Az ELTE hallgatói magazinja
Vaksötét van, besétálunk egy szobába, ahol két lány egy lepel alatt beszélget meghitten, majd pár perc múlva egy kihallgatás tanúi leszünk, és egy tárgyalóteremben találjuk magunkat, ahol mi, résztvevők leszünk az esküdtszék tagjai. Innen indul a mi szerepünk a Freeszfe Salem című színházi társasjátékában, ahol mi döntjük el, kit akasszanak ma fel, és ki meneküljön meg. De ahhoz, hogy nyerjünk persze léteznie kellene a salemi boszorkányok igazságának…
Az Orlai Produkció legújabb előadását a tűzhely sercegése, a pörgős párbeszédek és a rikító ruhák látványa uralja. A nézők szinte érzik a színpadon áradó pirított fokhagyma illatát, a szájakban pedig összefut a nyál egy-egy étel elkészítése során. Az ízkavalkád és a látványos elemek ellenére hiányzik a színdarabból valami, amitől igazán maradandó lehetne. Kritika a Szuvidált szenvedélyek című darabról.
A hollywoodi filmipar éves termésének prezentálásában már hosszú ideje kiemelt szerepe van a nyár évszakának. Steven Spielberg A cápáját szokás számítani a „nyári blockbuster”-jelenség origójaként, ami a korábban holtidőnek tekintett forró hónapokban tudott hatalmas kasszasikerré válni; így a stúdiók a hetvenes évektől kezdve egyre inkább ezt az időszakot lőtték be nagy költségvetésű, sikervárományos filmjeik bemutatására.
A korábban a YouTube-on ismertséget szerző ausztrál Philippou-testvérpár pár évvel ezelőtt került csak be a filmes köztudatba a Beszélj hozzám! (2022) sikerének köszönhetően. Első filmalkotásuk – csakúgy, mint a második – illeszkedik a kortárs traumahorror tendenciájába, de mégsem jelenthető ki egyértelműen, hogy járt utakon taposna. A film alaphelyzetében megjelenő gyász, a veszteség traumája meghatározó eseménnyé válik a filmbeli Z generációs karakterek számára, és végeláthatatlan láncolatot hoz létre – ez mindkét alkotás alaptétele. A Beszélj hozzám!-mal ellentétben Danny és Michael Philippou új filmjéből eltűnik a függőség fantasztikumba ágyazott metaforája, és nagyobb hangsúly kerül a gyász lélektani (félre)kezelésére.
Fehérre festett arcok, minimalista díszlet, kicsavart karakterek. Maszkalapú színház. Egy csepp modernitás vegyítve a klasszikus dramaturgiával. Kísérleti színek, még sincs teljesen elhanyagolva a narratíva. Molière színművét a Kelet-Nyugati Alkotóműhely társulata dolgozta át; az évad utolsó produkciójára a Három Hollóban került sor. Csitneki Nóra kritikája.
Elefántok ugrálnak pókfonálon, a háttérben egy ortodox pap sétál, a kezében egy ikonnal, majd hirtelen leszakad a csillár a plafonról… Csak néhány részlet a Pókfonálon című előadásból, amelyek abszurditása ellenére a darab egészen autentikus és realista módon viszi színre öt szereplő életének tragédiáit. Rusznyák Gábor rendezése alapvetően szövegközpontú, de erőteljesen metaforikus, amelyben egyszerre hiszünk el mindent, amit látunk, és kérdőjelezzük meg folyamatosan, hogy helyesen tesszük-e. A történet alaphelyzete szerint egy férj (Lajos András) az éjszaka közepén bejelenti feleségének (Fazakas Júlia), hogy kolostorba vonul, mire a nő kétségbeesetten áthívja barátaikat, hogy segítsenek kideríteni, mi történik a férfival.
Hogyan tartja fenn magát a nyomor egy közösségben generációkon keresztül? Hogy lehet az, hogy ha tagjai azonosították is a problémát, mégsem tudnak rájönni, hogyan is lehetne változtatni a helyzeten? Hiszen mindenki pontosan látja, hogy alapjaiban kellene valamit máshogy csinálni… A Jurányi előadásában ezen kérdések mentén mutatja be a Stég című darab egy család történetét.
Füst Milán drámáját, a Boldogtalanokat – a magyar naturalista dráma egyik gyöngyszemét – nem kerülte el a mostoha sors. A költő egy újsághír alapján már 1905-ben elkezdett dolgozni rajta, de csaknem tíz évvel később, 1914-ben tudott elkészülni vele. A bemutatóra viszont még ezután is várnia kellett. A korabeli magyar színházak ugyanis – nyilván a nagyobb anyagi rizikók miatt – még kevésbé voltak nyitottak az újításokra, mint az olvasóközönség.
Amerika déli államairól talán nem a horror műfaja jut először eszünkbe, pedig a forró ültetvények és mocsarak, a külső szemmel szokatlan kulturális szokások, na meg a mindenhol jelen lévő, éppen csak leplezett rasszista múlt (és jelen) remek alapját képezhetik egy groteszk rémmesének. Az errefelé történő borzalmakat bemutató irányzatot „southern gothic”-nak, azaz déli gótikának szokás nevezni; ide tartoznak Anne Rice kultikus vámpírregényei vagy A texasi láncfűrészes mészárlás kannibál redneckjei. Ennek a műfajnak a legfrissebb darabja Ryan Coogler új filmje, a Bűnösök, mely ugyan horrorként nem mutat sok újat, de helyszínével és kulturális közegével érdekesre színezi sztoriját. A film legfontosabb és legemlékezetesebb összetevője ugyanis nem az ijesztgetés, hanem a zene – egészen konkrétan a blues.
Félresikerült szerelmek, idegesítő szülők, különös esték: a tinédzsereknek, fiatal felnőtteknek sok új kihívással kell megküzdeniük. A TÁP Azok a bizonyos három napok című előadásában három, pályakezdő színházi alkotó reflektál egy laza, szakadozott cselekményű estben a fiatalság útkeresési kísérleteire, ismerkedési szokásaira.