Tömő Ákos A világkupák történetének áttekintése, valamint az alpesi síelés szakágainak, illetve legendás helyszíneinek rövid bemutatása után elérkezett végre az idő, hogy bepillantást nyerjünk a téli sportág panteonjába. Ezúttal a nagy sínemzetek egy-egy ikonikus versenyzőjéről rajzolunk portrét. Felidézünk majd legendás párharcokat, évtizedes távlatokból is emlegetett futamokat és a dióhéjban ismertetett életutakban rávilágítunk a kecsességben és az erőben rejlő sokrétű tehetségükre, amelyek naggyá tették e sport kiválóságait.
Az Amerikai Egyesült Államok síválogatottja mindig is híres volt arról, hogy soraiból megannyi különc tehetség, vagy épp karizmatikus versenyző került ki. A 2000-es években közülük is kiemelkedett a sportág valódi fenegyerekének számító Bode Miller. Kérlelhetetlen, kompromisszumokat nem ismerő versenyzés, ösztönös vonalvezetés és már-már a vakmerőséggel határos bátorság jellemezte, aki mindmáig a férfimezőny egyetlen olyan sportolója volt, akinek mind az öt szakágban összejött legalább öt futamgyőzelem. A tizenhat éves pályafutása alatt százhúsz esést elszenvedő Miller sikerlistája valóban a legnagyobbakkal vetekszik: olimpiai bajnok, négyszeres világbajnok, kétszeres összetett világkupagyőztes és hatszoros szakági világkupa győztes.
A sísport fenegyerekének tartott Bode Miller a határon síelés valódi mestere volt.
A kép forrása: Eurosport.hu
Nem mondhatni, hogy szokványosan indult volna Miller élete. Az Appalache-hegységben rejlő White Mountains környékén született sísztár gyermekkora a fenyvesek és a természet bűvöletében telt. Szülei hippi életmódot folytatva vezetékes víz és áram nélküli kunyhóban éltek gyermekeikkel, így Millernek csecsemőkorától fogva lételemévé vált a mozgás és a friss levegő szeretete. Fiatalon rengeteg sportot kipróbált – a tenisztől kezdve a focin át egészen a golfig – mígnem a hódeszkázás révén kikötött az alpesi síelésnél. Húszévesen már olimpiai kerettag volt az 1998-as Naganói Téli Olimpiai Játékokon és onnantól kezdve nem volt megállás.
Harminchárom futamgyőzelme gyakorlatilag lefedte a teljes világkupasorozatot. Óriás-műlesiklásban olyan klasszikus helyszíneken diadalmaskodott, mint Alta Badia, Kranjska Gora vagy épp Val d’Isère, szlalomban pedig Madonna di Campiglio és Adelboden ikonikus lejtőin egyaránt győzött. Mindemellett 2002-ben övé lett a műlesiklók legrangosabb világkupája, a schladmingi Nightrace is. Kitzbühelben több alkalommal is közel járt az első helyhez lesiklásban, ám a Hahnenkamm versenyek kakasos trófeáját végül alpesi kombinációból tudta a magasba emelni (2004, 2008). A Lauberhorn versenyt első ízben 2007. január 13-án nyerte meg a később legendássá váló csúszással: Miller szédületes tempót diktálva, döbbenetes, másfél másodperces fölénnyel haladt át a célvonalon (-1.47) háton fekve. Az amerikai sztár ugyanis az utolsó S-kanyarban elesett, ám így is szabályosan csúszott be a célba. Az előre nem tervezett produkciót több ezer ember lelkes ovációja fogadta. Napra pontosan egy évvel később pedig, 2008. január 13-án a címvédés is sikerült neki a svájci versenypályán. Szintén másfél másodperc körüli előnnyel (-1.33) és egy hajmeresztő, a Hundschopf ugrató tetején bemutatott kanyarvétellel.
A wengeni Lauberhorn versenyen két alkalommal is fölényesen diadalmaskodott.
A kép forrása: www.usskiandsnowboard.org
Miller klasszisát nem csak a világkupasorozatban elért eredmények, hanem a világversenyeken elért helyezései is bizonyították. A Salt Lake City-ben rendezett XIX. Téli Olimpiai Játékok során két ezüstéremmel gazdagodott óriás-műlesiklásban és alpesi kombinációban. Dobogós helyről, éremesélyesként vágott neki a műlesiklás második futamának, azonban a cél előtt nem sokkal kicsúszott a pályáról. Ez azonban nem szegte kedvét az amerikainak, aki lécestül visszamászott a rontott kapuig, s végül a pályát 24. helyen teljesítve, óriási üdvrivalgás közepette siklott át a célvonalon. Egy esztendő múltán ezüstérmeit két aranyra váltotta be a 2003-as Sankt Moritz-i világbajnokságon, majd 2005-ös Bormióban rendezett VB-n lesiklásban és szuper-óriásműlesiklásban akaszthatták nyakába a legfényesebb medáliát. Millernek ez már a negyedik különböző szakágban elért világbajnoki címe volt, amely tény már önmagában is a síelés halhatatlanjai közé emelte, azonban az aranyérmek mellett legalább akkora elismerést jelentett az alpesi kombinációban elért bravúrja. A versenyszám lesiklórészénél a terhelés hatására leoldott Miller egyik síléce, aki ezt követően – anélkül, hogy elesett volna – egy lábon csúszva, olykor még 70-80 kilométer/órás sebességgel haladva tette meg a pálya legalább felét. S habár végül nem ért célba, egyedülálló mutatványa máig az alpesi síelés egyik legnagyobb mentésének számít.
