Az ELTE hallgatói magazinja
Félresikerült szerelmek, idegesítő szülők, különös esték: a tinédzsereknek, fiatal felnőtteknek sok új kihívással kell megküzdeniük. A TÁP Azok a bizonyos három napok című előadásában három, pályakezdő színházi alkotó reflektál egy laza, szakadozott cselekményű estben a fiatalság útkeresési kísérleteire, ismerkedési szokásaira.
Az utóbbi években csak elvétve bemutatott irodalmi témájú magyar filmek kapcsán elszokhattunk a kellemes csalódástól. Nagy szerzőinket sorra háttérbe szorították vagy félreértették, ne adj’ Isten véleményes, szubjektív irányú olvasatok korlátolt határai közé terelték. Előbbire a Frici és Aranka című film a példa, amelyben Karinthy Frigyesből saját filmjében majdhogynem mellékszereplő vált, utóbbi esetben pedig a Most vagy soha! lényegítette Petőfit és társait akciófigurákká a forradalom terepasztalán. Rózsa Gábor (Mentés másképp, Legénybúcsú EXTRA) harmadik filmje viszont igyekszik szorosan követni a költőikonról született feljegyzéseket, hitelesen ábrázolva a lélektani folyamatokat, illetve teret adni a szubjektív, mégsem aránytévesztő szemszögnek.
Hogyan lehet feldolgozni egy gyerek elvesztését? Milyen megküzdési mechanizmusokat lehetne alkalmazni a fájdalom enyhítésére? Használ bármit is valamilyen új tevékenység űzése? Esetleg egy pszichológus? Cordelia O’Neill Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című darabja a Loupe feldolgozásában ezeket a kérdéseket járja körbe.
Nem kis múltja van Robert Eggers kísérleteinek arra, hogy elkészítse F. W. Murnau klasszikusának remake-jét, hiszen már 2015 óta várható volt a párszor meghiúsulni látszó projekt. A 100. évfordulót pedig sikerült két évvel lekésni, de ez tulajdonképpen senkit nem zavar: A boszorkány, A világítótorony és Az északi után a filmvilág megtanulta, hogy a New England-i rendező minden alkotása különleges eseményt jelent. Eddigi filmjei tanúskodtak a történelmi hitelesség és részletgazdagság terén mutatkozó érzékenységéről, illetve érdeklődéséről a folklór és a mitológiai világ fantasztikumba ágyazása iránt. Viszont talán kevésbé kerül reflektorfénybe, hogyan illeszkedik Eggers filmográfiájába ez a rendezés, mikor valaki ekkora mesterművet és egy olyan, közel érinthetetlen ikont próbál újraértelmezni, mint a ’20-as évek német expresszionizmusának motivált geometriai formákkal dolgozó csúcsműve. Ez a forgatókönyv sokkal többet jelent, mint jogdíj nélküli drakulázást, ezért is kerülnek most már a harmadik verzió középpontjába az élet-halál létkérdése mellé a vágyak tudatos és tudattalan megélésének veszélyei. Akár tagadja a néző, akár őszinte beismeréssel ül be a moziba, valójában mindenki vágya, hogy a legújabb feldolgozás felérjen Murnau és Herzog víziójához.
Izgatottan, bár némi kétellyel ültem be Kovács D. Dániel, Závada Péter és Varga Zsófia új darabjára. A videójátékos téma – éppen azért, mert sem a kortárs magyar irodalomban, sem a színházi világban nem túl gyakori – személy szerint kifejezetten érdekelt, ugyanakkor nehezen tudtam elképzelni, hogyan lehetne színpadképes tevékenységgé varázsolni a videójátékozást. Hiszen mi lenne a néző számára izgalmas abban, hogy valaki órákon át püföli a számítót?
Egy buli és a hozzátartozó lerészegedés után egy lány felvisz egy fiút magához. Ahogy hazaérve kijózanodik, úgy dönt: szeretné megismerni őt, így beszélgetni kezdenek. Az ismerkedésről, párkeresésről, múltjukról szóló beszélgetés során viszont állandóan ütközik a véleményük. Vajon ez csak egy kellemetlen éjszaka, vagy egy kapcsolat kezdete? Az Orlai Produkció Ha lenne valakim című előadásáról. Balázs Bálint Tibor kritikája.
Már egy ideje köztudomású volt, hogy film készül a 22 éves Baukó Attiláról, és az eddig főként reklámfilmes és kliprendezőként ismert Mazzag Izabella jegyzi mint rendező, míg a produkciót a Lévai Balázs vezette Színfolt Film forgalmazza. Ez a stúdió korábban már több zenés alkotással is sikert aratott, például a Tankcsapdáról (Három rohadék rockcsempész), Fábián Juliról (Like a Child), valamint Fluorról és Diazról (#Sohavégetnemérős) készült filmekkel.
Bernhard, az író, miután sikeres és szakmailag is elismert művésszé válik, Amerikába menekül, és magára hagyja Bécsben egykori élettársát, Joanát. Évekkel később Joana már nem bírja tovább a szenvedést, melyet Bernhard hiánya okoz, elutazik Kilbbe, gyerekkori házába, és ott felakasztja magát. A temetés napján Joana régi barátai, az Auersberger házaspár vacsorát (úgynevezett művészvacsorát) szervez a tragikusan elhunyt lány emlékére. Sikerült ugyanerre az estére meghívniuk lakásukra a népszerű Burgszínészt is, aki megígérte, Vadkacsa-előadása után mindenképp meglátogatja a gyászoló társaságot. A társaságot, melynek tagjai húsz évvel korábban még úgynevezett intenzív kapcsolatban álltak egymással, és akik húsz év elteltével már valósággal undorodnak egymástól.
Milyen sok erő nyerhető a fájdalomból és mekkora pusztításokra képes a bosszúvágy? Aktuális lehet-e ma egy ókori görög dráma, átérezzük-e egy férfiak uralta világban porig …
„A Nem mindenféle értelemben határsértő regény: az énelbeszélés, az egyén és a politika, a családi mitológia, a testiség, a valóság és a fikció, illetve az elbeszélhetőség határait kutatja. (…)” – mondta Valuska László, majd átadta Kemény Lilinek a 2024 legjobb első prózakötetesének járó Margó-díjat.
Kemény Lili regénye igencsak nagy port kavart, sorra jelennek meg a kritikák, nagyinterjúk a szerzővel. Kihívás péntek este 10 után a megemlítése nélkül lezavarni egy kedélyes baráti beszélgetést; tehát a regény él és működik.