„A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondatlanul” – Victor Hugo idézete jól megvilágítja a musicalek lényegét. Énekeljük meg akár bánatosak vagyunk, akár vidámak. Dalban mondjuk el érzéseinket. A tenori vagy koloratúri magasságokat éneklő művészeken túl azonban ott van a zenekar is, melynek tagjai előadásról-előadásra hősiesen kísérik őket. A Six musical egyik előadás vezetőjével, Felszegi Dalmával és Barsi Anna Lizával, a darab egyik gitárosával beszélgettünk.
A Lucy Moss és Toby Marlow szerzőpáros jegyezte Six musical igazi sikersztori. Valódi koncerthangulatot megidéző alkotás. VIII. Henrik hat exfelesége szövetségre lép, hogy minél kreatívabb módon bánjanak el egykori férjükkel. A gond csupán annyi, hogy eleinte mindegyikük a saját problémájával van elfoglalva. Kit lefejeztek, kit lapátra tettek, de volt, akit elűztek, Seymour Johanna pedig gyermekágyi lázba halt bele. Dalban mondják el saját szívfájdalmukat, majd a végén egy monumentális közös éneklés ráébreszti a volt feleségeket, hogy együtt többet érnek, mint külön-külön. Így lesz a hat exfeleségből a mű végére hat igazi koronázott királynő.
A szerzők ügyeltek arra, hogy az egyes szereplők dalai napjaink popzenei stílusában legyenek megkomponálva, karaktereink, így egy-egy popdíva manifesztációi.
A mesterien összerakott zene egy mindössze négytagú zenekar tolmácsolásában szólal meg, rengeteg HD-val (hard drive-felvételről szóló nem élő zene) kiegészítve. A felvételről engedett részletek pedig kiemelkedő precizitást igényeltek mind a zenészek, mind a színész-énekesek részéről. A fülmonitorral elengedhetetlen volt: ilyenkor taktjel szól az előadók fülében, hogy a felvételről szóló részek és az élő játék koherensen szólaljon meg. Minden hangnak patikamérlegen kimért helye volt a zenében. Ez a pontosság pedig rengeteg gyakorlást igényelt.
A zenei munkálatokról a Six musical két zenészét, az előadás egyik vezetőjét, korrepetitorát, Felszegi Dalmát és Barsi Anna Lizát, a produkció egyik gitárosát kérdeztük.
Hogyan jellemeznétek a Six-et mint művet teljes egészében?
Dalma: Újfajta és szokatlan műfaj koncert-musical révén. A zene és a koreográfia dominál. Ellenben van egy nagyon fontos üzenete – ha átjön a zenén keresztül, akkor nyer értelmet a mű teljes egésze. Igazán izgalmas, hogy mind a mai napig fedezünk fel mi is újabbnál-újabb apró utalásokat, így a darab folyamatosan velünk együtt érik.
Liza: Egy mű, ami próbál egy kicsit más réteghez szólni, mint a többi musical. Olyan kérdéseket boncolgat, olyan területeket érint ízlésesen, amelyek fájó pontjai a társadalomnak, de mindenképp beszélni kell róluk. Összművészeti szempontból egy üde színfolt, hisz tele van aktuális társadalmi utalásokkal akár a szöveg terén, akár a színpadképet illetően.
Mi okozhatja, hogy röviddel a megírása után ekkora sikernek örvend egyre több országban?
Liza: Röviden és tömören: ami jó, az jó, és futótűzként terjed. Tágabban: rengeteg olyan kiszólás van a darabban a közönség felé, amire felkapják a fejüket az emberek generációtól függetlenül. Egy harsány és karakán darab olykor pimasz beütéssel és csodálatos látványvilággal.
Dalma: A rengeteg aktualitás, amiről mer beszélni a darab. Ez a szókimondó stílus, ami, ha megtalálja a közönségét, akkor együtt meghódítják a világot. Így történt ez a Six esetében is. A Broadway-n és a West End-en a mű már megtalálta a közönségét, sőt már turnéztatják is szerte a világban. Bízom benne, hogy ez az itthoni verzióval is így lesz.
Mi az, ami megkülönbözteti a Six-et más musicalektől?
