Megjelenítve: 1 -10 / 55 eredményből

Elefánt a porcelánboltban: Kritika a Miskolci Nemzeti Színház Pókfonálon című előadásáról

Elefántok ugrálnak pókfonálon, a háttérben egy ortodox pap sétál, a kezében egy ikonnal, majd hirtelen leszakad a csillár a plafonról… Csak néhány részlet a Pókfonálon című előadásból, amelyek abszurditása ellenére a darab egészen autentikus és realista módon viszi színre öt szereplő életének tragédiáit. Rusznyák Gábor rendezése alapvetően szövegközpontú, de erőteljesen metaforikus, amelyben egyszerre hiszünk el mindent, amit látunk, és kérdőjelezzük meg folyamatosan, hogy helyesen tesszük-e. A történet alaphelyzete szerint egy férj (Lajos András) az éjszaka közepén bejelenti feleségének (Fazakas Júlia), hogy kolostorba vonul, mire a nő kétségbeesetten áthívja barátaikat, hogy segítsenek kideríteni, mi történik a férfival.

Bányatóba dobott álmok: Kritika a Füge Stég előadásáról

Hogyan tartja fenn magát a nyomor egy közösségben generációkon keresztül? Hogy lehet az, hogy ha tagjai azonosították is a problémát, mégsem tudnak rájönni, hogyan is lehetne változtatni a helyzeten? Hiszen mindenki pontosan látja, hogy alapjaiban kellene valamit máshogy csinálni… A Jurányi előadásában ezen kérdések mentén mutatja be a Stég című darab egy család történetét.

Szex a hentespulton – Boldogtalanok az Örkényben

Füst Milán drámáját, a Boldogtalanokat – a magyar naturalista dráma egyik gyöngyszemét – nem kerülte el a mostoha sors. A költő egy újsághír alapján már 1905-ben elkezdett dolgozni rajta, de csaknem tíz évvel később, 1914-ben tudott elkészülni vele. A bemutatóra viszont még ezután is várnia kellett. A korabeli magyar színházak ugyanis – nyilván a nagyobb anyagi rizikók miatt – még kevésbé voltak nyitottak az újításokra, mint az olvasóközönség.

Véres lett a bluesod: Bűnösök – kritika

Amerika déli államairól talán nem a horror műfaja jut először eszünkbe, pedig a forró ültetvények és mocsarak, a külső szemmel szokatlan kulturális szokások, na meg a mindenhol jelen lévő, éppen csak leplezett rasszista múlt (és jelen) remek alapját képezhetik egy groteszk rémmesének. Az errefelé történő borzalmakat bemutató irányzatot „southern gothic”-nak, azaz déli gótikának szokás nevezni; ide tartoznak Anne Rice kultikus vámpírregényei vagy A texasi láncfűrészes mészárlás kannibál redneckjei. Ennek a műfajnak a legfrissebb darabja Ryan Coogler új filmje, a Bűnösök, mely ugyan horrorként nem mutat sok újat, de helyszínével és kulturális közegével érdekesre színezi sztoriját. A film legfontosabb és legemlékezetesebb összetevője ugyanis nem az ijesztgetés, hanem a zene – egészen konkrétan a blues.

Légyszi, öltözz fel, és menj el!: Azok a bizonyos három napok – Kritika

Félresikerült szerelmek, idegesítő szülők, különös esték: a tinédzsereknek, fiatal felnőtteknek sok új kihívással kell megküzdeniük. A TÁP Azok a bizonyos három napok című előadásában három, pályakezdő színházi alkotó reflektál egy laza, szakadozott cselekményű estben a fiatalság útkeresési kísérleteire, ismerkedési szokásaira.

