Az Úr születésétől számított 2025. esztendő március havában emberek ezrei ültek a televízióképernyő elé, hogy szemtanúi legyenek a magyar sorozatgyártás valaha volt egyik legnagyobb produkciójának. A tízrészes Hunyadi – A Holló felemelkedése Bán Mór regényciklusa alapján a legendás törökverő vitéz korába kalauzolta vissza a nézőket, amelynek farvizén hallatlanul nagy érdeklődés bontakozott ki a magyar középkor e kései szakasza iránt. Podcast-beszélgetések történészekkel, író-olvasó találkozók és színészi interjúk szegélyezték a Hunyadi-láz terjedésének útját, amelyet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház sajátos módon kívánt erősíteni: 2025 márciusában majdnem a sorozattal párhuzamosan műsorra tűzte A trón című történelmi musicaljét.
Garai Anna próféciát látott. A nádorlány álmába beszüremlett a Fény és megjövendölte az elkövetkező két zűrzavaros év végkimenetelét. Hunyadi János, bár győzni fog Nándorfehérvár falai alatt, mégsem térhet haza a csatából, idősebbik fia, László pedig kard által vész el, jóllehet nem a harcmezőn. S miként szólt a jóslat a legkisebb csemetéhez? A humanista nevelésben részesülő Mátyás feje felett ott lebegett a magyar királyi korona, annak ellenére, hogy az országnak törvényes uralkodója volt V. László személyében. Ezzel az evokációval vette kezdetét A trón című musical, amely a magyar történelem 1456 és 1458 közötti félig polgárháborús, félig interregnumként jellemezhető időszakát dolgozza fel a Törökverő halálától egészen Mátyás királlyá választásáig.

(Kép forrása: a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Facebook-oldala)
„A darab a történelmi musicalek sorát gyarapítja, ugyanakkor sajátos látásmódjával, a sötét, véráztatta középkort a modern filmes látásmóddal ötvöző megközelítésével izgalmas élményt jelent a XXI. század nézőinek” – olvasható a kecskeméti színház honlapján lévő ismertetőben. Leszámítva, hogy manapság szakmailag már nem túl szerencsés a középkort „sötét, véráztatta” időszaknak titulálni, e meghatározás jórészt érzékletesen írja le a darab sajátosságait, melyek egyszerre rezonálnak a nemzetközi koprodukcióban készült filmeposszal és a klasszikus, valamint saját musicalek színpadra vitelével ismertté vált Szente Vajk néhol egyedinek mondható látványvilágával. A Juhász Levente zenéjére írott, Galambos Attila és a rendezői széket is elfoglaló Szente Vajk által közösen jegyzett darab cselekménye kellően magával ragadja a nézőt, a színház énekkara és balett-tagozata pedig tapsot érdemlően helytáll a két és fél órás játékidő során. A díszlet látványos, néhol már-már monumentális, és egy kivételtől eltekintve – az egész teret betöltő Hunyadi-holló le- és felszállása talán elhagyható lett volna – viszonylag eredményesen lavírozik a még befogadható és a már túlságosan ingergazdag vizualitás között.

(Kép forrása: a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Facebook-oldala)
Mint minden, magára történelmiként hivatkozó műnél, ezúttal is óhatatlanul felmerül a hitelesség kérdése. Az említett két esztendő krónikája túlnyomórészt hitelesen követi a valós történéseket. A pestisjárvány áldozatául esett Hunyadi János halála után mozgásba lendült az addig hallgatólagos megállapodásokon nyugvó nemesi-rendi erőtér és felszínre kerültek a mélyben rejlő hatalmi konfliktusok. Ebbe a világba csöppen bele szerelmével, Garai Annával (Kovács Gyopár) az ifjú Mátyás[1] is (Koltai-Nagy Balázs / Ember Márk – a darab megtekintésekor előbbi alakította a leendő uralkodót), aki hadvezéri babérokra tör királynak szánt bátyja, Hunyadi László (Juhász Levente) árnyékában. Igen ám, de a Hunyadi-liga ellen szervezkedő Cillei Ulrik (Fazakas Géza), s kiváltképp a nádor, Garai László (Orth Péter) hamar mozgásba lendítik a történelem kerekét, utóbbi pedig még a szerelmesek egybekelését is meg kívánja akadályozni.

