Fábián Luca Április 10-én nyílt Gál András festőművész kiállítása a Bródy Sándor utcában található TOBE Gallery-ben. Az Inventarium című tárlat elgondolkodtató látleletet ad az elmúlt harminc évről mind a művész életművének tükrében, mind a klasszikus festészet jelenbéli lehetőségeit tekintve.
Gál András a hazai művészeti szcénában egészen rendhagyó, radikális festészeti munkássága az önreflexió szakaszába lépett. A művész harminc éve szilárdan és hűségesen képviseli azt a programot, mely a huszadik századi absztrakcióban, analitikus festészetben[1], illetve a shaped canvas-ben[2] gyökerezik, de lényegileg a festék anyagszerűségének maximalizálásán keresztül a Materialbild[3] tendenciájához áll a legközelebb. Mindeközben a festészet magjára szorítkozó módszere a gesztust, a folyamatot és a műtermi körülményeket hangsúlyozza, így a festőhenger és a spakli[4] segítségével előállított allover struktúrában[5] teljesedik ki.
Az Inventarium című kiállítás Gál András önreflektív kísérlete az ebben a gondolati rendszerben született életművének számbavételére, rendszerezésére. Minden alkotás egy-egy stációt jelenít meg az 1994 és 2024 közötti időszakból, az olajfestményektől a rajzokon és akvarelleken át egészen az akril táblaképekig. Klasszikusan linearitásra, csupán egy narratíva bemutatására épülő életműről viszont nem beszélhetünk, ugyanis a visszatérő műtípusok a festészeti vállalás folytonos és ciklikus ideájáról adnak bizonyosságot. A formák és felületek váltakozása az idősíkok közötti átjárhatóságot biztosítják, így a „csapott” képek[6]; a szürke monokrómok; a füzetből kiemelt rajzok, etalon formák[7] és fotográfiák a tér közepén álló munkaasztalra sugározva kísérlik meg a sajátos inventárium, azaz a leltár vagy tárgyjegyzék felállítását.
Ez az asztal a szó legszorosabb értelmében hétköznapi tárgy, egy műtermi eszköz, amelynek profán jelenléte zavart okoz a galériatér steril képzetében. Rajta keresztül nemcsak összeér a műtárgy születési és bemutatási helye, hanem létrejön az a közvetlen kapcsolat is, mely a művész kezét a befogadó szempárjával köti össze. Ilyen háborítatlan, emberközi viszony jellemzi a radikális festészetet is; vagyis a festőművész és teoretikus Joseph Marionit idézve „[a] néző aktív módon be van vonva a dolog körülményeinek a megtapasztalásába. A festmény a bemutatása élményében kel életre.”[8] A technicizált képtengerben tehát sajátos szubverzív hatással bír az a festői aktus, amely klasszikus festőiséggel és a gesztusok tényleges jelenvalóságával ragadja meg, húzza magába, majd lazítja fel a tekintet mindennapos tompaságát.
A kiállított műveket megfigyelve egy egészen másfajta tompasággal, a szürkeséggel is számot kell vetnünk. A szín pusztán önmagáért megjelenő karaktere néhol szétterülve a képfelületen, néhol viszont átbillenve a vászon élére olyan asszociációkat ébreszthet bennünk, amelyek a malter sűrűjétől a kopottas-koszos házfalakig magukba foglalják mindazt, ami a társadalmi és politikai értelemben vett totalizáló és homogenizáló kísérletek légköréhez társítható.
Mit is jelent az elmúlt harminc év? Gál András kiállítása az idő kategóriájának tükrében két állítást rajzol ki: egyfelől az egyes stációk a művészet térbeli lehorgonyzást kísérlik meg, másfelől viszont ahogy a Grey in situ fatáblán a 2024-es réteg alatt egy huszonöt évvel korábbi sík is megbújik, úgy áramlik vissza minden szüntelenül a kezdeti idők vállalkozásába. A leltár anyaga így folyamatosan átrendeződik, de koherenciája és mindenkor zavarba ejtő radikalitása, amelyet az elemi struktúraképzés hordoz, meg nem gyengül.
