110 évvel ezelőtt, 1913. június 1-jén indult meg a taxizás Budapesten. Akkoriban még nem sárga, hanem szürke gépjárművek szállították az utasokat a főváros utcáin. A …

Az ELTE hallgatói magazinja
110 évvel ezelőtt, 1913. június 1-jén indult meg a taxizás Budapesten. Akkoriban még nem sárga, hanem szürke gépjárművek szállították az utasokat a főváros utcáin. A …
Győr természeti adottságai révén már az országalapítás idején jelentős egyházi és gazdasági központtá emelkedett. A történelem alakulása során a város mindig is jelentős és innovatív …
Az első magyar labdarúgó-bajnokságot egy olyan csapat nyerte meg, amely ma már több, mint hetven éve megszűnt létezni. Az 1901-ben bajnok, majd egy évvel később …
Vác az államalapítás óta jelentős városa Magyarországnak; a Dunakanyar fővárosa az egyik legfontosabb vallási és gazdasági központ. A kiegyezést követően a városban a sportélet is …
Legyen szó funkcionális tréningről, súlyzós intervall vagy épp erőedzésről illetve TRX-ről, a BEAC erőnlét- és fitnesz szakosztályban maximális odafigyelés és szakértelem várja a sportolni vágyókat. Interjúnkban Répási Karesszel és Gölöncsér Dániellel beszélgettünk a szakosztályi kezdetekről, edzéstrendekről, szakszerű izomépítésről és motivációról, amelyből az is kiderül, melyik a nemzetközi fekve nyomás napja.
Budapest XXI. kerülete természeti adottságai révén alapítása óta különleges helyet foglal el az itt élők szívében. Csepel, vagy ahogy sokan a köznyelvben emlegetik, a „Szigetköz” …
Váradi Erzsébet (Zsóka) immár negyedik éve vezeti szívvel-lélekkel a BEAC jiu-jitsu szakosztályát. U21-es világbajnokként ismeri a sportág minden szegletét, emiatt rendkívül hasznos kompetenciákra tehet szert az, aki lelátogat Mérnök utcai tornaterembe a jitsu edzéseire. A vele készült interjúban Zsóka bevezet minket e nem mindennapi sportág kulisszái mögé
A második világháborút követően a polgári repülést csak szovjet segítséggel tudták újraéleszteni. Az állami vállalat Magyar–Szovjet Polgári Légiforgalmi Részvénytársaság, vagyis Maszovlet néven alakult meg, és …
Milyen a cheerleading valójában, és hogyan van jelen az ELTE-n? Miért választja valaki ezt a sportot, hogyan jut el a versenyzésig, majd válik később edzővé? Szabó Hanna Máriával, az ELTE Cheer Dance Team vezetőjével beszélgettem, aki amellett, hogy saját pályafutásáról, illetve a csapat eddigi eredményeiről és jövőbeli terveiről mesélt, segített abban is, hogy közelebbről is megismerhessem ezt a sportágat.
Március 2. és 4. között immáron 14. alkalommal rendezték meg a régió egyik legjelentősebb egyetemi szabadidősport-eseményét, a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját, amely új rekordot ért el …