(Kép forrása: a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Facebook-oldala)
Szó szót, tett tettet követ és kibontakozik a magyar történelem e periódusának számos mondából, zeneműből és festményről ismert időszaka. Cillei Ulrikot Hunyadi László hívei 1456 novemberében Nándorfehérváron meggyilkolták, s jóllehet az ifjú király, V. László (Mechle Christian / Veréb Tamás – az előadás megtekintésekor utóbbi alakította a koronás főt) ígéretet tett, hogy nem vonja felelősségre a gyilkosságba keveredett főnemest, 1457 tavaszán a rivális Garai–Újlaki tábor szervezkedése nyomán végül elérte a végzet az idősebbik Hunyadi fiút. Az ugyancsak fogságba esett Mátyás végül Prágába került a király jóvoltából, ahol a huszita trónkövetelő, Podjebrád György – és a darab során ténylegesen színre lépő majdani házastárs Podjebrád Katalin[2] (Berkecz Petra / Tajta Léna) – kéretlen vendégszeretetét élvezte, mígnem néhány halálesetnek köszönhetően 1458-ban hazatérhetett, hogy a mondai hagyományok szerint a Duna jegén királlyá válasszák.[3] S itt jön a képbe két, a darab cselekménye szempontjából fontos fiktív karakter.

Már a legelső jelenetek egyikében felbukkan egy kissé habókos szerzetes. Petrus barát (Mechle Christian / Koltai-Nagy Balázs – a musical megtekintésekor előbbi alakította az egyházi személyt) második nevén „az Árnyék”, Vitéz János a Hunyadi-sorozatban ábrázolt karakterének amolyan kifordított másaként Hunyadi Mátyás személyes testőrét és mindenesét formálja meg. A bolondozásaival, ugyanakkor hűséges szolgálatával a közönség szimpátiáját hamar elnyerő karakter bizonyította, hogy nem csak a tréfákban, de a 21. századi szlengben is igencsak járatos. Így csak ő tehette meg azt, hogy odavesse a híres-neves Hunyadi János fiának a „fogd meg a söröm” mondatot; közölje a nádorcsemete Garai Annával, hogy a sok gyógyfűtől „olyan leszel, akár a leves”. Arról nem is beszélve, hogy a Mátyást a cseh fővárosból kiszabadítani igyekvő barát Buda és Prága között gyalog oly nagy utat tett meg, hogy még „Timbuktuba is eljutott”. Alighanem e helynév ismeretével a teljes Kárpát-medencében egyedül volt akkortájt, lévén igencsak kérdéses, hogy a közép-európai ember mennyire ismerhette a Mali Birodalom vagy a Szongáj Birodalom létét… A humorosnak szánt kortárs kiszólások egy része néhol azonban nehezen volt értelmezhető az adott kontextusban. Petrus barát végül életét áldozza uráért, kikövezve ezzel Mátyás számára a hazavezető utat.

(Kép forrása: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Facebook-oldala)
Ha a filmsorozat főgonoszának a Fekete Ernő által briliánsan alakított Cillei Ulrikot kiálthatjuk ki, akkor A trónban ez a szerep egyértelműen Garai Lászlóra hárul. A nádor – aki 1458-1459 során részt vett a Mátyás-ellenes összeesküvésben – a tökéletes intrikus. Ő az a személy, aki az ország mellett még a saját lányát is képes lenne kiárusítani a vonzó teremtésre amúgy is szemet vető V. Lászlónak, és aki szövetségre lép a rejtélyes Zofiával (Bori Réka). A képzelet szülte női karakter Habsburg III. Frigyes (Pál Attila) amolyan titkosügynökeként tevékenykedik a Magyar Királyságban, és egyfajta Wonder Womanként lép a színre, aki gyilkosságok útján próbál meg eltávolítani mindenkit felbérlője útjából. Sőt mi több, még az általa elcsábított király halála is az ő lelkén szárad, akit mérgezett rúzzsal történő csókváltással küld a másvilágra – egyértelmű bibliai motívum. Csakhogy akad itt még egy hasonlóság: a 2024-ben bemutatott, s igencsak heves vitákat gerjesztő Most vagy soha! című filmben is szerepel Farkas néven egy császári titkosügynök, aki egyfajta mindenesként próbálja meggátolni a márciusi ifjak ténykedését. S ha végignézzük a film készítőinek listáját, a forgatókönyvíró személyében Szente Vajk neve bukkan fel, a két karakter sok-sok azonossága tehát aligha a puszta véletlen műve…

