Graca Endre Árpád Cikksorozatunk első részében a szerb–horvát konfliktus zenei világát ismerhettük meg, a második részben pedig a boszniai háború csatamezején visszhangzó dallamok felé fordítjuk hallószerveinket. Elitcsapatok dicshimnuszai, ostromok balladái és a bosnyák elnöknek címzett korabeli „disstrackek” is megszólalnak.
A boszniai szerbek évszázadokon át előbb az oszmánok, majd az Osztrák–Magyar Monarchia uralma alatt éltek, így történelmi céljuk régóta az volt, hogy csatlakozzanak az anyaországhoz. Azt a bizonyos 1914-es szarajevói merényletet még ma is a függetlenségi harc részeként értelmezik – Gavrilo Principnek konkrétan szobrot állítottak Belgrádban, és egy szerb kormánytag meg is koszorúzta (mindez 2015-ben történt). A délszláv konfliktus idején (1991–2001) több boszniai háborús dalban is megjelenik ez a szerb szabadságharcos perspektíva és az ebből következő erős feljogosítottság-érzés.
A szerbek tehát – a horvát konfliktushoz hasonlóan – Boszniából is igyekeztek kihasítani egy jókora darabot Nagy-Szerbia számára: ez volt a Republika Srpska. Zenei értelemben legtermékenyebbnek talán az itteni szerbek bizonyultak. Egy Roki Vulović nevű zenész-katona Crni bombarderi című diszkó-rockos számában fekete bombázókról nótázik, és az ellenség sorsszerű pusztulását énekli meg. Legismertebb száma, a Panteri – Mauzer egy szerb önkéntes elitkülönítménynek, a Párducoknak és vezérüknek, Ljubiša „Mauzer” Savić-nak a dicshimnusza. (Savić országosan ismert figura volt, kemény kézzel harcolt a korrupció és a szervezett bűnözés ellen. Végül a szerb maffia tette el láb alól a háború után.) A Sprska Garda című szám narratívája különleges: egyrészt azt állítja, hogy mindig „az igazság” vezeti a szerbeket a harcokban, másrészt nem tesznek mást, csupán megvédik saját földjüket – pedig éppenséggel a szerbek indították a támadást, és az idézőjeles „védekezés” mellett stratégiai szintű etnikai tisztogatást is végeztek.
A bosnyákok háborús zenéi közül kétségkívül a legismertebb a Bosanska artilerija, ami tulajdonképpen egy régi vágású toborzódal, modern balkáni mulatós köpönyegbe öltöztetve. A dal legfontosabb üzenete: „svaki borac veseljak”, azaz „minden harcos jókedvű” – (ezt azért kétlem) – vö. „a jó lovas katonának de jól vagyon dolga”. Ha nem tudná az ember, hogy ez a nóta harcmezőkön visszhangzott ágyúdörgés közepette, azt hihetnénk, hogy valamiféle furcsa félelektronikus balkáni lagzi közepébe csöppentünk, és a derék bosnyákok csak túl magasra tekerték a hangerőt. A dal 21. századi „nyugati” füllel inkább abszurd mémzenének hat, mint háborús indulónak.
A szerb zenészek tollából (és gitárjából) több korabeli „disstrack” is született a bosnyák elnök, Alija Izetbegović ellen, például az Oj Alija, Aljo a Koridor zenekartól, vagy a Ne volim te, Alija című nóta, ami nemes egyszerűséggel annyit jelent: nem szeretlek, Alija. Ezek a nóták fergeteges beszólásokkal operálnak, például: „Hé, Alija, zuhanyozz le!” „Azt hiszed, nagy vagy, pedig nagyon kicsi.” „Egy szerb nem adja el magát lisztért!” A Koridor Kumovi című balkáni mulatósnótája is Izetbegovićot ekézi: a bosnyák elnökre itt gúnyosan „nagy pasa”-ként hivatkoznak. (A Koridor-zenekar egyébként még a háború idején feloszlott, miután egyik tagjuk életét vesztette a boszniai harcokban.)
Ezekben a dalokban a bosnyákokat muzulmán vallásuk miatt gyakran kipécézik, például mudzsáhidoknak – azaz dzsihadistáknak – bélyegezve őket, illetve azzal fenyegetőzve, hogy „soha többé nem készítenek már török pitát szerb búzából”. Az utalás egyértelmű: a Balkán közel ötszáz éven át az Oszmán Birodalom része volt, és utólag a muzulmán bosnyákokat gyakran árulónak tekintették, vagy az oszmán hódítókkal azonosították. Erre utal a Bando mudžahedinska című dal fenyegető dalszövege is: „figyeljeket, ti dzsihadista bandák, elérünk titeket Ankarában is”.
A muszlimok elleni évszázados gyűlölet a délszláv konfliktus idején háborús bűnökben is megtestesült: a boszniai szerbek nemcsak etnikai tisztogatásokat, de népirtást is elkövettek[1]: egy Srebrenica nevű falu teljes férfilakosságát kipusztították, a nőket pedig megerőszakolták – több mint 8000 embert öltek meg.
