Nagy Boglárka „Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Filmtudomány tanszékének első Mozgókép BA film- és televíziórendező osztálya [MOHA 1] nem kapott anyagi támogatást a diplomafilmjeire, ezért önmaguknak kellett saját támogatási rendszert kialakítaniuk külsős producerek támogatásával. Reméljük, ez nem közös bennünk, mert nagyon nehéznek hangzik.” – így vezették fel a negyedik mozgókép (film- és televíziórendezés) alapszakos évfolyam hallgatói a legelső osztály diplomafilmvetítését a Toldiban. Az esemény hasonló gesztusokkal helyezte el a képzést a magyar filmszakma low– és no budget, független szegmensében. A vetítés hangulatát nagyban meghatározta ez az identitásjelzés, de mit jelentenek valójában a hallgatóknak ezek a körülmények? Mit jelent ma függetlennek lenni? A vetítést követően Sándor Lili Dorottya frissen végzett mozgókép szakos hallgatóval beszélgettem arról, hogy hogyan alakította ez az állapot az évfolyamuk szakmai identitását.
„A Wikipédia szerint a moha az olyan helyeket kedveli, ahol kevés a fény, ahová nem süt a nap, a szárazságot és a fagyot is jól tűri. […] Ti ezek között a viszonyok között szocializálódtatok nálunk az ELTE-n abban a reményben, hogy kevés fénnyel is beéritek, beérjük. Lehet persze, hogy a moha az északi oldalon is képes talajt fogni, ám az igényességből nem enged. Sokat tűr ugyan, de fennmarad, alkalmazkodik a körülményekhez és kihozza a maximumot.” – Pálos György, a második évfolyam osztályfőnöke beszédében így jellemezte a végzett osztály alapélményét. A MOHA 1 helyzete különleges: a 2021-es indulásuktól kezdve ők taposták ki elsőként az utat a későbbi osztályok számára – bár Pálos kiemelte, hogy minden évfolyamnak szüksége van a kísérletezére, a mozgásterük tágítására: „Ti vagytok ez első évfolyam, bizonyos értelemben a kísérleti bárányok, nyulak, de ti, akárcsak a többi évfolyam, nem csak elszenvedői voltatok az eseményeknek, hanem alakítói is. Félreértés ne essék, hál’ istennek a többi évfolyam is kísérleti, és ez így van rendjén. Mindig mindent újra kell kezdeni, kitalálni mindent, újra konfrontálódni a jelennel, a külvilággal.”
A MOHA 1. osztálya a pandémia idején, az SZFE alapítványosításával, a hallgatók egyetemfoglalásával egy időben kezdte a tanulmányait. Sándor Lili Dorottya erről így mesélt: „Az indulás nagyon izgalmas élmény volt, a kísérleti jelleg eleinte pozitívan csapódott le bennünk. Nem csak azt kellett kitalálni, hogy milyen legyen ez a szak, hanem a Covid miatt azt is, hogy hogyan fog így működni az oktatás. Egyedül voltunk, egymásra voltunk utalva, mivel ekkor sem alattunk, sem felettünk lévő évfolyamok nem voltak még.” A hazai művészeti oktatási intézményrendszer átalakulása, a vírus, és természetesen a tény, hogy a jelenlegi SZFE-vel ellentétben a MOHA 1 évfolyama még minimális támogatást sem kapott a Nemzeti Filmintézettől, meghatározta az osztály szakmai identitását: általános bizonytalansággal írható körül az osztály egyetemen töltött ideje.
A „független film” ebben a kultúrpolitikai közegben egy fontos alkotói pozíció. A végzett hallgató szerint lényeges ezt hangsúlyozni, ezzel együtt árnyalandó a címke abból a szempontból, hogy ez mennyiben az alkotó szabad döntése: „A valós függetlenség egy döntés lenne, de fontos, hogy ez nem mindig választott, többek között a mi esetünkben sem. Sokszor azok a produkciók, amelyek nem kaptak pénzt, mint a mi filmjeink, nem azért függetlenek, mert nem is pályáztak, hanem azért, mert az NFI dobja vissza a filmterveket.”