(Kép forrása: a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Facebook-oldala)
Bántóan hiányzik azonban Szilágyi Mihály alakja. A teljes darabból kimaradt a korábbi nándorfehérvári kapitány, aki a valóságban a Hunyadi-liga összetartója és a színpadon bemutatott két év egyik kulcsfigurája volt. Ő próbálta meg tető alá hozni a Garai–Hunyadi családegyesítést is 1457-ben, így Garai Anna és Hunyadi Mátyás feltételezett szerelme korántsem csak az érzelmekről szólt volna. Arról nem is beszélve, hogy a fiatal nádorlányt először a trónra esélyes László jegyeséül választották. A későbbi polgárháborús állapotok közepette Szilágyi volt az, aki egyben tartotta az irdatlan Hunyadi-vagyont és a familiárisok hadseregét, mígnem 1458-ban a szegedi egyezmény keretein belül megállapodott Garai László nádorral a Prágában visszatérésére váró Hunyadi Mátyás királlyá választásáról. Ez a megállapodás tette egyáltalán lehetővé, hogy a magyar történelem egyik legnagyobb formátumú uralkodója hazatérhessen, a viszony azonban Mátyás és nagyhatalmú nagybátyja között a későbbiek folyamán megromlott. Az ifjú uralkodó erélyesen lépett fel e konfliktusban, és 1459-ben börtönbe záratta renitens rokonát. Szilágyi sorsa utóbb tragikusan alakult, ámbár nem magyar tömlöcben fejezte be életét: 1460-ban a déli határrészek kapitányaként török fogságba esett, II. Mohamed pedig nem felejtette el a Nándorfehérvár védelmében játszott szerepét, s Isztambulban fejét vette.

Az egész darab talán legtalányosabb alakja a Ladislaus néven nevezett V. László. A mostoha sorsú ifjú király élete a valóságban sem alakult túl rózsásan. Rögvest születése után fejére tették a Szent Koronát, majd 1440-ben, alig pár hónaposan kénytelen volt özvegy édesanyjával, Luxemburgi Erzsébettel elhagyni az országot. A nagyhatalmi álmokat dédelgető III. Frigyes bécsi udvarában leltek menedékre, ahonnét csak 1452-ben, az osztrák rendek felkelése után sikerült eljönniük. A cseh és magyar királyi címet egyaránt birtokló Habsburg-sarj rövid életéből igen csekély időt töltött a magyar korona országaiban, Budára is csupán 1456 januárjában vonult be kíséretével. A színpadon megjelenített karakter számos esetben egy vívódó, önnön félelmei és bizonytalanságai által könnyedén manipulálható személy, aki hol erőskezű, ambiciózus uralkodónak láttatja magát, hol azonnal behódoló, hízelgő szóra egyből hajló alakká görnyed. A belső kettéosztottság a látványvilágban is testet ölt, és V. László rémképei pókhálók gyanánt, rejtélyes fekete maszkos emberek (?) jóvoltából válnak valósággá, jóllehet a háttérben csillagos éjboltként, de az univerzumként is felfogható, denevérröptékkel tarkított videóinstalláció talán már a rendezői fantázia egyik túlburjánzása. A második felvonásra aztán végképp felgyorsul a lelki megosztottság színrevitele, mikor az egyre inkább elveszett uralkodó egy-egy jeleneten belül is képes a két véglet között váltani, feszegetve ezzel az emberi viselkedés határait. Ezt talán célszerűbb lett volna némiképp cizelláltabban bemutatni.

(Kép forrása: a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Facebook-oldala)
Az egész előadás legbizarrabb epizódja talán Garai nádor „kígyódala”. Az intrikus nádort az ének egy pontján foszforeszkáló fejű kígyóemberek veszik körbe a sötétben, ami látványelemként kétségtelenül összehangolt epizód, ám a mondai toposzból (a kígyóalak és annak szimbolikus jelentése) és a valós (a Garai-család címerében szereplő kígyó) elemekből egybegyúrt pillanatok mégis némi zavart okozhatnak a néző fejében. Ezzel ellentétben kifejezetten izgalmas kulturális kódrendszer sejlik fel a kultikussá vált „István, a király” rockoperára hajazó betétekben. Amikor Szilágyi Erzsébet (Magyar Éva) összetépi a Garai nádor által hozott levelet, felrémlik az erőskezű Sarolt alakja; az ifjú Mátyás az apja sírja fölött elmélkedik énekelve, akárcsak hajdanában az akkor még Vajk névre hallgató István, a tömeg pedig „Mátyás! Mátyás!” felkiáltással várja leendő vezérét a zárójelenetben, ami még dallamában is felidézi a fejedelemválasztás 1983-as taktusait. Végül, de nem utolsó sorban néhány strófa erejéig egyszerre áll a színpadon Hunyadi Mátyás, Garai László és V. László, akik arról énekelnek, hogy „nincs visszaút”. Valami ilyesmit mondott Koppány is Réka lányának: „nincs visszaút, hisz István már a harcra készül, idegeneket hív magyarok ellen segítségül”.

