Graca Endre Árpád „Herczeg Ferenc a kánonban és a középiskolában” címmel rendeztek konferenciát október 17-18-án az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Az előadások célja az volt, hogy az érdeklődők jobban megismerjék az írót és fontosabb műveit, így például a 2020-ban a kötelező olvasmányok közé avanzsált Az élet kapuja és Bizánc című munkáit. Ki volt Herczeg Ferenc, és miért érdemes beszélni róla?
Herczeg Ferenc (1863–1954), születési nevén Franz Herzog délvidéki sváb polgári családból származott; német ajkú volt, a magyart csak később tanulta meg, és második anyanyelvévé vált. Igen vad gyerek volt – ollót vágott testvérébe, ceruzát szúrt osztálytársa arcába –, édesapja azt hitte, ez a gyerek egyszer gyilkos lesz. Végül – ahogy Valaczka András fogalmazott – az is lett: 1886-ban egy kardpárbajban megsebesített egy katonatisztet, aki belehalt sérüléseibe. Herczeg rövid időre börtönbe került.
Az 1890-es években írni kezdett. Eleinte szórakoztató műveket publikált, és már 1893-tól sikereket ért el – ekkor jelent meg A Gyurkovics-lányok című kisregénye. 1895-től az Új Idők konzervatív napilap szerkesztőjeként komoly hatást gyakorolt a magyar közbeszédre: ez volt a legolvasottabb családi-szépirodalmi lap Magyarországon a századfordulón és a Horthy-korban is.
1905-ben, Jókai halála után ő lett a Petőfi Társaság elnöke. Ekkorra már történelmi témákkal is foglalkozott, megírta a Pogányokat és a Bizáncot. Herczeg parlamenti képviselőként aktív politikai szerepet vállalt, 1911-ben pedig Tisza István lapjának, a Magyar Figyelő politikai folyóiratnak lett a szerkesztője, melynek deklarált célja volt a baloldali eszmék ellensúlyozása. A lapot „a készülő forradalom ellen alapították” – fogalmazott a konferencián Boka László. Az első világháború alatt jelent meg Az arany hegedű, A hét sváb és a Kék róka.
A „kánon kapuja” – Mercs István szavaival élve – 1920-ban nyílt meg számára: Beöthy Zsolt ekkorra már Jókai és Mikszáth utódjaként hivatkozott rá. Herczeg a Horthy-kor hivatalos írójának, koronázatlan írófejedelmének számított, művei ekkor is bekerültek a középiskolai tananyagba.
Több mint 60 kötete idegen nyelven is megjelent – a legtöbb németül –, Az élet kapuja című regényét pedig az MTA 1925-ben irodalmi Nobel-díjra is felterjesztette. Továbbra is szorosan kötődött a politikához: ő volt az 1927-ben alakult Revíziós Liga elnöke, és a „mindent vissza” elvet, az ezeréves Szent István-i állam eszméjét képviselte – vagyis a trianoni határok teljes, nemzetiségi határoktól független revízióját. A korban az egy főre jutó átlagjövedelem országos szinten 500 pengő körül mozgott – Herczeg Ferenc pályája csúcsán 76 ezer pengőt keresett.
A második világháború után az új rendszer száműzte Herczeget a kánonból. Ekkortájt egyetlen komolyabb bevételi forrása Kék róka című színdarabjából származott, amelyet nem máshol, mint éppen Moszkvában játszottak – jegyezte meg Fráter Zoltán. Művei csak a nyolcvanas években jelenhettek meg újra, jelentős szakirodalom pedig a Horthy-kor óta nem született vele kapcsolatban. 2020-ban a NAT része lett, Az élet kapuja és a Bizánc pedig kötelező olvasmánnyá váltak – utóbbi emelt szinten.
Az ELTE konferenciájának célja az ismeretterjesztés és a tudományos diskurzus élénkítése volt, ezzel is segítve a középiskolai tanárok munkáját. A kötelező olvasmányok – Az élet kapuja és a Bizánc – két teljes szekciót kitöltöttek a konferencián, ahol három-három szempontból vizsgálták a műveket, segítve azok értelmezését az oktatásban is. Az előadások a YouTube-on is megtekinthetők – a program és a linkek a cikk végén találhatók.
Kiemelten érdekes volt a konferencián kialakult diskurzus arról, hogy tulajdonképpen melyek Herczeg Ferenc jelentősebb, olvasásra érdemes művei – a vélemények élesen eltértek egymástól. Mekis D. János a történelmi munkák közül A hét svábot és A fogyó holdat emelte ki, Mercs István pedig a Pogányokat.
Csunderlik Péter igen élesen fogalmazott: Az arany hegedű – amelyet az első világháború ihletett – „magánéleti picsogásba fullad”. A regény szerinte jeles bizonyítéka annak, hogy az író nem értette meg a háborút, és még egy ilyen tragikus esemény sem tudott kihozni belőle komoly művészi teljesítményt – vagyis Herczeg nem volt nagy alkotó. Hasonlóan vélekedett a háború utáni forradalmakról írt Északi fényről is, amely szerinte hamisan, egyoldalúan mutatja be a forradalmárokat, és „papírból hajtogatott karakterekkel” operál.
Csunderlik Péter egyébként végig kíméletlen kritikával illette Herczeg munkásságát: szerinte Herczeg csupán „Tisza István kitartottja, udvari értelmisége” volt, és ő maga arra jutott, hogy „az élet túl rövid, hogy az ember Herczeg Ferencet olvasson”. Bár alkalmanként mellőzi az objektivitást és igen erőteljesen fogalmaz, előadását érdemes megnézni: az október 17-i videóban 1:53:30-nél találjuk.