Majd Sándor Lili Dorottya kifejtette, hogy ezek között a körülmények között milyen alkotói állásfoglalást látna a legideálisabbnak a MOHA számára: „Nagyon nehéz helyzetben vannak az oktatóink, mert természetesen szeretnének lehetőséget teremteni a hallgatóknak arra, hogy kipróbálják, milyen az, amikor az embernek van pénze filmet csinálni, és ezért pályáznak újra és újra. Sokaknak ez fontos is a szakról. Itt a magam nevében beszélek, de szerintem érdekesebb lenne beleállni abba, hogy nem is akarunk ilyen kicsinyes, politikailag elfogult intézményeknél könyörögni azért, hogy legalább valamit csinálhassunk. Ehelyett vállaljuk be azt, hogy »nem kösz, megoldjuk máshogy«. Itt felmerül persze az a probléma, ami nálunk is megtörtént, hogy két év filmtanulás után pitchelnünk kellett külsős producereknek, és rájuk voltunk utalva, ami szintén nagyon nehéz helyzet. Ezért lett az én személyes döntésem az, hogy egyelőre nem akarok sok pénzből filmet csinálni. Bár ez magánügy, szerintem izgalmas lenne, ha ezt az attitűdöt egy műhely is a magáénak tudná tekinteni.”
Az évfolyamban Sándor Lili Dorottya mellett Albert Virág, Donáth Péter, Kapás Tibor Albert, Nagy Dániel és Csókás Nándor tanult, az osztályvezető tanár pedig Ferenczi Gábor volt. A kérdésre, hogy szerinte milyen vonás köti össze leginkább az elkészült diplomafilmeket, Sándor Lili Dorottya röviden és határozottan válaszolta: „A szorongás. Amikor együtt visszanéztem a filmeket, arra gondoltam, hogy mindenki változatos módokon szorong ebből a társaságból.” Többször felbukkanó tematikus elem a „menni vagy nem menni”, azaz az ország elhagyásának kérdése: ezzel foglalkozik Nagy Dániel, Budapest, 10 óra, 25 perc című kisfilmje, ezen kívül megjelenik még Sándor Lili Dorottya Most ez van című munkájában is. „Coming of age” határélményeket dolgoznak fel Albert Virág Kétoldali Közelítés és Kapás Tibor Albert Mobil Kisállat Hamvasztás című filmjei. Előbbi a kiskamaszkori belső, képzelt világ magányosságában mélyed el, utóbbi groteszk feldolgozása a fiatal felnőttek gyászélményének. Donáth Péter filmje, a Simon a négy fal közé szorult függőség nyomasztó, realista állóképe. A sápadt férfi utolsó kísérlete a napozásra, amelyet Csókás Nándor rendezett, a hiány, a „megtörténhetne, de nem történik meg” érzetének abszurd kimerevítése. Az üresség és a magány különböző változatokban ölt formát a diplomafilmekben.
A MOHA a képzés indulása óta aktív közösségszervező tevékenységet is folytat. A hallgatók gondoskodnak arról, hogy a munkáik láthatóak legyenek, és a jelen eseményen kívül is szerveznek olyan összejöveteleket, mint például a MOHA filmvetítései a Manyiban. Az inspiratív műhely-jelleg, egymás munkáinak közös kivesézése, a védelmező, kísérletező közeg Sándor Lili Dorottya szerint megvalósul a mozgókép alapszakon. „Minden nehézség ellenére ez az egyetemi közeg sok szempontból alkalmas a kísérletezésre, keresgélésre. A problémákra való megoldáskeresés, a közös kreatív gondolkozás összekovácsolta az osztályt, aztán később, amennyire én látom, az egész MOHA-t is.”
Kiemelt kép: Donáth Péter: Simon című filmjéből.
