Megjelenítve: 1 -7 / 7 eredményből

„Isten vagyok s mivel sújtottak istenek“ – Leláncolt Prométheusz a Három Hollóban

A szövegekként hagyományozódó, így kétdimenzióssá vált görög színház műveinek felélesztésekor a rendezők sokszor vagy imitálni próbálják a hagyományos látványvilágot vagy teljesen újragondolt, modern környezetet alkotnak meg az antik drámákhoz. Létmányi Attila Leláncolt Prométheuszában a kettő integrációját láthatjuk: különböző elemekkel meg-megidézi azt, ahogyan a görögökre ma emlékezünk, de ezt egy teljesen kortárs színházi térben teszi. Előadásának fő érdeme a görög drámai anyag újraritualizációja felé tett kísérlete. A Kelet-Nyugati Alkotóműhely előadásáról.

Novalis letölti a Don Quijotét és gamifikálni kezd

Izgatottan, bár némi kétellyel ültem be Kovács D. Dániel, Závada Péter és Varga Zsófia új darabjára. A videójátékos téma – éppen azért, mert sem a kortárs magyar irodalomban, sem a színházi világban nem túl gyakori – személy szerint kifejezetten érdekelt, ugyanakkor nehezen tudtam elképzelni, hogyan lehetne színpadképes tevékenységgé varázsolni a videójátékozást. Hiszen mi lenne a néző számára izgalmas abban, hogy valaki órákon át püföli a számítót?

Egyéjszakás veszekedés – A Ha lenne valakim a 6szín színpadán

Egy buli és a hozzátartozó lerészegedés után egy lány felvisz egy fiút magához. Ahogy hazaérve kijózanodik, úgy dönt: szeretné megismerni őt, így beszélgetni kezdenek. Az ismerkedésről, párkeresésről, múltjukról szóló beszélgetés során viszont állandóan ütközik a véleményük. Vajon ez csak egy kellemetlen éjszaka, vagy egy kapcsolat kezdete? Az Orlai Produkció Ha lenne valakim című előadásáról. Balázs Bálint Tibor kritikája.

„Okosabban kéne nézni, annyit mondhatok!” – A kecskeméti dallamos nővérek

„Okosabban kéne élni, annyit mondhatok. Nem az a bolond, ki megbámul egy csillagot.” Nos, kitalálták már, melyik zenekar emblematikus száma rejlik a fentebb idézett – s a címben némiképp torzított – refrénben? Bizonyára sokan kapásból rávágnák az Apostol együttes nevét, s nem is járnának messze az igazságtól, de. De mi van akkor, ha azt mondom, hogy ez nem más, mint Olga, Irina és Mása kórusa a Három nővérből? Hogy egyszer egy messzi-messzi kormányzósági városban már felcsendültek ezek a dallamok a jövőbe szóló üzenet gyanánt, rákacsintva a szamovárok ezüstben ragyogó bevonatán csillogó kérdésekre, melyek az élet múlandóságát, a vágyakozás néha ködbe vesző örömét és a magunk után hagyott földi nyomok emlékét fogalmazzák meg. Újra és újra, ahogy azt a Kecskeméti Nemzeti Színház színészei is megtették Szente Vajk formabontó, de mindenképp különös rendezésében.

A disszertáció visszanyal

Mi történik, ha egy bölcsészhallgató hirtelen szembetalálkozik a témájával – nem tanulmánykötetek lapjain, hanem hús-vér valóságként? Ér bármi bármit is – akár a világ összes könyvét tartalmazó könyvtár –, ha az örökkévalóság távlata nehezedik rá? És hosszútávon még maga az Ördög is megszerethető? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Prudencia Hart különös kivetkezése (eredeti címén: The Strange Undoing of Prudencia Hart), mely Závada Péter nagyszerű fordításában ezúttal magyarul is élvezhetővé vált a Stúdió K színpadán.

Korzózás a Gödöllői Kastélyban – Kritika a Scene Műhely Rómeó és Júlia sétáló színházi előadásáról

A sétáló színház egy olyan esemény, amely nem egy térben történő előadást jelenít meg, a nézőknek a jelenetek között egyik térből a másikba kell átmenniük – a Scene Műhely Rómeó és Júliája esetében ezek a Gödöllői Kastély külső és belső terei voltak. A műfaj egyik legnehezebb feladata fenntartani a nézők folyamatos figyelmét, hiszen a magyar színházkultúrában a frontális előadásokhoz szokott befogadó, ahol a sötétség, a zárt tér és a csönd összessége miatt figyelme fókuszálva van, sokkal nehezebben alkalmazkodik egy ilyen színházi környezethez.

Meg kell érteni az elveszetteket

Megnéztük a Weöres Sándor Színház Kutyabaj című előadását Horváth János Antal rendezésében. A produkció Samuel Bailey 2021-es Shook című drámájának fordítása és átdolgozása magyar környezetbe. Riyad (Kuttner Bálint), Cain (Hajdu Péter István) és Jonjo (László Gáspár), három fiatal fiú története a szabadságról, a félelmekről és a társadalomról.