Gintli Tibor szerint a kanonizált történelmi munkák – nevesen a Bizánc és Az élet kapuja –, bár mélyebb tartalmat igyekeznek közvetíteni, esztétikailag problémásak, és közel sem mesterművek. Ezzel szemben az általa „virtuóz kommerszként” jellemzett szórakoztató jellegű művei értékesebbek, jobban sikerültek. Gintli Tibor A Gyurkovics-lányokat emelte ki – ami egyébként csak 90 oldalas, könnyen emészthető –, Valaczka András pedig a Kék rókát. Mekis D. János is megjegyezte, hogy már a kortársak szerint is az eszköztelen, természetes írásmód volt Herczeg erőssége, amellyel jól ráérzett a korra, és ügyesen, természetesen mutatta be az emberi kapcsolatokat.
Valaczka András egy igen érdekes szempontot is felvetett: a magyar irodalmat már így is túlterheli a „nemzeti depresszió”, amelynek túlzó mértéke nem feltétlenül segíti a nemzeti öntudat alakulását, ezért az oktatásban érdemes lehet a könnyedebb Herczeg-művekre fókuszálni a súlyos történelmi regények és drámák helyett, mint amilyen a kötelező olvasmányok közé sorolt két műve.
Hozzá kell tenni: Az élet kapuja e cikk írójának véleménye szerint valóban nem korszakalkotó mestermű – messze elmarad például A kőszívű ember fiaitól –, és inkább érződik történelmi témájú ifjúsági kalandregénynek, mint történelmi eposznak. Emellett bizonyos karakterek sematikusak, és a műben felvezetett „rejtély” is igencsak könnyedén megfejthető. Mindezek ellenére Az élet kapuja sok szempontból mégis érdekfeszítő olvasmány. Terjedelmében és nyelvezetében teljes mértékben emészthető akár a fiatalabb generációk számára is, ellentétben például Jókai fent említett művével. A regényben tárgyalt történelmi szituáció – az 1513-as pápaválasztás és Bakócz Tamás vatikáni ambíciói –, amely valóban komoly lehetőség lehetett a Dózsa-felkelés és Mohács előtt, szintén érdekesen bontakozik ki.
Ami talán még fontosabb: ha nem is értünk egyet a Herczeg által felépített narratívával, attól még érdekes lehet jobban megismerni azt, hiszen mégiscsak egy korszak meghatározó írójának tollából származik, és így az adott történelmi kor gondolkodásmódját is jobban megérthetjük.
Herczeg Ferenccel kapcsolatban igen sok kritika felmerül. Kortársai közül Ady, Babits és Szabó Dezső is bírálta. Gyakori kritika vele szemben az úri középosztály, a dzsentri romantikus ábrázolása – egyesek szerint Herczeg elvtelenül támogatta a dzsentriket, és túl elnéző volt életmódjukkal, erkölcsi hibáikkal szemben. Szekfű Gyula szerint azonban Herczeg társadalomkritikus író volt, és éppen hogy láthatóvá tette a dzsentrivilág látszatait, felfedte azokat.
Boka László felelevenítette azt is, hogyan reagált Herczeg 1914-ben a háború kitörésére: „A háború: tisztító vihar. Tárjuk elé a szívünket és elménket!” 1918-ban az Új Idők azonban már egyáltalán nem foglalkozott a háborúval és annak áldozataival, egyszerűen elhallgatta a témát – jegyezte meg Csunderlik Péter, aki szerint az író tulajdonképpen a kor politikájának eszköze volt, és ügyesen „törleszkedett” a mindenkori hatalomhoz, az őszirózsás forradalom idején még Károlyi Mihályhoz is.
A történész kiemelte: Herczeg nem volt fasiszta, ellentétben azzal, ahogyan többen állították a 2020-ban kerekedett vita idején – sőt, a konferencián az író embermentő tevékenysége is szóba került: Herczeg közbenjárásának köszönhetően többen sikeresen megmenekültek a magyarországi holokauszt idején. Ettől függetlenül Mekis D. János rámutatott, hogy „a Horthy-korszak koszorús írója” cím ma már sok negatív konnotációval párosul.
Bár Herczeg munkássága több szempontból megosztó, alakját nem lehet megkerülni – a századforduló és a Horthy-korszak kiemelkedő jelentőségű szereplője volt, aki komoly hatást gyakorolt az irodalmi életre és a közbeszédre. Műveinek irodalmi értékét és mondanivalóját nem érdemes gondolkodás nélkül elvetni vagy felmagasztalni, de egy biztos: ha ismerjük Herczeg Ferenc munkásságát, jobban megérthetjük a századforduló és a Horthy-kor történelemszemléletét, gondolatvilágát.
Október 17.: https://www.youtube.com/watch?v=Y_kT7AE7D24
Október 18.: https://www.youtube.com/watch?v=Y1lneKB2X4s
A konferencia programja: https://www.btk.elte.hu/dstore/document/8841/24-1007_herczeg-A4szines_program.pdf
Források:
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században (Osiris kiadó, Budapest, 2000)
A képek forrásai:
Herczeg Ferenc a kánonban és a középiskolában – https://www.facebook.com/events/571725858756427/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Be%C3%B6thy_Zsolt
https://24.hu/tudomany/2024/02/24/nobel-dij-herczeg-ferenc-tortenelem