Dalma: Kezdjük ott, hogy a magyarországi Six egy non-replika darab, vagyis a rendező, Szirtes Tamás teljesen szabad kezet kapott a koreográfia, a színpadkép és a jelmezek terén. 80 perc az egész előadás, így egy felvonásban játsszuk, ami musicaleknél ritkaság. Másik nagy megkülönböztető ereje pedig abban rejlik, hogy képes teljesen új rétegeket bevonzani a színházba. A Broadway-n és a West Enden már hozzászoktak a kevésbé konvencionális színházi élményhez. Ott gyakran előfordul, hogy szabadidőruhában, kólát kortyolgatva ülnek be az emberek a színház nagytermébe, és aktívan kommunikálnak a színészekkel. Ez természetesen nem a viselkedés teljes hiányát jelenti, csak vannak olyan darabok, amik ezt megengedik. A Six is egy ilyen mű. Gyakran kommunikálnak az exfeleségek a közönséggel, sőt, buzdítják őket, hogy engedjék el magukat – ha úgy tartja kedvük, pattanjanak fel és táncoljanak, így kialakul egy koncerthangulat. Ez az új élmény képes arra, hogy olyanokat vonzzon be a színházba, akik eddig a közelébe sem tették a lábukat.
Liza: Két dolgot emelnék ki. A rendező, Szirtes Tamás teljesen újragondolta a színpadképet, amit Vízvárdi András és Madarász János valósított meg. A nézőknek lehetősége nyílik a színpadon elhelyezkedő úgynevezett „trónteremből” is nézni az előadást, ahol külön hangrendszer található, illetve a színpad két oldalán elhelyezett hatalmas képernyőn elölnézetből is látják a szereplőket. A másik , hogy mind a színészek és énekesek, mind a zenekar csak nőkből áll, ami mindenképp izgalmas megkülönböztető tényezője a Six-nek más musicalektől.
Tudnátok mesélni a munkafolyamatról és hogy ti milyen szerepet töltöttetek be benne?
Liza: Én vagyok az egyik gitáros, aki Gitta karaktere a darabban. Hárman váltjuk egymást ebben a szerepben Gyarmati Fanni és Králik Beáta kollégáimmal. Nekem személy szerint a munkafolyamat minden mozzanata rengeteget tanított odafigyelés és precizitás terén. Teljesen más vezényszóra játszani, mint egyébként. A munkafolyamat júliusban kezdődött, amit egy casting előzött meg. Három dalt játszottunk a meghallgatáson. A Nyitány dala, Aragóniai Katalin száma és Seymour Johanna Kőkristály szólója volt a három mű, amivel érkezni kellett. Miután beválasztottak a zenekarba, elkezdődtek a zenei próbák. Ide úgy érkeztünk, hogy mindenki megtanulta a saját hangszerén a dalokat. Ismerni kellett a saját szólamunkat, hogy a zenekari próba ne azzal teljen, hogy memorizáljuk őket. Elkezdődött a közös munka a zenekarral, illetve a darab zenei munkatársával, Köteles Gézával, és zenei vezetőjével, Kocsák Tiborral. Először a zene instrumentális részét raktuk össze. Kidolgoztuk a dalok felépítését, a dinamikát, és letisztáztuk azon hangszíneket, amiket használni kell függetlenül attól, hogy ki játszik a hangszereken. Megtanultunk továbbá tűpontosan együtt játszani a HD-val. Mindezekben segítségünkre volt a zenei vezető, munkatárs és a piano conductor-ok, vagyis Felszegi Dalma, Asztalos Rita és Bóna Ilona. Amikor a dalok zenei része már össze volt rakva, csatlakoztak hozzánk az énekesek. Ezzel megkezdődtek a zenei ülőpróbák, ahol a már kidolgozott zenei alapra énekeltek a színészek-énekesek. A zenei ülőpróba után kerül ki az addig elkészült produkció a színpadra. A próbafolyamat ezen része különösen izgalmas, ugyanis új környezetbe kerül a produkció – mi ekkor helyezkedtünk el először az emelvényen és kezdtük el szemlélni az eseményeket fentről. Megkönnyítette a munkafolyamatot, hogy végig csapatként működtünk a zenészektől kezdve a zenei munkatárson, vezetőn át egészen a piano conductorokig és énekesekig.
