Lee alapötletéből származó, meglehetősen egyedi koncepciója és műfajokat izgalmasan ötvöző történetmesélése …
Petőfi Blinders: Most vagy soha! – Kritika
A Lóth Balázs (Pesti balhé) által rendezett, Szente Vajk és Rákay Philip kreatív produceri munkájával készülő Most vagy soha! a magyar filmtörténet legdrágább alkotásaként került a köztudatba, de nem csak a 6 milliárd ráköltött forint, hanem a történelmünk műfaji filmbe ágyazásának sikertelensége miatt is kirívó mű. “Ahogy történt és ahogy történhetett volna.” – A film ezzel a felirattal indul, az előzetes promóció alapján pedig egyáltalán nem újdonság, hogy a március 15-ei események bemutatása ismét zsánerfilmes keretek között történik. A vérmentes forradalom akciónarratívával való összekapcsolása okán felmerülhet a kérdés: mennyire kérhető számon az alkotáson a történelmi hitelesség, és mennyire szerencsés döntés annak módszeres elkerülése?
Harc mint életforma – I. rész: Bokszfilmek a ’70-es évektől az ezredfordulóig
Küzdősportfilmekről szóló cikksorozatunk első részében bemutatunk néhányat minden idők legfontosabb hollywoodi bokszfilmjei közül. A filmek rövid elemzése és értékelése mellett megkíséreltünk némi filmtörténeti gyorstalpalóval is …
Elégikus ételköltemény: A szenvedély íze – kritika
A szenvedély íze egyszerre igyekszik romantikus visszatekintést és egy cselekménytelenségében időtlen nosztalgiát teremteni, miközben a lobogó fazekak gőzfelhői közt egy szerelmi történet bontakozik ki. Többet nyújt-e Trần Anh Hùng filmje, mint egy érzéki, ízléses gasztropornó?
Tökéletlen tökélyre törekvés: Szegény párák – kritika
A társadalom aktuális kérdései csakugyan foglalkoztatják Lanthimost, és a Szegény párák esetében is egy klasszikus irodalmi alap – egy Frankenstein-ihletésű Alastair Gray-regény – groteszk, mágikus átdolgozása az alaphelyzet. Ebből kezdi kibontani a testünkkel való kapcsolatunk tematikáját, konkrétabban pedig egy XX. századi feminista mozgalom életútjával párhuzamba állítható, szellemesen vicces Barbie-történetet, annak abszurditásával és egy erőteljes művészi elképzeléshez méltó tartalmassággal. Emiatt is nehéz megfejteni: kinek készült, és mit közöl a Szegény párák?
Átgázolni önmagunkon – Michael Mann: Ferrari kritika
Michael Mann Ferrarijában hamarabb sül el pisztoly, mint hogy felmordulna az első versenyautó. Ezután pisztollyal már csak versenyautót indítanak el, nem lesz a fegyver mögötti bűnt, a bűnöző létet árnyaló tartalom, a megszokott értelemben talán bűn sem, nem úgy, mint az Az erőszak utcái és a Szemtől szemben esetében. Ez a lövés mégis önreflexíven emeli be a rendező korábbi munkáit és teszi fel a kérdést: lehet-e filmet csinálni a (tipikusan) maszkulin énről úgy, hogy az egyetlen „férfias” pisztolyjelenetet az első pár percben megkapjuk a férjére rálövő feleségtől? Onnantól fogva recept szerint csak önéletrajzi keretekbe ágyazott, egyszerű sportfilm következhet, helyette viszont jön egy összetett, lassú film a gyorsaságról. Lehet-e bűn a legális szenvedély, ha emberéletekbe kerül, lehet-e szép egy autós film és lélektani tér a versenypálya?
Három fejezet a halál – Fehér zaj filmkritika
Nem tudom, van-e még értelme 2022-ben apokalipszist rendezni. Egyrészt, mert már rengeteget láttunk, másrészt, mert benne élünk. Azoknak az eszközöknek viszont abszolút van, amik rávilágítanak, …