Divatlabor a Bercsényi utcában

Az idei év áprilisában sajátos divatlaborrá változik át az újbudai Adaptér. A kreatív technológiai tudásbázisként működő helyiség és közösség azonban korántsem csak divatbemutatókkal vagy szimpla műhelyfoglalkozásokkal készül a látogatónak, hanem a fenntarthatóság és a harmonikus jövő figyelembevételével igyekeznek szemléletet formálni, valamint eszmét cserélni a változások előtt álló és megújulásra törekvő divat- és textilipar témakörében. Esik majd szó a mesterséges intelligencia és a divat bimbózó kapcsolatáról, lehetőség nyílik babagardrób készítésére az újrahasznosítás jegyében, de lesz még színtanácsadás és fiatal és feltörekvő hazai tervezőkkel szervezett találkozók is. Mi ezúttal a programsorozat nyitóesemény, az összművészeti találkozónak is beillő Waste-Data – A fenntartható divathónap kiállításán jártunk.

Két sarokkal a kulturális eseményektől mindig lüktető Gárdonyi tértől, egy nem sokkal a századforduló után épült Kutlánya-bérház oldalában lelt otthonra Újbuda innovatív közösségi tere, az Adaptér. A fiatalos csapatból, „egy műhelyből, egy professzionális hang- és videóstúdióból, egy digitális élményelemekkel ellátott fogadótérből és egy kreatív projekttérből álló élő, városi laboratórium” – mint olvasható a honlapjukon – évek óta igyekszik az élhetőbb bolygó és jövő jegyében programokat kínálni a nyitott és saját ökológiai lábnyomukért felelősséget vállaló embereknek. Legújabb projektjükhöz pedig sikerült megnyerni a 2017-ben Kudron Anna, Burány Vera és Szabó Viktória tervezők által indított Pinkponilo kreatív divatstúdió támogatását, akikkel közösen tizenhárom innovatív és elgondolkodtató programon igyekeznek párbeszédet kezdeményezni a fenntartható öltözködés témakörében.

E sorozat első állomását jelentette 2025. április 1-jén a Waste-Data – A fenntartható divathónap kiállításmegnyitója. Az összművészeti elemeket is magába sűrítő, a tánc, a zene és a digitális technológia világával kacérkodó bemutató nem egy hagyományos értelemben vett megnyitó volt. Az első fél óra a belső terekben való szabad bolyongásra adott alkalmat, így az eleinte óvatosan szemlélődő nézőnek jutott elég ideje rá, hogy megérkezzen, s elmélyedjen az este tematikájában. A különböző szövetdarabokkal és textíliákkal tarkított enteriőr négy részből álló sorvezetőként szolgált a divatipar aktuális világában, s koncepcióját tekintve egy ruha életútját kívánta prezentálni, az anyagkiválasztástól egészen a megsemmisülésig. Vagy épp az újjáéledésig.

Még mielőtt a kiállítás szóról a képzőművészetre asszociálnánk, le kell szögezni: nem, ez nem egy művészeti tárlat. Az érzelmi telítettség, az esztétikai élvezet megjelenítése, vagy a meghökkentés, netalán elborzadás kiváltása helyett az Adaptér csapata kooperatív munkával – a megnyitóbeszédben elhangzott kifejezéssel élve – inkább egy energetizáló teret kívánt létrehozni, ahol az ismeretek áramlása révén a nézők maguk is aktív résztvevőkké válhatnak. Az első stáció az Alapanyagbázis, ahol a tapintás segítségével meg lehetett ismerkedni napjaink legfőbb ruhaipari alapanyagaival és annak tulajdonságaival. Ezt követte a Textilipari bázis, ahol a ruhák születésének folyamatát lehetett végigkísérni, hogy aztán eljussunk a harmadik, magát a Ruhapróbát jelentő ponthoz. Itt a tükör és a vállfákon lógó ruhák – köztük egy Dóra Tomcsányi címkével ellátott modell – társaságában átélhettük a ruhaboltokra és a divatüzletekre jellemző, újdonság varázsát hozó euforikus légkört. Hogy aztán a kezdeti lelkesedés hamar lelohadjon a záróakkordot jelentő Hulladékérték megállónál.

