Minden madár társat választ – A Magyar Menyasszony és a modernkori kerítőnő

Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom. Minden madár társat választ. Pont. Pont. Pont. A 21. század pörgő-forgó világában számos korábban megkérdőjelezhetetlennek gondolt társadalmi szerep formálódott át a nőkre és férfiakra vonatkozóan, és ez alapvető újdonságokat hozott az élet olyan területeire is, mint a párválasztás. Általában ezt gondoljuk elsőre, holott a tartós, akár élethosszig tartó párkapcsolatnak napjainkban is számos figyelembe veendő szempontja van, és e téren korántsem állunk olyan távol szépanyáink és dédanyáink korától. Persze megváltoztak az ismerkedés és az együttélés terei, ám a lényeget érintő kérdések ugyanazok maradtak. Akad-e olyan személy, akivel azonos értékek mentén építhetjük fel közös életünket? Miként tudjuk megteremteni a lelki és anyagi stabilitás alapjait? Egyáltalán hol tudunk rálelni korunk folyton alakuló, rugalmasságot és mobilitást előnyben részesítő világában a nagy Őre? A Házasság Hetének zárónapján e kérdések körül folyt a beszélgetés a Magyar Nemzeti Múzeum egykoron országgyűlési vitákat látott dísztermében Simonovics Ildikó, a Magyar Menyasszony kiállítás kurátora és Nagy Erika modernkori kerítőnő között.

A kerítőnő: az emberi kapcsolatokban évszázadok, ha nem évezredek óta jelenlévő, „eredendően a női lélekkel és indíttatással párhuzamos” feladatkör, mely megannyi képzőművészeti és irodalmi alkotásban ütötte már fel így vagy úgy a fejét. A szanszkrit nyelven író indiai költő, a 8. században élt Dámodaragupta egy teljes – a középkori irodalom tükrében szinte már-már szakkönyvnek beillő – kötetet szentelt a kerítőnő alakjának, amelynek magyar fordítása 1988 óta A kerítőnő tanítása néven áll a keleti (erotikus) irodalomra fogékony hazai olvasók rendelkezésére. Több száz évet ugorva az időben bizonyára sokak előtt felrémlik a „holland aranykor” kiválóságának, Johannes (Jan) Vermeernek nevezetes Kerítőnője. A delfti mester 1656-ban keletkezett képe, amely egyszerre számít rejtett önarcképnek és a kerítés nyers érdekeken, ugyanakkor finoman jelzett erotikán nyugvó aktusát bemutató alkotás maga sem előzmények nélküli. Az ihletforrást itt a kortárs Dirck van Baburen nagyjából harminc évvel korábban (1622 körül) megfestett, ugyancsak Kerítőnő címet viselő képe szolgáltatta. Ami aztán a hírhedt holland hamisító, Hans van Meegeren jóvoltából részese lett a 20. század egyik legnagyobb műkincshamisítási botrányának… (Különben még egy kis színes: ha valaki megpróbálja a Google Fordítóval angolról magyarra fordítani a fenti festmények Wikipédia-szócikkét, az online szótár Kerítőnő helyett a kontextus nélküli, s erősen félreérthető Közbeszerzést fogja javasolni a kép címének. Próbálják ki!)

Azonban rögvest le kell számolnunk egy tévhittel. Tudniillik a múltban a kerítők korántsem csak nők voltak. S ennek bizonyítására még csak nem is kell olyan messzire mennünk, ahogy ezt megtudhattuk Simonovics Ildikótól, aki történeti példa gyanánt a 18. századi nemesi világot említette. Ott ugyanis számos esetben férfiak véleménye és döntése számított mérvadónak, és bizony arra is akadt példa, hogy az urak mentek előzetesen felmérni a terepet, külön figyelmet fordítva a jövendőbeli ara életkörülményeire, valamint jellemére. Mindennek az akkori társadalmi és gazdasági viszonyok közepette nagyon komoly tétje volt, ugyanis – hasonlattal élve – a 20. századi polgárosodás, a modern társadalom, továbbá az egyént és az egyéni vágyakat előtérbe helyező gondolkodás térhódításáig az emberek úgy tekintettek magukra, mint egy gyöngysor valamely szemére. A családi birtok, a presztízs és az örökölt javak legalábbis megtartása, ha nem bővítése elemi kötelessége volt minden házasulandó félnek, legyen szó a „suba a subához, guba a gubához” elvet követő parasztságról vagy a kiváltságaira oly büszke nemességről. A korábbi társadalmi kötelékek lazulásával és az érzelmek 19. századi „felfedezésével” ez persze ma már nagyrészt a múlté, ám ha jobban belegondolunk, az apai áldás és az elbeszélgetés a leendő anyóssal – de különösképpen az apóssal – 2025-ben is a lánykérés fontos részét képezi.

