„Nem igaz, hogy csak a régmúltban voltak hősök, lehetnek a jelenben, ahogy vannak is” – Beszélgetés Ács Pállal Hősök és hősénekek című könyvéről

2024 tavaszán jelent meg egyetemünk oktatójának, Ács Pál irodalomtörténésznek Hősök és hősénekek című új monográfiája. A könyv a régi magyar irodalom a Zrínyi előtti korszakban született, ma legismertebb epikus hősalakjait, valamint a róluk szóló hősénekeket vizsgálja.

Árpád vezér, Szent László, Bánk bán, Toldi Miklós, Kinizsi Pál és Szondi György elevenednek meg a kötet lapjain, ahogyan Ács Pál a hős és hősének viszonyát, a hőskultoszok kérdéskörét, a közösségi képzeletvilágban és emlékezetben betöltött szerepüket tárgyalja. Mi a hősének: irodalmi szöveg vagy történeti forrás? Miről ismerszik meg az epikus hős? Miért volt fontos egy-egy hősalak a közösség számára? Melyik hősnek van a legizgalmasabb története? Egyáltalán, miért olvassunk egyetemistaként Zrínyi előtti hősökről? Interjúnkban többek között ezekről a kérdésekről faggattuk a tanár urat, de kiderült az is, hogy mikor volt a hősi kor és mikor az „ízlés hajnala”; miért nem lehet és nem is érdemes „kikapcsolni” Arany Jánost; miért olvasott Borges sokáig csak szabadpolcos könyveket a könyvtárban; és mégis mi köze van Tinódinak a tévéhez. A teljes interjút itt tudjátok megnézni:


Készítette: Fuxreiter Erik, Hajdu Ági, Ráday Zsófia

Author

Ajánlott cikkek