A magyar irodalom sötét mágusa

Május 9–10-én, Trefort Ágoston, Eötvös József és Széchenyi István (portréinak) figyelő tekintete alatt gyűltek össze az érdeklődők az ELTE BTK kari tanácstermében, a „Csáth Géza életműve és hatása” címet viselő konferencián. Az előadásokból többek között megtudhattuk, milyen hatással volt zenei képzettsége, orvosi munkája és morfinizmusa az író novellisztikájára.

Csáth Géza (1887–1919) a magyar irodalom sötét mágusa, az álom és az őrület lírikus novellistája volt – gondoljunk csak az olyan hátborzongatóan zseniális novelláira, mint A béka, a Fekete csönd, A varázsló kertje vagy az Ópium. Brenner József (ez volt születési neve) emellett fürdőorvosként és pszichiáterként tevékenykedett, az elsők között alkalmazva a pszichoanalízis módszereit, újságíróként irodalom- és zenekritikával is foglalkozott, illetve fiatalon zenélt és festett is. Élete utolsó évtizedében keveset írt – a morfinizmus lett egyik legkedvesebb „hobbija”, ami testét és lelkét is tönkretette. A történet 1919-ben tragikus lezárást kapott: megölte feleségét, majd önkezével vetett véget életének. Csáth harminckét éves volt.

A konferencia nyitó előadásában Fráter Zoltán „az induló Csáth” novellisztikájára fókuszált. Első novelláskötete, A varázsló kertje 1908-ban jelent meg – ekkortájt kellett távoznia a Pesti Naplóból, ezért lehetséges, hogy anyagi kényszer is állt a publikálás hátterében. Olyan klasszikusokat találunk e kötetben, mint a címadó mű, a Vörös Eszti, a Tor és A béka. A kötetről nyolc kritika jelent meg, amelyek jószerével pozitívan nyilatkoztak: Kosztolányi, az író unokatestvére például kiemelte a novellák zeneiségét, Schöpflin Aladár viszont a kötet egyenetlen stílusát és minőségét taglalta, hozzátéve, hogy Csáth hangja helyenként igen magabiztos és egyéni.

Csáth első kötetének egy részét prózaköltemények teszik ki, melyekben a hangulatleírás sokszor fontosabb a cselekménynél. (Fráter hozzáteszi: Csáth egyetlen valódi költeményt [vagyis verset] írt életében, de az borzalmas – A falubol [sic!] címet viseli.) A „költői sűrűségű próza” egyik legkiemelkedőbb példa talán a kötet címadó novellája, A varázsló kertje (amelyet e sorok írója nem győz eléggé ajánlani a kedves olvasónak). A kötetben helyenként már megjelenik a gondolat, hogy nyugalmat az ember csak a halálban találhat – ez lehet A kályha című novella üzenete is, amelyben a kályha a halálba segíti méltatlan helyzetbe került barátját, a szegény diákot.

Papp Ágnes Klára érdekfeszítő előadásában bemutatta, hogyan használ Csáth mesés elemeket novellisztikájában, illetve hogyan fordítja ki a mesét mint műfajt (például: Mesék, amelyek rosszul végződnek, Történet a három leányokról stb.). Érdekesség, hogy az irodalomkritikus Csáthnál a „mese” már negatív attribútumként jelenik meg: bírálja a riportszerűen „mesélő” írókat – különösen Mikszáthot –, és szembeállítja az emberi élet titkait kutató lírikus íróval (amilyen egyébként ő maga is volt).

Mekis D. János „Tudástranszferek és diszkurzív interferenciák” (kicsit sem ijesztő) címet viselő előadásában vizsgálta, hogyan is hatott Csáth polihisztor volta a novellisztikájára. Ez elsősorban két területen mutatkozik meg: a zene és az orvoslás.

Zenei szempontból a legérdekesebb talán a Tavaszok című novellája, amelyet Kányádi András mutatott be részletesebben. Ebben az író egy c-moll akkordot választ a tavasz hangnemének leírására. A hármashangzat egyes hangjai az emberi élet állomásait, a gyermekkort, a kamaszkort és a felnőttkort jelképezik, a moll hangnem pedig a novella mélabús múltba révedését idézi. Később az akkord negyedik hangjaként megjelenik a „h” hang is, az úgynevezett septim, remegő feszültséget teremtve, feloldásra várva. Ez a közelgő halál bizonyossága a négyeshangzatban, és ezzel „egyszerre nekilendülővé és reményteljessé vált a Zene”. Kányádi megjegyezte: az akkord hangjait jelölő betűk – c-esz-g-h – mind megtalálhatóak Csáth Géza nevében is (ha az eszt németesen olvasva egy „s” betűként értelmezzük), így Csáthnak akár megfordulhatott a fejében, hogy írói névválasztása sem volt véletlen.