Szabad ötletek egy térben: Reménytelenül – József Attila pszichoanalízise – kritika

Az utóbbi években csak elvétve bemutatott irodalmi témájú magyar filmek kapcsán elszokhattunk a kellemes csalódástól. Nagy szerzőinket sorra háttérbe szorították vagy félreértették, ne adj’ Isten véleményes, szubjektív irányú olvasatok korlátolt határai közé terelték. Előbbire a Frici és Aranka című film a példa, amelyben Karinthy Frigyesből saját filmjében majdhogynem mellékszereplő vált, utóbbi esetben pedig a Most vagy soha! lényegítette Petőfit és társait akciófigurákká a forradalom terepasztalán. Rózsa Gábor (Mentés másképp, Legénybúcsú EXTRA) harmadik filmje viszont igyekszik szorosan követni a költőikonról született feljegyzéseket, hitelesen ábrázolva a lélektani folyamatokat, illetve teret adni a szubjektív, mégsem aránytévesztő szemszögnek.

„A világ nem áll meg, hiába nem vagy itt” – Gyászfeldolgozási kísérletek a Loupe-tól

Hogyan lehet feldolgozni egy gyerek elvesztését? Milyen megküzdési mechanizmusokat lehetne alkalmazni a fájdalom enyhítésére? Használ bármit is valamilyen új tevékenység űzése? Esetleg egy pszichológus? Cordelia O’Neill Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című darabja a Loupe feldolgozásában ezeket a kérdéseket járja körbe.

Jött volna az ördög, ha nem hívják?: Nosferatu – kritika

Nem kis múltja van Robert Eggers kísérleteinek arra, hogy elkészítse F. W. Murnau klasszikusának remake-jét, hiszen már 2015 óta várható volt a párszor meghiúsulni látszó projekt. A 100. évfordulót pedig sikerült két évvel lekésni, de ez tulajdonképpen senkit nem zavar: A boszorkány, A világítótorony és Az északi után a filmvilág megtanulta, hogy a New England-i rendező minden alkotása különleges eseményt jelent. Eddigi filmjei tanúskodtak a történelmi hitelesség és részletgazdagság terén mutatkozó érzékenységéről, illetve érdeklődéséről a folklór és a mitológiai világ fantasztikumba ágyazása iránt. Viszont talán kevésbé kerül reflektorfénybe, hogyan illeszkedik Eggers filmográfiájába ez a rendezés, mikor valaki ekkora mesterművet és egy olyan, közel érinthetetlen ikont próbál újraértelmezni, mint a ’20-as évek német expresszionizmusának motivált geometriai formákkal dolgozó csúcsműve. Ez a forgatókönyv sokkal többet jelent, mint jogdíj nélküli drakulázást, ezért is kerülnek most már a harmadik verzió középpontjába az élet-halál létkérdése mellé a vágyak tudatos és tudattalan megélésének veszélyei. Akár tagadja a néző, akár őszinte beismeréssel ül be a moziba, valójában mindenki vágya, hogy a legújabb feldolgozás felérjen Murnau és Herzog víziójához.

Novalis letölti a Don Quijotét és gamifikálni kezd

Izgatottan, bár némi kétellyel ültem be Kovács D. Dániel, Závada Péter és Varga Zsófia új darabjára. A videójátékos téma – éppen azért, mert sem a kortárs magyar irodalomban, sem a színházi világban nem túl gyakori – személy szerint kifejezetten érdekelt, ugyanakkor nehezen tudtam elképzelni, hogyan lehetne színpadképes tevékenységgé varázsolni a videójátékozást. Hiszen mi lenne a néző számára izgalmas abban, hogy valaki órákon át püföli a számítót?

Egyéjszakás veszekedés – A Ha lenne valakim a 6szín színpadán

Egy buli és a hozzátartozó lerészegedés után egy lány felvisz egy fiút magához. Ahogy hazaérve kijózanodik, úgy dönt: szeretné megismerni őt, így beszélgetni kezdenek. Az ismerkedésről, párkeresésről, múltjukról szóló beszélgetés során viszont állandóan ütközik a véleményük. Vajon ez csak egy kellemetlen éjszaka, vagy egy kapcsolat kezdete? Az Orlai Produkció Ha lenne valakim című előadásáról. Balázs Bálint Tibor kritikája.