Dalma: Én Janka karakterét „alakítom” a darabban Asztalos Rita és Bóna Ilona kollégáimmal együtt. Mi vagyunk a billentyűsök, de mellette vezénylünk és indítjuk a HD sávokat, vagy éppen beszámolunk a mikrofonba. Az angol terminológiában ezt piano conductornak hívják. Vannak esetek, amikor a kis apparátus vagy a zenei anyag miatt nincs külön karmestere az előadásnak. Ekkor a billentyűs vezeti azt. A mi feladatunk továbbá az előadások zavartalan lezajlásának koordinálása, legalábbis a zenei részét illetően, amibe már a hangbeállás is beletartozik. Ha valami nem a tanultak szerint történik, azt előadás után jelezzük a színészeknek vagy a zenészeknek. Számunkra a munkafolyamat előző év januárjában kezdődött: megkaptuk a korrepetitori feladatainkat. Ettől a pillanattól kezdve naprakésznek kellett lenni – ismerni a dalokat, minden egyes szólamot tudni, majd meg is tanítani őket az énekeseknek. A korrepetíció alatt átnéztük az énekesekkel a dalaikat, pontosítottuk a dallamokat, esetenként énektechnikai tanácsokat adtunk a lehető legminőségibb produkció érdekében. A korrepetíció után kezdődtek a táncpróbák, ahol a zongorakíséretet biztosítottuk, illetve az esetleges hiányosságokat szóvá tettük, javítottuk. Bár a táncpróbákon a mozgáson van a hangsúly, figyelni kell a szólamok pontos-precíz megőrzésére mind ritmika, mind hangmagasság tekintetében, hiszen a hibák nagyon hamar rögzülnek, arról nem is beszélve, hogy a színészek nagy része a mozgást a szöveggel köti össze. A zenei ülőpróba során találkozik először a színészgárda és a zenekar. Ezen alkalmakkor csak a zenére fókuszálunk, nincs mozgás, sem próza. Ezeket már a piano conductorok vezényelték, a darab zenei munkatársa, Köteles Géza pedig vezette a próbát és instruálta a szereplőket, illetve a zenekart, és ellátott bennünket néhány vezényléstechnikai tippel.
A próbafolyamatok gyakran párhuzamosan zajlottak, ami azt jelenti, hogy példának okáért míg a színésznő szereposztásnak táncpróbája volt, ahol az egyik piano conductor zongorázott, az énekesnő szereposztásnak pedig zenei ülőpróbája, ahol pedig a másik piano conductor volt jelen, így ketten mindig foglaltak voltunk. Ez a párhuzamosság azzal járt, hogy minden egyes, a próbafolyamat során történt változtatást fel kellett jegyeznünk és megosztanunk egymással a munka gördülékenysége érdekében. Rendkívül szerteágazó feladat. Örülök, hogy részese lehetek. Teljesen más lecke és élmény, mint amikor megkapsz egy kottát és már egy kész darabba kell beállnod. Zenészek mellett pedagógusok is vagyunk. Nagyon fontos, hogy fel tudjuk mérni, kinek mi segít éppen, és azt hogyan kell tálalni.
Mi okozta a legnagyobb kihívást nektek a próbafolyamat alatt és az előadásokon?
Liza: Nekem mindenképp az, hogy levetkőzzem azt az izgalmat, ami rajtam volt a casting és az első próba, de egyébként az egész munkafolyamat alatt. Fel kellett dolgoznom, hogy milyen zenészekkel, énekesekkel, színészekkel működöm én most együtt. Belecsöppentem egy teljesen új környezetbe, amit a hatékony munka érdekében gyorsan meg kellett szoknom.
Dalma: Együtt élni a felelősséggel, hogy minden kérdésben naprakésznek kellett lenni. Nem adhattunk át aktualitását vesztett információt, mert az teljesen félrevitte volna a próbafolyamatot. Az előadásokon pedig, hogy minden zökkenőmentes legyen, üljön a ritmika, és hogy a lehető legfeszesebb legyen az előadás. Ezt úgy értem, hogy flottul következzenek a prózákból a dalok, effektek. Én sokszor már a végszó végére beszámolom a következő tempót, vagy éppen egy levegővételre indítom a HD-t, és akkor pont kijön az ütem.
Milyen volt szinte csak nőkkel dolgozni együtt?
Liza: A jelenlegi zenekaromban, a Holy Chicks-ben már megtapasztaltam, hogy is megy ez, így onnan ismerős volt a helyzet. Mikor bekerültem hozzájuk, tartottam ettől, de ott megtapasztaltam, hogy működik, így később már nem féltem annyira. Amikor beválogattak a Six-be, ott is hasonló gördülékenységet éreztem az elejétől kezdve. Egyébként a darabban Tiszai Vivien az egyik dobos, aki életre kelti Maria karakterét, aki nem mellesleg a Holy Chicks zenekarom dobosa is. Az, hogy ismerős arcokkal, barátokkal dolgozhatok együtt, akikkel ráadásul a munkakapcsolatunk régebbre nyúlik vissza, erőt és támogatást adott a próbafolyamat során. Egy ilyen közös munkában ugyanis kihívást jelenthet, hogy megtanuljuk kezelni az építő kritikát, és tudatosítsuk, hogy a produkció minősége érdekében hangzott el és nem a személyünk ellen. Végig támogattuk egymást. Személy szerint úgy látom, hogy a darab kikerekedéséhez hozzájárult az is, hogy bár különbözőek vagyunk, rengeteg dolgot ugyanúgy látunk, szituációkat át tudunk érezni. Igazi „girl power” az egész produkció, ami valahol azt is megmutatja, hogy egy nő hányféleképpen tud szeretni.
Dalma: Kedves kollégámat, Muri Enikőt idézném: „Mindenki tudta, hogy ez egy nagy falat lesz.” A színház az alázatra épül. Nincsenek egók, hanem egy nagy közös „egész” van. Én rendkívül izgultam, hogy milyen lesz a munkafolyamat, leginkább a kommunikáció szempontjából. Ha a próbafolyamat során valami szakmai meglátásod van, azt hogyan kommunikálod a másik felé, hogy ne bántsd meg őt. Az ilyen utasítások sohasem az egyén ellen, hanem a produkcióért szólnak. Számomra kapaszkodót jelentett, hogy több művésszel már dolgoztam együtt más projektben, így részben már kialakult a közös nyelv. Egészen hamar kiderült, hogy jól működik a kommunikáció a csapatban. Nyilván voltak kisebb összezördülések, illetve volt olyan, hogy ahogy fáradtunk, úgy csökkent a teljesítményünk. Meg kellett tapasztanunk, milyen mélyen lenni, hogy aztán onnan jussunk el a minőségi produkcióig. Összeszokott csapattá váltunk, akár a Six királynői.
Nektek, a zenekar tagjainak is vannak neveitek, tehát karaktereitek is. Milyen egyszerre zenélni és egy szereplőt is megformálni?
Liza: Gitáros kollégáim és én Gitta karakterét keltjük életre. A zenekar tagjai az exfeleségek udvarhölgyeiről lettek mintázva. Ezen udvarhölgyek ténylegesen léteztek, tehát valós karaktereket „formálunk meg”.
Dalma: Piano conductor váltótársaimmal Janka karakterét alakítjuk. Habár színpadon vagyunk, annyira mégsem látszódunk, mint az eredeti, londoni rendezésben, így annyi interakció nem is tud létrejönni, mint amennyit megkívánna az, hogy szerepünk van. Ennek ellenére van néhány eset. Például Parr Katalin a szólója elején felint a zongoristának, hogy adjon egy B-major szeptimet.
Miért ajánlanád a darabot?
Dalma: Ez mindenképp egy üde színfolt a magyarországi színházak repertoárjában. Aki esetleg nem kedvelője a zenés színház műfajának, annak is nyugodt szívvel ajánlom, hisz igazi koncertélményt nyújt a Six. Kicsit popshown érezhetjük magunkat. Nem kell hatalmas megfejtéseket keresni a darabban, ellenben egyetlen nagyon fontos mondanivalója van, ami, ha átjön, akkor az egyedi élményen túl talán picit bölcsebben távozunk a színházból.