A kiállítás megtekinthető a TOBE Gallery-ben, melynek címe: Budapest, Bródy Sándor u. 36., 1088. A kiállítás a galéria nyitvatartási idejében 2025. április 10. és május 10. között tart nyitva.
[1] Az analitikus festészet vagy fundamental painting az 1970-es években létrejövő, a konceptualizmust kísérő szemléletmód, amelynek fő gondolata szerint a festészetnek csak a festészetről kell szólnia. Az analitikus festészet a festészet mint médium önreflektív vizsgálatát helyezi előtérbe, gyakran elutasítva a narrativitást, az ábrázolást vagy az érzelmi kifejezést, és ehelyett a képiség struktúráját és a vizuális érzékelés működését elemzi. Attitűdje szempontjából közelít a minimalizmus és a konceptualizmus felé is. Ugyanezt a nevet viseli a Pittura Analitica olasz művészcsoport is, akik a hetvenes években kezdték meg működésüket. https://mazzoleniart.com/elenco_espositori/pittura-analitica-yesterday/
[2] A Tate Gallery definíciója szerint a shaped canvas alkotások alapja olyan vászon, amely hagyományosan nem téglalap alakú. Bár a művészettörténetben számos példa található szabálytalan alakú vásznakra, a shaped canvas kifejezés az 1960-as években terjedt el, és általában a geometrikus absztrakt festészet egy típusával hozható összefüggésbe, amely az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején vált ismertté. Frank Stella, Ellsworth Kelly és Jeremy Moon is kísérletezett formázott vásznakkal. A shaped canvas áramlat elveti a festmény illusztratív és tartalmi dimenzióit, emiatt kihangsúlyozza a kép tárgyi jellegét, átmosva a szobrászat és festészet közötti határok merevségét. https://www.tate.org.uk/art/art-terms/c/canvas
[3] A Galerie Cyprian-Brenner definíciója alapján a Materialbild a jelenkori képzőművészetben olyan alkotásra utal, amelyben a művész object-trouvé (’talált tárgy’) anyagokat (fa, zsákvászon, kavics, homok, üveg, fém, hulladék, szivacs, egyéb tárgyak stb.) használ. Ezeket az anyagokat általában nem táblaképekhez használják, hanem kollázsok, montázsok, assemblage-ok és combine-paintingek elkészítése során, emiatt a Materialbild táblakép túlmutat saját határain. Az arte povera gyakran alkalmazott eljárásmódja. https://www.galerie-cyprian-brenner.de/kunstlexikon/kunsttechniken/materialbild#kunsttechniken
[4] A kőművesek és falfestők által alkalmazott spaklit elsősorban gletteléshez használják. Egy olyan szerszám, amellyel glettet vihetünk fel különböző felületekre, így illesztéseket, repedéseket és furatokat tüntethetünk el a falon és a mennyezeten egyaránt.
[5] Olyan festészeti eljárás, amely az absztrakt expresszionizmussal fejlődött ki és elsődlegesnek tekinti a vászon felületének festékkel való teljes beborítását egy meghatározott eljárás szerint. Az allover struktúrákban a mintázatszerű kompozíciónak minden egyes eleme egyformán lényeges.
[6] Gál András egyedi, téglalap alapú képei, amelyek az átellenes sarkaiknál meg vannak csonkolva.
[7] Olyan képek, melyeket Gál András a nyolcvanas-kilencvenes évek végén forgalmazott indigópapír formájából eredeztet.
[8] Joseph Marioni — Günter Umberg: A kartuson kívül: A néző kérdése a radikális festészetben [1986] fordította: Klimóné Pohárnok Ágnes. https://balkon.art/1998-2007/2007/2007_5/01marioni.html
A cikk részleteinek két változata megjelent a PORT.hu-n és a TOBE Gallery oldalán.
A kiemelt kép forrása: https://www.tobegallery.hu/.