A 2005-ös világbajnokság egyik leglátványosabb jelenete volt Miller egylábon síelése.
A kép forrása: Pinterest.ie/Neveitalia
A 2006-os torinói ötkarikás játékok hatalmas csalódást okoztak a számára. A gyakorlatilag mind az öt számban esélyesnek tartott, akkor már az összetett világkupát is magáénak tudó Miller üres kézzel távozott Olaszországból. Keserű gyógyírt jelenthetett számára, hogy a szuper-óriásműlesiklásban bemutatott akrobatikus piruettje azóta is elmaradhatatlan része a sportág nagy mentéseit ismertető videóknak. Itáliai szereplését pedig tovább tetézte az olimpiai faluban tartott bulikról szóló nyilatkozatával, amivel kiváltotta a sajtó ellenszenvét. Pályafutása utolsó hiányzó láncszeme végül Kanadában került be gyűjteményébe: a Vancouverben megszerzett szuper-óriásműlesiklás második és lesiklás harmadik hely után alpesi kombinációban végre felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. Szocsiban – immáron az ötödik olimpiáján –harminchat esztendősen vett részt, és még a családi tragédia árnyékában is képes volt egy bronzéremmel gyarapítani kollekcióját. Utolsó világversenyén, a hazai rendezésű 2015-ös világbajnokságon még mindig az aranyéremért csatázott a világ legjobbjaival, amikor a szuper-óriásműlesiklás futamában hatalmasat esett és súlyos sérüléseket szenvedett. Noha még harminckilenc évesen is fontolgatta a visszatérést, 2017-ben végül bejelentette végleges visszavonulását.
Vancouverben a teljes mezőny szorított a sikeréért, Miller pedig olimpiai bajnok lett alpesi kombinációban. A kép forrása: Pinterest.ie/Her Campus
Amióta a 19. század derekán megjelentek az első professzionális téli sportágak, Norvégia rendre kulcsszerepet játszott ezek fejlődésében és innovációjában. Az északi ország ugyancsak megkerülhetetlen szerepet játszott az alpesi síelés történetében, ennek ellenére hosszú évtizedeken át nem akadt olyan versenyzőjük, aki kimagasló teljesítményt nyújtott volna a legrangosabb kupasorozatban. Valami megváltozott azonban a svájci Alpok hegyei között 1990 tavaszán. Ekkor a Wallis kantonban található Grimentz–Zinal síterep adott otthont a junior alpesi sívilágbajnokságnak, ahol a norvég utánpótlás válogatott valósággal leuralta a mezőnyt. Közülük is kiemelkedett egy fiatal tehetség, Lasse Kjus, aki mind az öt szakágból érmet nyert: aranyérmes lett óriás-műlesiklásban, ezüstérmes lesiklásban és alpesi kombinációban, bronzérmes szlalomban és szuper-óriásműlesiklásban. Ez az egyedülálló bravúrja már akkor felkeltette a sívilág figyelmét, az Északi-tenger partján pedig reményteljes várakozással tekintettek a következő évtizedre.
Az 1990-es évek hajnalán feltűnt norvég aranygeneráció, mely a világkupában a legeredményesebb sínemzetek közé röpítette az északi országot. A kép forrása: Pinterest.ie/Claudia
Az ígéretes kezdetet azonban majdnem beárnyékolta egy szerencsétlen sérülés. Az ifjú Kjus 1991-ben súlyos balesetet szenvedett edzés közben, amely során a bal válla deltaizmához vezető ideg elszakadt. A sérülés miatt egy ideig még az is kérdéses volt, hogy tudja-e majd rendben mozgatni a karját, ám a műtéti helyreállítás végül sikeresnek bizonyult, és Kjus visszatérhetett a sípályára. Edzője az a Finn Andre Aamodt lett, aki egyben legjobb barátjának, válogatottbeli csapat- és szobatársának, illetve nagy riválisának, Kjetil Andre Aamodtnak volt az édesapja, s akinek kezei között valósággal szárnyalni kezdett a norvég síválogatott. Kjus 1993-ban világbajnoki címet szerzett a felnőttek között alpesi kombinációban, egy esztendő múlva pedig az olimpiai győzelem is meglett ugyanebben a szakágban. A sikert tetézte, hogy minderre hazai közönség előtt, Lillehammerben került sor. S hogy a messzi északon fokozódjon az ünnep, a szezon végén Lasse Kjus megnyerte az alpesi kombináció kis kristálygömbjét, míg Kjetil Andre Aamodt magasba emelhette az összetett világkupát.