Liza: Úgy érzékenyít és tesz képessé arra, hogy befogadj dolgokat, hogy közben szórakoztat és könnyű nézni. Rengeteg különböző variációját mutatja be egy-egy életútnak, ezáltal mindenki talál benne olyan pontot, amivel azonosulni tud. Segít a problémáinkat kifejezni, majd megoldani. Szórakoztatva tanít.
A közös kérdéseken túl néhány személyes kérdést is feltettünk a zenészeknek.
Hogy hasonlítanád össze a Six-et más színházi munkáiddal?
Dalma: Más benne lenni egy darabban az elejétől fogva és más beállni egy már műsoron lévő darabba. Más zongorázni egy darabban és más vezényelni is azt. Például az első zenejavító próbát én kaptam meg, így rögtön szembesültem azokkal a pontokkal, amelyekre extra figyelmet kell fordítani. A zenészek egy része dolgozott már karmesterrel, másik részének ez egy teljesen új terep volt. Rendszeresen tanulni és fejleszteni kellett, hogyan válhat a testbeszéd közérthetővé a zenészek számára. Folyamatosan kísérleteztem azzal, hogy tudom elérni náluk azt a hangzást, ami a fejemben van. Ez már szerintem ott eldől, amikor az ember felteszi a kezét. A HD-k indítása teljesen új feladat volt számomra. Gyorsan kell reagálni. Ezzel még nem foglalkoztam a színházi zene berkein belül.
Miben más egy árokban zenélni és a színpadon lenni?
Dalma: Mindkét elrendezésnek megvan a maga varázsa. Színpadon ülni jelmezben és együtt lélegezni a darabbal, miközben körülöttünk folynak a cselekmények, mindig ad egy plusz jó érzést. A közönség jelenlétét is jobban érezzük. Természetesen ez több előkészületet is igényel. Az ilyen munkáim közül a Sakkot emelném ki. Nagyon szeretem a zenéjét. Nagy zenekarral, kórussal és a színészekkel együtt vagyunk a színpadon. Komplexitása miatt pedig a mai napig jó kihívás játszani. Az ároknak is megvan a maga varázsa. A Madách Színházban például teljesen zárt árok van, így sokat nevetgélünk két szám között. A Budapesti Operettszínházban azonban nyitott az árok, így ott picit diszkrétebben kell megoldanunk egymás szórakoztatását.
Mit adott neked, hogy közreműködhetsz a Six musicalben?
Liza: Mindig nagy kedvelője voltam a színháznak, zenétől függetlenül. Az, hogy jött egy ilyen lehetőség, mindenképp motiváló volt. Kiszakadhatok egy bizonyos időszakra a mindennapok monotonitásából. Erre az időre igazán zenész is lettem. A másik munkahelyemen össze kellett egyeztetni a beosztást a próbákkal, majd az előadásokkal. A Six megtörte az egyhangúságot, ez pedig teljesen feltöltött energiával.
Miben más egy ilyen projektben részt venni és egy zenekarban zenélni?
Liza: A legkeményebb ellentét, hogy a színházban vezényszóra kell belépni. Vannak végszavak, de minden esetben meg kell várni, hogy a piano conductor beintsen, jelezzen. Rendkívüli mértékű koncentrációt és odafigyelést igényel. Minden hangszín bele van írva a kottába, nem lehet attól eltérni. Nagyon kötött dologról beszélünk, ahol nem te alakítod a zenét, hanem belehelyezed magad abba, formálódsz annak képére. A színházi zenével kiléptem a komfortzónámból, ami fejleszti azt, aki én igazán vagyok vagy leszek. A zenekarban is némileg kötött a dolog, hisz a dobos szerint játszunk, de talán egy fokkal lazább a szerkezet, mint a színházi zenénél. Mindkettőt imádom, mert mindkettőnek megvan a maga varázsa.
Köszönjük az interjút Felszegi Dalmának és Barsi Anna Lizának, akik legközelebb február végén bújnak újra Janka és Gitta bőrébe. A Six musical idén február 23-tól tekinthető meg a Madách Színházban, amelyre a következő linken tudnak jegyet váltani: https://madachszinhaz.hu/szindarab/six
Képek: Jardek Szabina (kiemelt kép), Horváth Mónika, Balogh Zsolt és Nerpel Nikoletta.