2023 novemberében visszatérő vendég állt a BTK előadótermének katedrájára, az ELTE Karrierközpont ugyanis ismét Limpár Imre tanácsadó szakpszichológust kérte fel egy „fejtágításra”, amely ezúttal az …

Az ELTE hallgatói magazinja
2023 novemberében visszatérő vendég állt a BTK előadótermének katedrájára, az ELTE Karrierközpont ugyanis ismét Limpár Imre tanácsadó szakpszichológust kérte fel egy „fejtágításra”, amely ezúttal az …
Az interjú második részében Forgács Bálint kísérleti pszichológussal a babakutatás technikai kérdéseit vizsgálták.
Az emberi megismeréssel foglalkozó terület egyik igazán közvetlen és fiatal, mégis már jelentős tapasztalatokkal és sikerekkel rendelkező kutatójával és oktatójával, az ELTE Babalabor munkatársával, Forgács Bálint kísérleti pszichológussal beszélgettünk.
Szerkesztőségünk egy felettébb különleges program ajánlóját kapta kézhez. A Gordon & T. A. nevű, felnőttképzéssel foglalkozó szervezet keresett meg minket 2023. június 27-i eseményükkel kapcsolatban, abban bízva, hogy a program jó néhány hallgató figyelmét felkelti majd. Az egynapos workshopon ugyanis a játéké lesz a főszerep.
Interjúsorozatunkban igyekszünk átfogó képet mutatni az ELTE hallgatói szervezeteiről, segítve ezzel a közösségi tevékenységek iránt érdeklődő hallgatókat. Ezúttal az ELTE PPK-n működő Kortárs Segítő Csoport két tagjával, Békefi Annával és Dudás Ágival beszélgettünk.
2023. augusztus 21. és 27. között szabadegyetemet rendez a tudományos megismerés népszerűsítésére törekvő Szájensz Szeánsz csapata. A Kritika és Felelősség Szabadegyetemre várnak minden olyan már végzett vagy még egyetemi tanulmányait folytató fiatalt, aki érdeklődik a közélet és a tudomány iránt, és szeretne egy újonnan formálódó közösség tagjává válni. Az esemény részleteiről Milbacher Dániellel, az ELTE ÁJK végzős, mesterszakos politológushallgatójával, a szabadegyetem egyik szervezőjével beszélgettünk.
Hogyan lehetek én is jókor jó helyen? Melyek az érvényesülés titkos összetevői pszichológusi szemmel? Többek között ezekre a kérdésekre kaphattunk választ Limpár Imre tanácsadó szakpszichológustól március 28-án az ELTE BTK-n.
Habár számos íróműhely, tábor, kreatív írás kurzus létezik, ahol az alkotók összegyűlhetnek és közösségben dolgozhatnak saját szövegeiken, eddig nem létezett olyan foglalkozás, ahol pszichológussal, csoportban ezen kérdéskörök lelki vonatkozásait vizsgálhatnák. Jakobovits Kitti pszichológus, irodalomterapeuta tematikus irodalomterápiás önismereti csoportot indít az irodalom területen alkotók számára.
Novemberben jelent meg Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus legújabb könyve, amelyben az önismeret valós lehetőségeibe nyerhet betekintést az olvasó. A kötet bemutatja, hogy milyen tények és tévhitek léteznek önmagunk keresése és megismerése kapcsán a 21. században, amikor már lassan mindenki úgy gondolja, hogy ért a pszichológiához.
Az ELTE Alumni Központ tematikus pódiumbeszélgetés-sorozatot indított ELTE Sikerek Veled címmel, az EHÖK és az ELTE Online közreműködésével. A negyedik, november 15-én megrendezett alkalom a „Gyerek-játék” címet kapta.