(Kép forrása: a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Facebook-oldala)
Összességében elmondható, hogy idén tavasszal A trón sajátos színt jelent a Hunyadi-család története iránt mutatott felfokozott társadalmi érdeklődésben. Az előadásban szereplő színészek és táncosok valóban minden tiszteletet megérdemelnek, a cselekmény pedig – egy-két, főleg a látványvilág által mutatkozó túlzást leszámítva – javarészt követi az 1456 és 1458 közötti történéseket, egyensúlyozva a fikció és a történetileg feltárt múlt közötti ösvényen. A fényes jövő sejtetésével igyekszik kedvező színben feltüntetni Hunyadi Mátyás alakját, s abbéli törekvése (akárcsak a filmsorozatnak) dicséretes, hogy szeretné ráirányítani a figyelmet a modern korok előtti magyar történelem nagy alakjaira. Azonban mítoszmentes, az emlékezetpolitika kacskaringós útjain nem elvesző történelmi emlékezet csak széleskörű szakmai és társadalmi diskurzuson alapulhat, ami sok-sok közös gondolkodást és egymás figyelmes és értő meghallgatását kívánja.
A fővárosi nézők a 2025/2026-os évad során a budapesti Erkel Színházban láthatják az előadást.
A cikkben szereplő történeti ismeretek az alábbi szakirodalomból származnak:
Kristó Gyula – Engel Pál – Kubinyi András: Magyarország története 1301–1526. Osiris Kiadó, Budapest, 2019.
Juhász Levente – Szente Vajk – Galambos Attila: A trón
(Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház – Kecskemét)
Hunyadi Mátyás: Koltai-Nagy Balázs / Ember Márk
Ladislaus (V. László): Mechle Christian / Veréb Tamás
Garai László: Orth Péter
Garai Anna: Kovács Gyopár
Petrus: Koltai-Nagy Balázs / Mechle Christian
Zofia: Bori Réka
Hunyadi László: Juhász Levente
Szilágyi Erzsébet: Magyar Éva
Cillei Ulrik: Fazakas Géza
Habsburg III. Frigyes: Pál Attila
Jan Griska: Ferencz Bálint
Podjebrád Katalin: Berkecz Petra / Tajta Léna
Rendező: Szente Vajk
Díszlettervező: Rákay Tamás
Jelmeztervező: Kovács Yvette Alida
Koreográfus: Túri Lajos Péter
Zenei vezető: Károly Kati
Karmester: Drucker Péter / Iván Sára
Zenei munkatárs: Madarász Éva Andrea / Kerényi Mariann
Koreográfusasszisztens: Raj Martin
Fénytervező: Madarász (Madár) János
Kaszkadőr: Balázs László
Súgó: Arató Andrea
Ügyelő: Csitári Tamás / Stolz Dávid
Rendezőasszisztens: Sirkó Anna
[1] A nézőnek el kell tekintenie attól a ténytől, hogy a valós történtek idején Hunyadi Mátyás mindösszesen 13 éves, s ez koránt sincs összhangban a fiatal, de tetterős felnőttet alakító Koltai-Nagy Balázs alakjával. A mondák és mesék oldalain „igazságos Mátyás királyként” elhíresült király 1443-ben született Kolozsváron.
[2] A vájtfülű nézőnek bizonyára feltűnhet, hogy a párbeszédek során több alkalommal is Kunigundának nevezik a huszita főnemes – a történtek idején 8. életévében járó – leányát. S ez helyénvaló, lévén a királyné a hazai történelemben Podjebrád Katalinként, míg a cseh történelemkönyvekben Podjebrád Kunigundaként ismeretes. Házassága Hunyadi Mátyással végül nagykorúsága elérését követően 1463-ban köttetett meg, a frigy azonban nem tartott sokáig. Katalin egy esztendő múltán – 14 éves korában (!) – belehalt a trónörökös születése körül fellépő komplikációkba. A fiúgyermek pár nap múltával ugyancsak eltávozott az élők sorából.
[3] A Hunyadi – A Holló felemelkedése sorozat végén egy elég komoly félreírás borzolta a szakmai kedélyeket, miszerint Hunyadi Mátyást 1458-ban koronázták királlyá. Az igazság az, hogy a legitim uralkodói felségjelvény, a Szent Korona ekkor Habsburg III. Frigyes (1440–1493) német király és német-római császár kincstárát gazdagította egy bizonyos Kottaner Ilona jóvoltából, aki még 1439-1440 tájékán lopta el a királyi ékszert. Mátyásnak csak az 1463. évi bécsújhelyi szerződéssel sikerült 80 000 aranytallérért visszaváltania, s a tényleges koronázásra is csak 1464-ben került sor a mai Székesfehérváron.