Az interjú második részében Forgács Bálint kísérleti pszichológussal a babakutatás technikai kérdéseit vizsgálták.

Az ELTE hallgatói magazinja
Az interjú második részében Forgács Bálint kísérleti pszichológussal a babakutatás technikai kérdéseit vizsgálták.
Az emberi megismeréssel foglalkozó terület egyik igazán közvetlen és fiatal, mégis már jelentős tapasztalatokkal és sikerekkel rendelkező kutatójával és oktatójával, az ELTE Babalabor munkatársával, Forgács Bálint kísérleti pszichológussal beszélgettünk.
Egy forró hét a Balaton partján, pancsolás nélkül. Ha csak ennyit mondanék, biztosan mindenki azt hinné, hogy valami szörnyű egy héten vagyok túl, pedig valójában életem legáldottabb hat napját tudhatom – illetve tudhatjuk – a hátunk mögött az ELTE Misszióval. Szendrey Zsuzsanna Sára interjúja.
Interjúsorozatunkban igyekszünk átfogó képet mutatni az ELTE hallgatói szervezeteiről, segítve ezzel a közösségi tevékenység iránt érdeklődő hallgatókat. Ezúttal az ESN ELTE alá tartozó, az ELTE ÁJK-n működő Külügyi Kör vezetőjével, Vajda Violettával beszélgettünk.
ELTE-s siker a Cannes-i filmfesztiálon. Szelestey Bianka Hajszálrepedés című rövidfilmje kapott helyet a fesztivál La Cinef egyetemi filmeket bemutató programjában.