Kiemelten érdekes volt az orvoslás Csáth írói munkájára gyakorolt hatása. Ahogy Kosztolányi is kifejtette az 1913-ban megjelent Muzsikusok kötethez írt kritikájában, ekkorra Csáth novellisztikája már teljesen megváltozott: a mitologikus és mesés elemek eltűntek, helyüket átvette a séta mint „társadalmi funkció” és a szilvásgombóc mint „szimbólum”. Kosztolányi utólag – az unokatestvérének írt nekrológban – Csáth morfinizmusát jelölte meg a változás okaként, amely szerinte beszűkítette látásmódját, kritikai érzékét eltompította. Mekis szerint a változás oka emellett Csáth orvosi pályájának felívelése lehetett: ekkor már novelláit is tudósként írta, és egyfajta „természettudományi esztétikát” igyekezett megvalósítani, amelyben nincsenek csodák és véletlenek.

Bartal Mária előadásában kiemelte, hogy novelláinak valóban jelentős hányada foglalkozik orvosokkal, betegekkel, illetve az orvos-beteg kapcsolattal. Jó példa utóbbira Az albíróék, amelyben az orvos kihasználja a beteg kiszolgáltatott helyzetét, és megcsókolja a tehetetlen asszonyt.

Csáthnál az orvos gyakran nyugodt, tekintélyes karakter, sokszor ő vonja le a novella végkövetkeztetését. Erre ellenpélda a Fekete csönd – jelen cikk írója szerint egy újabb olvasásra érdemes darab. Itt magának az olvasónak kell megállapítania a diagnózist, és megfejteni, mi lehet igaz az elbeszélő borzasztó történetéből. Az orvos végig néma, s ezt a hallgatást testesíti meg a fekete csönd is.

Bartal is kiemeli: az 1913-as Muzsikusok kötetben már módszeresen analitikus novellák születtek. Ezeknek (egy lehetséges) megfejtését Kosztolánczy Tibor mutatta be előadásában, amelynek „A komplexek hatalmáról” címet adta. Csáth 1912-ben Az elmebetegségek pszichikus mechanizmusa című tanulmányában vázolta fel elméletét a komplexekről, azaz az emberi psziché különböző motivációiról, kívánalmairól (pl. szexuális, egészségi és erkölcsi komplex). Ha az egyik sérül, a másik erősödik, hogy visszaálljon a psziché egyensúlya, de komolyabb sérüléseknél téveszmék és mentális betegségek is kialakulhatnak.

Kosztolánczy több példát is bemutatott, amelyben a komplex-elmélet megjelenik Csáth prózájában: ilyen például a Schmith mézeskalácsos, a Rozi vagy a Muzsikusok novella, amelyekben a karakterek motivációit és tetteit le lehet vezetni a komplexekből és azok sérüléséből. Ezen novellákat Kosztolányi már lírai „álomlátásuk” hiánya és földhözragadtságuk miatt bírálta, amivel Bengi László – bár előadásában igyekezett rehabilitálni a műveket – részben egyetértett.

A novellákból hiányzik a feszültség – az olvasó kész esetleírást kap –, hiányzik a líraiság, és helyenként még számozott, listaszerű felsorolások is feltűnnek. Bengi is elismerte: Csáth késői novelláinak didaktikus tanulságai bizonyos esetekben (pl. Vasút) teljesen „agyonvágják” a történetet. Jelen sorok írója ezzel teljesen egyetért, és arra buzdít minden kedves olvasót, hogy inkább olvassuk el A varázsló kertjét vagy A békát, mint pl. a Schmith mézeskalácsost. Hozzá kell tenni, hogy a késői művek közül a Dénes Imre – Csáth utolsó novellája, és egyben paranoia-elméletének szépirodalmi összefoglalása – ma is komoly elismerésnek örvend, sőt a konferencián is a Csáth-életmű csúcsaként jelöltetett meg.

Z. Varga Zoltán előadása Csáth naplóinak rejtelmeibe is bevezetett minket. Ha csak egy pillantást vetünk naplójának kéziratára, elsőként a téboly szó juthat eszünkbe. A naplókat sztereografikus írással írta, vagyis jelekkel, kódokkal, táblázatokba szedve. Jól megfigyelhető hogy mi foglalkoztatta igazán: külön rovat volt az olvasmányoknak, illetve egész oldalak a szexuális aktusai igen részletes leírásának is. (Meg sem lepődünk: nem csak feleségéről írt.) Utóbbi témának szentelt oldal fejlécét két vöröslő, erektált fallosszal díszítette.

Csáth Géza furcsa, beteg, tragikus élete tökéletes biofikciós anyag lehet – érvelt előadásában Majoros Ágnes. Már többen felismerték ezt a potenciált, többek között Esterházy Péter, Tolnai Ottó és Németh Zoltán is. Csáth promiszkuitása, önpusztító élete, morfinizmusa, grafomániája, pszichoanalitikai munkája és tragikus halála mind olyan elemek, amelyek önmagukban is egy abszurd Csáth-rémmese keretét adhatnák. Nem is olyan rossz ötlet: Csáth-biofikció egy hátborzongató Csáth-stílusú novellában…

A konferencia keretein belül átadták az Osvát Ernő-díjat, amelyet Margócsy István irodalomtörténész, szerkesztő és kritikus kapott. A Toldy Ferenc-díj közművelődési kategóriáját Havas Judit muzeológus, a Toldy Ferenc-díj kutatói kategóriáját pedig Kenyeres Zoltán nyugalmazott egyetemi tanár vehette át.