A több színben pompázó ruhák ugyanis csak a felszínt jelentik. A sarokban aranysárga szék, akár egy trónus, bárki ráülhet, ám királyi helyünk hamar nyomasztóvá válik, ha észrevesszük, mekkora tömegben fojtogat bennünket az egyre méretesebb ruhahalom. Mint kiderült, a szervezők Magyarország piacvezető használtruha-nagykereskedésével, a Textrade Kft.-vel karöltve mintegy ezer kiló ruhaneműt (!) használtak fel e két terem megtöltésére, ami önmagában is döbbenetes szám, azonban aki szemfülesen járta végig a négy állomást, az a textíliák közül ingerlően kikandikáló táblácskákra lehetett figyelmes. Az ott olvasottak pedig elgondolkodásra késztetnek minden józan embert a fenntarthatóság kérdésében. Tudjuk-e vajon azt, hogy a ruhaiparban – mely világszerte mintegy 75 millió embernek ad munkát – használt festékanyag mintegy 20%-a valójában a vízrendszerbe kerül, ezzel is komoly szennyezést okozva a kék bolygó vízháztartásának? Vagy hogy egy ember 365 nap alatt átlagosan 60 ruhadarabot vásárol, amelyek 40%-át soha, vagy csak egy-két alkalommal hordja? Na persze rögtön eszébe jut a látogatóknak a manapság egyre divatosabb vintage- és secondhand-boltok világa, azonban az már sokkal elkeserítőbb, hogy a szanálásra kerülő ruháinknak alig a fele jut el az újrahasznosítás kapujába, s közülük is ténylegesen csak egy százalék (!) kerül a fenntarthatósági folyamatba.

S hogy e folyamat erőteljesebb kifejezést kapjon, kezdetét vette a tényleges művészetet jelentő performansz. A Németországból hazatelepült elektroakusztikus zenész, Szende Natalie szerzeményeire táncolta el Bars Sári táncos a divatköntösbe bújtatott „modern Salome”-ot, aki a bibliai Heródes udvarában való csábító vetkőzés helyett a 21. században immáron egyre csak öltözik. Óvatos, már-már lágy mozdulatokkal indult a bemutató, mely igyekezett a tánc nyelvén magához édesgetni a földön szerteszét heverő ruhaneműket, ám ahogy merevedtek a dallamok, ahogy jött a keményebb hangzásvilág, úgy vált egyre nehezebbé a légzés és a mozgás. A sárga fejkendő alatt – mely a chilei Atacama-sivatagban létrehozott, csak „textilipari tömegsír”-nak titulált ruhatemetők világát idézte meg – a használt ruhákat minduntalan magára öltő test mozgása lassacskán ellehetetlenült, ám a végleges leállás nem következett be. „Még van remény!” – hirdették a mozdulatok s ez teljességgel szinkronban volt az Adaptér csapata által megfogalmazott üzenettel, amely az „értékteremtést állította a megsemmisítés és pusztulás helyébe”.

A művészetnek szentelt perceket aztán újfent a városi laboratórium pulzálását jelentő kötetlen beszélgetés váltotta fel, amelynek során lehetőség nyílt szóba elegyedni a programsorozat szervezőivel, vagy még alaposabban elmélyedni a tárlat anyagában. E sorok írójának külön örömet okozott az egyik oldalfalnál megbúvó kis könyvespolc, ahol jobbnál-jobb divattematikájú kötetekre bukkanhatott az ember, kezdve a neves német divatteoretikus, Barbara Vinken szöveggyűjteményétől, A divat virágai-tól egészen a hazai fenntartható divat képes almanachjaiig.

S hogy mi várható még április folyamán? Lesznek interaktív előadások a kreatívipar és a fenntartható divatipar kapcsolatáról a Zöld Színház Projekt és a Green Screen Eyes jóvoltából, de külön kurzust tart majd Pécz Tekla divattervező MAI divattervezés címen, mely a mesterséges intelligencia és a 21. századi divattervezés kapcsolatát boncolgatja. Ezen kívül az egyéni alkotás is nagy szerepet kap: patchwork mellénykészítéssel, fenntartható babagardrób összeállításával is foglalatoskodhatnak a látogatók a hónapban, hovatovább önálló kurzuson lehet megismerkedni a hagyományos textildíszítési eljárásokkal a divattervező-oktató Söptei Eszter és a Fashion Revolution csapatának segítségével. A programsorozat résztvevői külön matricagyűjtőt is igényelhetnek, mely öt alkalom után kedvezményes vásárlásra jogosít fel a Bartók Pop Up eseményein jelen lévő hazai divattervezőktől. Bővebb információkért érdemes ellátogatni az Adaptér honlapjára vagy Facebook-oldalára, ahol nyomon tudjátok követni az eseményeket. „Love my way, it’s a new road” – kezdett rá a refrénre távozásomkor Richard Butler, az 1980-as években oly népszerű angol posztpunk banda, a The Psychedelic Furs énekese, s a jól ismert sorokat a hangszóróból hallva már tudtam, ennél találóbb befejezést nem is találhattam volna aznap estére. Szeressük ruháinkat és szeressük őket új életre kelteni, megújítani, s bátran variálni gardróbunkban. Ez a folyamat azon túl, hogy nagyfokú izgalmat és élvezetet tud nyújtani az arra fogékonyak számára, egy új utat és egy új szemléletet is jelenthet a hétköznapi élet azon területén – nevezetesen az öltözködésben –, mely gyakorlatilag minden embert érint a csecsemőktől egészen az éltes korúakig. A tudatosabb ruhavásárlásról, meglévő darabjaink és textíliáink jobb megbecsüléséről pedig igen sokat tud elmondani a Bercsényi utcai divatlabor, e sajátos és lendületes városi laboratórium.