informatikus A komolyzene szerelmesei és a műfaj iránt érdeklődők rendhagyó koncerten vehettek részt október 8-án, ugyanis Perényi Miklós csellóművész Johann Sebastian Bach 2. d-moll és 6. D-dúr csellószvit-je (BWV 1008; BWV 1012) mellett saját Három Darab (2024) című művét is először adta elő a Magyar Zene Házában. Kőszegi Anna Liza cikke.
Az estet Batta András zenetörténész, a Zene Házának ügyvezetője nyitotta meg, aki a koncertet gyermeki izgatottsággal és lelkesedéssel vezette fel. Érthető módon, hiszen Perényi Miklós a világszerte elismert klasszikus zenészek közé tartozik, akinek első önálló estjére már 9 éves korában sor került a Zeneakadémián.
A csellóművész higgadtan jelent meg a színpadon. Amint vonójával megszólaltatta az első hangot, az egész terem egy olyan szent térré alakult át, amelyben mindenki lelkének volt hely, és amelyben minden jelenlévő kapcsolódni tudott a tiszta zenéhez. Ebben a transzcendens közegben hallgattuk Bach 2. d-moll csellószvit-jét, amelyet Perényi tökéletes pontossággal és lüktetéssel játszott. Majd rendhagyó módon egy interjú-beszélgetés vette kezdetét Batta András moderálásával. A diskurzus első felében Bach munkásságát vitatták meg. Batta szavaival élve: „…ember tökéletesebbet nem alkotott.”
Karlheinz Stockhausen német zeneszerző 1984-es budapesti látogatása nagy hatást gyakorolt Perényire. Megmozgatta zeneszerzői fantáziáját; így kezdte el írni az akkoriban még Három Változat címen futó művét. A beszélgetés során a művész úr betekintést engedett az alkotói folyamat részleteibe. Már akkor is arra törekedett, hogy a hangok egymáshoz való viszonya olyan hangzásesztétikát hozzon létre, amelyben az oktávskála minden félhangja önállóan is megjelenik. A mikrotonalitás nagyon pontos intonálást igényel a polifón szövetű darab játszása közben, hogy nehogy véletlenül hamisnak vélje a közönség. Az ilyesfajta hangzás ugyanis igencsak megterhelő lehet a fülnek. A komponálás menetét Perényi a következőképpen idézte föl:
,,Az ember elkezdi csinálni, eljut egy bizonyos pontig, ahova már több fantázia érkezik. Vannak krízishelyzetek a folyamat során, melyeken, ha túljut az ember, megnyílik egy út, amin tovább lehet vezetni a darabot.”
Perényi 38 év után vette elő újra a művet, melynek mintegy 20%-át újraírta, követve a régi szerkezeti logikát. Az átdolgozás során kiderült, hogy számos szerkezeti ,,hibát” vétett az akkor 35 év körüli művész. Az ütembeosztás és a ritmika számos helyen megváltozott. Perényi kifejezetten figyelt arra, hogy kisebb, női kézzel is játszható legyen a mű, így bizonyos helyeken fakultatív hangok vannak beillesztve. Az Első Darab kezdeti nyugalomból feszültségbe fordul, melyet egy rövid lapozó szünet után hasonló menetben a Második Darab visz tovább; végül a Harmadik Darab az eddig elmondottakat foglalja össze. Perényi hangsúlyozza, hogy itt előre meghatározott, szám szerinti írásmódot nem találunk, mégsem érzelemből ír. Az érzelem csupán egy későbbi kapcsolódás. A darab értéke a hallgató elgondolkodtatásában rejlik. Perényi kiemeli, hogy ez a fajta (úgymond „légből kapott”) munka igen közel áll a költészethez. Úgy kell elképzelni, mintha az Első Darab kezdetével egy mag pottyanna le a földre, majd nőne ki a Második Darab végéig, s a Harmadik Darab során már egy olyan fa burjánzana, amely hiába hoz szüntelenül új ágat, levelet, virágot, azok azon nyomban elhaláloznak, elbomlanak – akár a hang.
A mű csodálatos ellentétben áll az est utolsó darabjával, Bach D-dúr szvit-jével. Ugyanis a barokk komponista zenei rendszere az isteni harmóniákra épül, Isten hangján szól. Perényi pedig földi papként közvetíti nekünk azt a zenei igazságot, ami maga az élet és az újjászületés. A darab során feszült csendben figyeltük a művész összes finom mozdulatát; a dallamot a közönség tagjainak csupán egy-egy visszafojtott szipogása törte meg. Perényi játék közben eggyé vált hangszerével, és csukott szemén keresztül engedte láttatni a lelkét. Precíz nyugalommal billentette végig Bach ritmusos futamait, pontosan és persze kristálytisztán. Játékából áradt a jóság és az alázat. A vastaps és az ováció után végül szerényen meghajolt, majd ráadásként Bach esz-dúr szvit-jéből a Sarabande tételt szólaltatta meg.
Az egész koncert felért egy csodával, Batta András nem túlzott, mikor azt mondta: „Perényi Miklós játékával megidézi Bach szellemét.”
Legközelebb pedig Csajkovszkij szellemét idézi meg Perényi, Balázs János zongoraművész és Keller András hegedűművész közreműködésével, február 19-én. A Zeneakadémia Nagytermében Csajkovszkij a-moll trió-ja mellett elhangzik még a Francesca da Rimini című szimfonikus fantázia és a b-moll zongoraverseny op.23 is. A koncerten a Concerto Budapest zenekarát Keller Andrés vezényli.
Az eseményről itt tudtok bővebben tájékozódni: https://concertobudapest.hu/v/csajkovszkij-esszencia—-balazs—keller—perenyi/
A képek forrása: Magyar Zene Háza