A Mátrával gyakorlatilag azonos tengerszintfeletti magasságban található Kvitfjell síterepén rendezték az 1994-es Lillehammeri Téli Olimpia alpesi sí versenyszámait.
A kép forrása: www.snow-online.com
Az univerzális sítudással rendelkező, rendkívül kiegyensúlyozott Kjus az évek során meghatározó versenyzője lett a sívilágkupáknak. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy különböző szakágakban sikerült nyernie olyan legendás helyszíneken, mint Kranjska Gora (óriás-műlesiklás), Bormio (lesiklás) vagy Val Gardena (szuper-óriásműlesiklás). Az 1997-es Sestrierében rendezett világbajnokságon három ezüstérmet szerzett, a XVIII. Téli Olimpiai Játékok során pedig egy újabb hőstettel gazdagította az alpesi síelés legendáriumát. Ő lett ugyanis a történelem első síelője, aki egyetlen nap alatt két érmet szerzett a téli olimpián. Először a lesiklás ezüstérmét akaszthatták a nyakába 1998. február 13-án délelőtt, amit pár órával később követett a rövidített pályán rendezett alpesi kombináció lesiklószáma. A versenyek egybecsúszását az előző napok rossz időjárása eredményezte, ám a norvég sízőt ez sem billentette ki egyensúlyából, és koncentrált versenyzéssel megszerezte második ezüstérmét is Naganóban.
Univerzális sítudás és kiegyensúlyozott versenyzés jellemezte Lasse Kjus egész karrierjét.
A kép forrása: www.aeresgalleriet.no
Pályafutása csúcsát azonban egyértelműen az 1998/1999-es szezon jelentette. Az évek során számos sérüléssel és betegséggel – köztük veleszületett orrbetegséggel és mellkasi problémákkal – küzdő sztár a lejtőkre való visszatérése után valósággal megtáltosodott és sorra nyerte meg a versenyeket. December folyamán győzött lesiklásban Val d’ Isère-ben és Val Gardenában, majd januárban övé lett mind a Lauberhorn, mind a Hahnenkamm trófeája. Wengenben ráadásul a lesiklás mellett az alpesi kombinációs futamon is neki játszották el a nemzeti himnuszt, a vasárnapi szlalomon pedig minden idők egyik leghíresebb rajtjával vágott neki a Jungfrau meredek pályájának. A startot követően ugyanis Kjus síléce beakadt a hóba, a norvég klasszis pedig egy száznyolcvanfokos fordulatot követően háttal síelve vette be az első kaput. A korrigálás és a majdnem másodperces időveszteség ellenére Kjus tudta folytatni a versenyt, ahol végül dobogóra állhatott, piruettje pedig azóta is kedvelt eleme az síversenyek nagy mentéseit tartalmazó összeállításoknak. Az 1999. februári világbajnokságon aztán végleg a sportág halhatatlanjai közé emelkedett. Lasse Kjus a két hét leforgása alatt elindult mind az öt szakágban és mind az öt szakágban érmet is nyert, megismételve ezzel az 1990-es junior világbajnokságon nyújtott produkcióját. A változás csak annyi volt, hogy Beaver Creekben két aranyérem (óriás-műlesiklás, szuper-óriásműlesiklás) és három ezüstérem (műlesiklás, lesiklás, alpesi kombináció) szerepelt a neve mellett. Lenyűgöző teljesítménye azóta is példa nélküli a felnőttek mezőnyében, az év végén pedig nem volt kérdés, hogy ő emelheti magasba az összetett világkupát, immáron másodszor a karrierje során.
Kjus a világbajnokságok valódi specialistája volt: pályafutása során összesen tizenegy alkalommal akaszthattak világbajnoki érmet a nyakába. A kép forrása: Pinterest.ie/José Carlos
A 2000-es évek már nem Lasse Kjus-ról szóltak, a veterán norvégnak azonban még sikerült két érmet szereznie a XIX. Téli Olimpiai Játékokon Salt Lake Cityben. Pályafutását harmincöt esztendős korában, 2006-ban zárta le. Később sikeres üzletember lett, Kjus márkanéven síruházat fejlesztéssel, illetve árusítással foglalkozó vállalkozást alapított, amely napjainkban is eredményesen van jelen a piacon.
Felhasznált irodalom:
