Schütz Brúnó Péter Az interjú első részében egy fiatal magyar kísérleti pszichológussal, Forgács Bálinttal beszélgettem a mai kor kutatói léttel kapcsolatos néhány kérdéséről. Bálint az ELTE Babalabor munkatársa, egyik kutatási területe a kisgyermekkori nyelvelsajátításhoz kapcsolódik. A labor nemcsak Magyarországon, de a világon is kiemelkedő minőségű munkával járul hozzá a kognitív tudományok fejlődéséhez, a babakutatás pedig új és izgalmas megközelítési módot jelent sok korábbi tudományos kérdést és problémát illetően. A kognitív tudóssal a babakutatás technikai kérdéseiről és kihívásairól gondolkodtunk.
S.B.: Miért érdemes babákat kutatni, mit ad ez hozzá a tudományhoz?
Forgács Bálint: Mivel nagyon sokszor elhangzik ez a kérdés a babakutatók felé, ezért legelőször provokatívan szeretnék válaszolni: nem éri meg, és nem érdemes. Valójában a kutatásnak mindenekelőtt a kíváncsiságról kellene szólnia, és szerintem másodlagos, hogy van-e értelme, haszna vagy következménye. Gondoljunk csak bele, mit gondolhattak arról az emberről, aki – amikor már volt üveg – először hozzájutott egy üvegrúdhoz, és azzal „ijesztgette” a barátait, hogy egy gyapjúval dörzsölgette, és apró szikrákat hozott létre? Valószínűleg azt, hogy bolond. De ugyanígy a puskaporra is gondolhatnánk, amelyből a kínaiak eleinte tűzijátékot csináltak, aztán később Európában lett csak igazi „haszna”.
A babakutatás nagy része nem tud felmutatni ilyen egzakt hasznot. De mégis az ősi vita feloldására – hogy az öröklés vagy a környezet formálja-e (jobban) az embert – érdekes lépéseket tehetünk azáltal, hogy minél kisebb babákat próbálunk vizsgálni, akiknek a teljesítményében nagyon kis szerepet játszik még a tanulás. Ezáltal feltételezhetjük, hogy ha az agy már igen kicsi korban képessé teszi az embert adott feladatok elvégzésére, akkor az valamilyen módon az evolúciós örökségünk részét képezi.
Mindeközben ez a kérdés egy általános szülői problémakörhöz is kapcsolódhat abban az értelemben, hogy mekkora egy szülő felelőssége: ha azt találnánk, hogy a csecsemő egy „előrehuzalozott” biológiai lény, akkor valójában nincs is hatása a szülőnek?
Természetesen az igazság mindig a két véglet között rejlik, azonban ez a kutatási terület egy nagyon fontos, integratív előrelépés a kognitív tudományon belül, ami eléggé népszerű lett az elmúlt évtizedekben. Mivel ezzel együtt a babakutatás a törzsfejlődés kérdéseit is firtatja, ezért aztán szorosan együtt dolgoznak babalaborok, etológusok, antropológusok és olyan kognitív kutatók, akik a labor falait el-elhagyva rendszeresen mennek terepmunkára is: rendkívül izgalmas és kellemes déli szigeteken különböző emberszabásúakat tanulmányoznak.
S.B.: Melyek azok a témák és kérdések, amelyekkel kapcsolatban kutatások zajlanak jelenleg itthon?
F.B.: A budapesti babalaboroknak a különleges, hozzáadott értéke a napjainkban futó kutatásokhoz elsősorban a társas kogníció vizsgálata, ami tulajdonképpen a megismeréstudomány, a fejlődéspszichológia és a szociálpszichológia ötvözete. A korábban Magyarországon dolgozó kitűnő kutatók, a CEU Babalaborjának alapítói, Csibra Gergely és Gergely György munkáival indult virágzásnak a társas kogníció kutatása az elmúlt évtizedekben. Ide tartozik például a tudatelmélet is.
A tudatelmélet az a képességünk, hogy más embereknek a saját gondolatainktól függetlenül is képesek vagyunk gondolatokat tulajdonítani, tehát van arról elképzelésünk, hogy másoknak is van a miénktől független tudata. Ez a fejlődéspszichológiában – Jean Piaget munkáiban – úgy fogalmazódott meg, hogy a gondolkodásunk kb. 4 éves korig egocentrikus, vagyis azt gondoljuk, hogy mindenki azt gondolja, látja és tudja, amit mi. A CEU és az ELTE Babalaborjában folyó kutatásokban például azt találjuk, hogy ez a perspektívaváltás jóval korábban megtörténik, és már a kisbabák, de akár a csecsemők gondolkodása sem énközpontú. Az azonban egy lassan 15-20 folyó vita tárgyát képezi, hogy pontosan milyen műveletek által, milyen feltételekkel és milyen körülmények között zajlik mindez a csecsemők fejében.