Baja Mali Knindža Tata című száma a boszniai háborús bűnöket dolgozza fel – de nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. A dal egyből arcon csap egy borzasztó és disszonáns szinti-harmonika kombóval. Aztán Baja hamisan énekelve rákezdi: „az én apám egy háborús bűnös, meghódította Boszniát, úgysem meritek elítélni őt”. És ami a leghihetetlenebb: ezt a dalt annak idején (1993-ban) rendszeresen leadták a rádióban is.
A háborús bűnökkel való szembenézéssel sokan azóta sem haladnak túl jól. A boszniai Republika Srpska jelenlegi elnöke, Milorad Dodik máig tagadja, hogy Srebrenicánál népirtás történt volna. Dodik ellen egyébként épp nemrég adott ki elfogatóparancsot egy boszniai bíróság, alkotmányellenes tevékenysége miatt. Az elnököt még nem tudták elfogni, a feszültség egyre nő a térségben. Úgy tűnik, a balkáni puskaporoshordó-metafora talán sohasem fogja elveszíteni aktualitását. (És akkor még a koszovói helyzetről nem is beszéltünk.)
De térjünk még vissza a kilencvenes évekhez egy utolsó dal erejéig. A bosnyák nép háborús szenvedéseit talán a Mostarska című ballada énekli meg legszebben. Dino Merlin gyönyörű dallamokkal emlékezik vissza a mostari ostromra, és felidézi barátait is, megszólítja őket – ki tudja, talán nem is élnek már. Bár a dal mélyen melankolikus mind témájában, mind melódiájában, az üzenete valahol mégis reményteli: „bár én ősz öregember leszek, Mostar örökké fiatal marad” – hiszen végül a bosnyák nép és Mostar városa is túlélte valahogy a háborút.
A konfliktus 1995-ben ért véget a daytoni békeszerződéssel. Megszületett a szuverén Bosznia-Hercegovina, amelyet két részre osztottak: a Föderáció és a Republika Srpska. A boszniai szerbek vezetői, Radovan Karadžić-ot és Ratko Mladić-ot elfogták és népirtásért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a hágai Nemzetközi Törvényszéken; Slobodan Milošević szerb elnök még az ítélethozatal előtt meghalt. A boszniai konfliktust azonban csak befagyasztani sikerült, véglegesen megoldani nem[2] – Dodik és a Republika Srpska ma is igyekszik elszakadni Boszniától, Szerbia pedig aktívan támogatja ezeket a törekvéseket.
Bár a cikksorozat címében a „múlt visszhangjairól” írok, fontos kiemelni, hogy még ma is mennyire aktuálisak ezek a dalok – legalábbis hallgatottság szempontjából. A Spotify adatai szerint Baja Mali Knindža legismertebb dalai 3 millióhoz közelítenek, Roki Vulović legismertebb számát közel 4 millióan játszották le, Marko Perković Thompson leghallgatottabb háborús dalai 5–6 millió között mozognak, a Bosanska artilerija pedig közelít a 6 millióhoz – és mindez csak Spotify-on (!), YouTube-on további milliókról beszélünk. (Persze nem csak a balkáni országokban ismertek ezek a dalok, de az adatok így is meglepően magasak.)
A cikkekben említett dalokban gyakran énekelnek szép országról, büszke népről, bátor harcosokról, hősökről, isteni igazságról és a sorsról – de a legérdekesebb, hogy még a támadó háborút elindító szerbek is szabadságról és a haza megvédéséről dalolnak, ami sokat elárul a történelemszemléletükről is. Azt természetesen nehéz megítélni, hogy az itt felsorolt zenekarok mennyire saját kútfőből énekeltek, vagy esetleg propagandisztikus célokkal zenéltek-e – természetesen könnyen elképzelhető, hogy gyakran felülről jövő utasításra írták a katonadalokat. Egy biztos: ezek a dallamok akkor is nagy hatással lehettek a különböző népek a háborúhoz és egymáshoz való hozzáállására – de még ma is zengenek a múlt visszhangjai, mi pedig 30 év távlatából belehallgathatunk, és elképzelhetjük, milyen is lehetett egy ilyen korban élni…
A dalszövegek angol fordításai megtalálhatók a lyricstranslate.com oldalon.
Források:
DW – Gavrilo Princip-szobor: https://www.dw.com/en/gavrilo-princip-assassin-who-sparked-wwi-gets-statue-in-belgrade/a-18546305
BBC – Milodar Dodik elfogatóparancsa: https://www.bbc.com/news/articles/cdrxy1zp8mxo
Képek forrása:
RFERL, Wikipedia, Spotify, Euronews, Two Up Riders, wbur
[1] Fontos megjegyzés: az etnikai tisztogatás nem azonos a népirtással. A nemzetközi jog szerint előbbi fogalom egy adott földrajzi terület egy etnikai vagy vallási csoporttól való „megtisztítását” jelöli – ennek eszköze lehet a kitelepítés, elüldözés, erőszak, gyilkosság –, míg a népirtás célja egy etnikai vagy vallási csoport fizikai megsemmisítése, elpusztítása. Srebrenica ez utóbbi definíciónak felel meg, ezért népirtásnak minősül.
[2] Az országban ma is egy különleges jogkörrel felruházott, nemzetközileg kinevezett főképviselő ellenőrzi a békeszerződés betartását, aki egyetlen tollvonással eltörölhet vagy beiktathat törvényeket, eltávolíthat és kinevezhet állami tisztségviselőket.