„Ez városi, sőt határozottan nagyvárosi műfaj” – szögezte le egyből Nagy Erika modernkori kerítőnő. A vegyészmérnökből lett „kerítőnő” egy fiatalkori pályamódosítás után az 1990-es évek elején alapította meg saját vállalkozását Modernkori Kerítőnő néven, amely idestova harminc éve hoz össze a szerelem jegyében tartós kapcsolatra vágyó embereket. S itt tulajdonképpen egy sajátos határterületről van szó, ahol összeolvad a pszichológia és a tanácsadás, az önismeret és a családtörténet, valamint a párkeresés stratégiája és az ismerkedés metódusa. Mert hogyan is indul el az egész folyamat? Az írásos jelentkezést követően a leendő párválasztó egy nagyjából kétórás beszélgetésen esik át, ahol megtörténik az alapvető igények felmérése és ahol kibontakozik az egyén élettörténete. De nem kell ám megijedni! Az itt történtek még halvány nyomokban sem emlékeztetnek állásinterjúra, ahogy az egész nem fogható fel terápiás látogatásként sem. „Itt nincs adatlap, nincs portfólió, nincs profilösszeállítás” – hangsúlyozta Nagy Erika, és elmondása alapján a beszélgetés organikusan, ösztönös kérdések mentén alakul a párválasztó és a modernkori kerítőnő között. Mint vallja, nagyon fontos az ellazult, nyugodt környezet, és saját elmondása alapján „még jegyzetek sem készülnek”. De milyen pontokra fókuszálnak kifejezetten egy ilyen alkalom során?

Akárcsak az ókori Hellászban, úgy itt sem kerülheti el sorsát az ember. Gnóthi szeauton, azaz „ismerd meg önmagad”! Az önismeret és a saját identitás megkerülhetetlen része az egyéni beszélgetésnek, ám ez korántsem csak az egyéni világlátásra és a saját belső világunkhoz tartozó értékek stabil ismeretére, valamint felvállalására korlátozódik. Itt jön képbe a családtörténet mint az identitás kiemelt komponense, és a feltáró dialógusok során felszínre kerülnek a szülői, nagyszülői kapcsolattörténetek. Hogyan ismerkedtek meg felmenőid? Milyen párkapcsolati minták szerepelnek – a pódiumbeszélgetés során citált Orvos-Tóth Noémi szavaival élve – az „örökölt sorsodban”? E kérdések alapos körüljárása elengedhetetlen az egyéni életút alakításához, és tisztázásuk „megspórolhatatlan” a biztonságos és tartós kötődés alapjainak megteremtéséhez. A lelki feltárómunka mellett azonban van még egy nagyobb akadály a párválasztás folyamatában: a megfelelő közeg megtalálása.

Korunk párkeresői számára az egyik legtöbb gondot a megfelelő, vagyis párkeresésre alkalmas közeg megtalálása jelenti. A 21. század globalizált, a valóságban és a virtuális térben egyszerre élt világa számtalan lehetőséget ad a kezünkbe, ami egyfelől tekinthető áldásnak, ugyanakkor az állandó és a tudományos-technikai fejlődéssel lépést tartó társadalmi mobilizáció sokféle gátat is emelhet a párválasztók elé. A feminizmusnak köszönhetően a női nem felszabadult megannyi kötöttség alól, ez azonban hatással volt a férfikép alakulásaira is, mely a felszín alatt számos drasztikus változással és a hagyományok megkérdőjelezésével járt. A nemi szerepek közötti határok elmosódása és az életkori sajátosságok kitolódása – mely leginkább a fiatal felnőttkorban, vagyis a munkába állás és az elköteleződés időszakában figyelhető meg – rétegzett közegeket hoznak létre, s ez akár első pillantásra szorosnak gondolt baráti közösségekben is megnyilvánulhat. Ebből kifolyólag a sokat hangoztatott önismeret mellett az erre a közegre való rátalálás jelenti az egyik legfontosabb, ugyanakkor legnehezebb feladatot. És akkor még nem is ejtettünk szót a közös értékekről és az érdeklődési körök egyezéséről!

A konkrét kulisszatitkokról Nagy Erika viszonylag keveset árult el. A hozzá bejelentkező párválasztók (a résztvevők az egész beszélgetés során szigorúan kerülték az ügyfél és kliens szavak használatát) az előzőekben említett beszélgetés alapján, általában nagyobb társaság részeként egy laza és kötetlen, az érdeklődési körnek megfelelő programon vehetnek részt, ahol a feleknek alkalma nyílik megismerkedni a másikkal. De innentől ez már saját történet: konkrét bemutatásra vagy célzottan irányított beszélgetésre tehát nem érdemes gondolni! A párválasztó személyeknek ugyanis kézbe kell venniük saját sorsukat – ezért csak és kizárólag ők vállalhatnak felelősséget, ám a kezdeti lökés, a bizalommal együtt járó támogatás „garanciálisan” a modernkori kerítőnő feladata.

Végül, de nem utolsósorban felmerül a kérdés: vajon kik fordulnak manapság egy modernkori kerítőnőhöz? Az évtizedben megfigyelhető, a demográfiai statisztikák által alátámasztott tendenciák alapján Magyarországon az egyik legnagyobb a házasodási kedv az egész kontinenst figyelembe véve, így a tartós párkapcsolat reményében voltaképp bárki bejelentkezhet. Korosztályos szinten körülbelül 25 és 60 év között mozognak a párválasztók, bár az alsó korhatár a fiatal felnőttkor és a munka világába beilleszkedés életszakaszának fokozatos kitolódásával egyre feljebb kúszik a 30-35 évesek felé. Ha pedig a nemek szerinti lebontásra vagyunk kíváncsiak, „békés” fele-fele arány mutatkozik, ami minden esetben tartogat kihívást és izgalmat a modernkori kerítőnő számára. Egy dolog azonban összeköt mindenkit nemtől és életkortól függetlenül: a tartós – akár élethosszig tartó – boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatba vetett hit és remény, mely megannyi szép történetté kerekedett már az elmúlt harminc esztendő során.

Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom. Minden madár társat választ, virágom, virágom…

Ha többet szeretnél megtudni Nagy Erika Modernkori Kerítőnőről, az alábbi Facebook-oldalon tájékozódhatsz: https://www.facebook.com/matchmakerbudapest