Egy másik – az ELTE-n főként Király Ildikó és Oláh Katalin munkái nyomán vizsgált – téma, hogy hogyan értékelik a kisgyerekek a különböző csoporthoz tartozás jeleit, mint például az akcentus vagy az idegen nyelv, és vajon kiket tekintenek mérvadó tanítónak. Nagyon érdekes dolog, hogy a kisgyerekek kritikátlanok és „vakon” követnek, ha arról van szó, hogy a saját csoportjukhoz tartozó egyén mutat nekik valamit, de igen kritikusak és racionálisak a csoportjukhoz nem tartozókkal szemben. Ezt a normatív követést aztán felnőttkorunkra mindannyiunknak le kell vetkőzni, hogy ténylegesen kritikusan tudjunk gondolkodni. Folynak aztán még kutatások a nyelvfeldolgozás és az emlékezeti működések kapcsán is.
S.B.: Amikor „bejön” egy baba a laborba, akkor pontosan mi történik?
F.B.: Először is nagyon fontos, hogy csak önkéntesek jönnek hozzánk. A babák természetesen a szüleikkel érkeznek, és nagyon várjuk is az önkéntes szülők jelentkezését, akik a tudomány érdekében örömmel elhoznák kisgyermeküket a laborba egy gyerekekhez igazított kísérletezésre, érdekes programra.
Ezek mindig valamilyen játékos helyzetet, rövid videókat, társas szituációkat vagy „bábszínházi előadásokat” jelentenek, amelyek szórakoztatók és érdekesek a babák számára. A szülők ezáltal megfigyelhetnek, tanulhatnak valamit a gyermekükről – vagy a babákról úgy általában. Mi pedig igyekszünk lekötni a babák figyelmét, hiszen akkor tudunk igazán jó adatokat gyűjteni, ha szívesen nézik, amit mutatunk nekik. Mindig nagyon várjuk a jelentkezőket, és jobb minél előbb bejelentkezni, mert bizonyos kutatások viszonylag szűk életkori sávokban futnak. Ezt úgy kell érteni, hogy ha bizonyos kognitív képesség például 9 hónapos korban jelenik meg, akkor mi a 9 hónaphoz képest maximum 2 hetes eltéréssel keresünk babákat. Ősszel például pont egy ilyen kutatásunk indul.
Egy kísérlet előtt mindig sor kerül egy kis közös játékra, ahol a babák kötetlenül felfedezhetik az eszközöket, a kutatókat, megismerhetik és összebarátkozhatnak a környezettel. Eközben a szülőknek is elmondjuk, hogy nagyjából hogyan alakul a kísérlet lefolyása, de sokszor itt még nem árulhatjuk el a feladat pontos részleteit, nehogy akaratlanul is befolyásolják a babákat a kísérlet közben. Az EEG-vizsgálatok során egy kis tappancs-sapkát rakunk a babák fejére, amely mérni tudja az agyi elektromos aktivitást, míg a szemmozgás-követéses kísérletekben azt monitorozza egy kamera, hogy a baba mennyi ideig és hová pillant a képernyőn.
Egy vizsgálat lehet akár 5 perc, akár fél óra is, de mindig csak addig folytatjuk, amíg a babák érdekesnek találják és nem unják meg azt. Ha nem tetszik nekik, akkor természetesen abbahagyjuk, babakutatóként már tudjuk, hogy ez a műfaj része. A kísérlet után pontosan elmondjuk a szülőknek a vizsgálat hátterét: azt, hogy milyen fejlődési mechanizmust szeretnénk az adott feladattal vizsgálni, és esetleg melyek voltak azok a részletek, amelyek befolyásolhatták volna a kísérletet, ha túl korán értesülnek róluk.
S.B.: Nagyon szépen köszönöm az érdekes beszámolót, és remélem, tényleg minél többen kapcsolódnak majd be ezekbe a kutatásokba akár segítő hallgatóként, akár pedig önkéntes szülőként!
Az ELTE Babalabor honlapja itt érhető el.
Kiemelt kép forrása: ELTE
