Szalai Panni Május 20-án a Central European University (CEU) Nádor utcai épületének 103-as előadójában zajlott a Nők társadalomtörténete a 20. századi Magyarországon című kötet bemutatója. A Lengyel Nóra és Sipos Balázs szerkesztette, interdiszciplináris kollaboráció nyomán született tanulmánygyűjteményt a szerzők elsősorban tankönyvnek szánják: fogódzónak a hazai nőtörténeti kutatások legfrissebb eredményeinek beemeléséhez a tudományos és hétköznapi diszkurzusba.
A CEU Demokrácia Intézet és a Napvilág Kiadó közös könyvbemutatóján teltház előtt Lengyel Nóra beszélgetett a kötet néhány szerzőjével, Acsády Judit szociológussal, Frauhammer Krisztina és Svégel Fanni etnológusokkal, valamint Pető Andrea történésszel, a bécsi CEU Társadalmi Nemek Tudománya Tanszékének nemzetközileg is elismert oktatójával. A kötet tizenhét szerzője közül kilencen köthetők az ELTE-hez, akár jelenleg is itt dolgozó kutatókként és tanárokként, az egyetemen doktorálókként vagy az intézmény kereteiben működő kutatócsoportok tagjaiként. Sipos Balázs, a kötet egyik szerkesztője az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének oszlopos nőtörténettel foglalkozó kutatója, oktatója. Bevezető beszélgetésükből kiderült, a kötet ötletének gyökerei egy 2018-as nőtörténeti „problémafelvető” és „szerzőtoborzó” konferenciáig nyúlnak vissza, ahol a résztvevők „villámblokkokban”, 5-7 percben ismertették kutatásaikat a hallgatósággal – innen válogattak ki ígéretes, profilba illeszkedő témákat, amiket egy többéves egyeztető folyamat keretében csiszoltak az egész 20. századon átívelő formájukba. Pető hangsúlyozta, hogy a nemzetközileg is hiánypótló vállalkozást jelentősen hátráltatta a pénzügyi források bizonytalansága, ami rendszeresen érinti és lehetetleníti el a nőtörténeti munkák megjelenését is. A publikáció és annak remélt angol fordítása azért is számít nemzetközi érdemnek, mert a Közép-Európával foglalkozó nőtörténeti munkák a kutatási terület hazai alulfinanszírozottsága miatt a legtöbb esetben kihagyják térségünket látómezőjükből, lassítva annak bevonását az összehasonlító megközelítésekbe.
A tanulmánykötet célja egy olyan, a 20. század egészét átfogó, tankönyvszerű mű létrehozása volt, amely keretbe fogja a jelenlegi kutatási trendeket, és amely használható egyetemi kurzusokon, tudományos kutatásban, de a kvázi-laikus érdeklődők számára is könnyen érthető és feldolgozható.
Kronologikus rendben, évszámokhoz rendelten követik egymást a tanulmányok; a nők egyetemre kerülésének első lépéseitől, a munkavállalástól, a század családmodelljétől, a nőnap és az anyák napja kultuszának kialakulásától kezdve olyan témákba is betekintést nyerhet az olvasó, mint a kisebbségi háborús tapasztalat, az első világháborús nemi erőszak, az abortusz jogi szabályozásának társadalomtörténeti körülményei vagy a rendszerváltás nőszervezeteket érintő kérdései.
Svégel Fanni Pető Andreával közös munkájával kapcsolatban kiemelte, hogy a nőtörténeti forrásbázis gyakran eltér a megszokottól. Egy narratíva rekonstruálása különös odafigyelést igényel, mivel több szubjektívnek vélt forrásanyagot használ, valamint a nők tapasztalatainak, a rendszerszintű hallgatás megszólaltatásában szükséges a levéltári dokumentumok sorai között olvasni, alternatív forrásokat bevonni a kutatásokba. Jó példák erre azok a hivatalos iratok, amik az első világháborús szerbiai erőszakokról tartalmaztak szórt információkat; a máskor megbízhatónak tartott igazságszolgáltatási iratok narrációikban és lejegyzett vallomásaikban sokszor átvették a társadalom néma attitűdjét, így a nők közössége által megélt erőszak emléke, intenzitása elhalványul, kutatási feldolgozása és megismerése nehezebbé válik. Ilyenkor helyükbe sokszor sajtóforrások, az oral history és emlékdokumentumok lépnek, azonban használatukhoz az empirista és pozitivista módszertanhoz szokott bölcsész- és társadalomtudomány szkeptikusan viszonyul. Pető Andrea szerint egy érzékenyebb téma kutatásánál különösen fontos, hogy az adatközlő maga képes legyen artikulálni tapasztalatait, meglátását; a hiteles kontextus biztosítása és felvázolása a szakemberek legfontosabb feladata. Bár nemzetközi viszonylatban a nőtörténet elismert területnek számít, hazai recepciója és feldolgozottsága továbbra is több évtizedes lemaradásban van, többek között a korábban említett finanszírozási gyakorlat következtében.
Acsády Judit a dualizmuskori nőszervezetek létrejöttének rekonstruálásával a „nyugatról importált feminizmus” mítoszát is megdöntötte: a nemzetközi ernyőszervezeti rendszert összefogó, elsősorban angolszász választójogi kezdeményezések lokális táptalaj nélkül nem maradhattak volna a társadalom köztudatában. Az 1848–49-es szabadságharc honleányi mozgalma, a főnemesi családok nőtagjainak karitatív projektjei, valamint a gyári női munkavállalók és tanítónők érdekszervezetei fontos mérföldkövet jelentettek a női cselekvőképesség tudatossá válásában, az akadémiai integrációban, és a hazai szüfrazsett mozgalom megszületésében. Ugyanakkor a szervezetek közti hazai és országokon átnyúló együttműködések elemzése, összehasonlítása még alulkutatott területnek számít, ami azzal is magyarázható, hogy a lakosság felének jogaiért harcolókat hagyományosan a kisebbségi (!) diszkurzushoz, a magánszféra „korlátozó” jelenségéhez sorolták – legalábbis a történettudomány területén. Ellenben a formálódó nőtörténeti eszköztáron keresztül felderíthetővé válnak olyan nyilvánossághoz tartozó területek, mint az ünnepek makro- és mikrotársadalmi szervezőereje, a vallástranszfer és -gyakorlás vagy a fegyveres konfliktusok pszicho- és művelődéstörténeti, valamint egészségügyi hatásai.
A társadalmi nemek interdiszciplináris kutatása azért is elengedhetetlen, mert aktívan tudatosítja és kihívja társadalmunk patriarchális működését, valamint differenciál a különböző korok nemiszerep-elvárásai között, hozzájárulva az akadémiai inkluzivitás intézményesüléséhez. A kötet megjelenésével a nőtörténet egy nagy presztízsű szintézissel gazdagodott, aminek folytatására a szakmai és szerzői igény is egyértelmű.
Kiemelt kép forrása: Napvilág Kiadó Facebook oldala.
