Mága Zsanett Az első alkalommal 2024-ben megszervezett Beszédtréner, Beszédtanácsadó Szakmai Nap a nagy érdeklődésre való tekintettel idén is megrendezésre került. Az esemény megfelelt az előzetes várakozásoknak: a második alkalmon tizenhárom tréner vett részt, akik változatos és gyakorlatorientált workshopok segítségével adták át tudásukat, és osztották meg tapasztalataikat a résztvevőkkel március 13-án reggel fél kilenctől egészen délután ötig. Vajon mi a titka a magabiztos fellépésnek, és hogyan válhat a tudatos beszédtechnika valódi piaci előnnyé? Nézzük meg a szakmai nap legfontosabb tanulságait!
Ha kommunikációs szakmai napról van szó, sokaknak felcsillanhat a szeme, hiszen ilyenkor egy napba sűrítve kaphat bárki különböző workshopokon keresztül a karrierépítéséhez szükséges, elmélyült, de mégis interaktív útmutatót: több szakértő közreműködésével, változatos témák bemutatásával átfogó tudást szerezhetünk rövid idő alatt. Nem véletlenül népszerűek ezek az események, hiszen nemcsak azoknak hasznosak, akik szakmai szempontból érdeklődnek a téma iránt, hanem azoknak is, akik saját beszédkészségeik fejlesztésére törekszenek. A helyes nyelvhasználatra való igény ugyanis egy ponton mindannyiunk számára felmerül. A nap összegzésén keresztül bemutatjuk, hogy az előadók szerint milyen szempontok alapján és hogyan érdemes a beszédkészségünkkel foglalkozni.
A rendezvény egy közös gondolat köré szerveződött: a kommunikáció a hétköznapi megszólalásaink, a gesztikulációink, a légzésünk révén, valamint azáltal válik hitelessé, ahogyan saját hangunkhoz viszonyulunk. Az első előadó Kecskés Laura volt, akinek az útja az ELTE-n a magyar–ének szakos tanárképzéséből indult, majd az ELTE Beszédtréner, beszédtanácsadó szakirányú továbbképzés irányába folytatódott. Az előadásának már a címe is találó volt: Minek énnekem az énekem? A workshop során kifejtette: a legelső hiba, amit beszéd közben elkövethetünk, az maga a helytelen légzés. Ez az éneklésnél sincs másképp: aki énekel, kénytelen együtt dolgozni az izmaival és a figyelmével, ez a felszabadult állapot pedig a hétköznapi beszédet is új szintre emeli. Kecskés Laura a beszéd és az ének kapcsolatán keresztül ismertette a tudatos légzéstechnika módszereit. A légzéstechnika fontosságáról nem csak tőle hallhattunk: folytatásként Kiss Beatrix – kommunikációs központvezető és beszédtanácsadó – világított rá arra, hogy az előadói fáradtság oka gyakran nem a túl sok mondanivaló, hanem a helytelen légzés. A Buteyko-légzés módszerének segítségével azt mutatta be, hogyan stabilizálja a tudatos légzés az idegrendszert, és teszi teherbíróbbá a hangot.
Egy kis kávészünet után Huszárik Kata – kommunikációs szakértő és színész – Három lépés közelség című előadása következett, amely felfrissítő gyakorlatokon keresztül szemléltette, hogy mennyi közös vonás van a színpadi jelenlét és a nyilvános beszéd között. Három lépésben – a hitelességen, a természetességen és a magabiztosságon keresztül – tárta a közönség elé, hogy miként lehet a jelenlétünk egyszerre fókuszált, mégis könnyed azokban a helyzetekben, amikor nyilvánosan szükséges szerepelnünk. Ha már színpadi jelenlét, a következő előadó, Juhász Diána nemcsak mint tréner, hanem mint színész is beszélt a lámpaláz jelenségéről. Ha a szívünk a torkunkban dobog az nem feltétlenül akadály, hanem kreatív energiává is alakítható erőforrás. A Lámpaláz – ellenségből szövetséges című workshop célja az volt, hogy az izgatott feszültséget ne hátráltató tényezőként, hanem egyfajta motivációként kezeljük. A délelőtt zárásaként Szánthó Zsuzsa, az ELTE Alkalmazott Nyelvészeti és Fonetikai Tanszékének oktatója idegen nyelvi „görcsoldót” tartott. A miniworkshop segített közelebb kerülni ahhoz, hogy megértsük, milyen szokásaink akadályoznak minket abban, hogy bátran megszólaljunk idegen nyelveken. Sági Krisztina középiskolai magyartanár és beszédtréner ezt követően a HangJelenlét gyakorlataival mutatta meg, hogy a hangunk miként válhat a személyes jelenlét, valamint az önkifejezés és a kapcsolódás alapjává.
Gyorsan el is érkeztünk a délutáni etaphoz, ahol Dr. Hoványi Márton – retorikaoktató, a Szónok Születik Retorikaiskola társalapítója – A magánbeszélgetések retorikája nem magánügy című workshopján arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyilvános beszéd minőségét alapvetően meghatározzák a privát kommunikációs mintáink.
A trauma, különösen a PTSD nemcsak extrém élethelyzetekhez kötődik, hanem megjelenhet a nyilvános megszólalások során is: a kiszolgáltatottság érzése, a „minden szem rám szegeződik” élménye sokaknál blokkolja a teljesítményt. A biztonság megteremtése ezért kulcsfontosságú tényező. Ennek elősegítésére ajánlotta Hoványi Márton az ún. rezidencia játékot is, amelyet kihívások előtt állva használhatunk: ilyenkor sokat segít, ha egy biztonságos környezetben képzeljük el magunkat, ahelyett, hogy a helyzetünk miatt stresszelnénk. Az elakadások feloldásához pedig egy könyvajánlást is hallhattunk tőle, Judith Herman Trauma és gyógyulás című munkáját ajánlotta a résztvevők figyelmébe.
Hoványi Márton workshopját követte Győri Zsuzsanna, – médiaszakértő és beszédtréner, a Minden szó varázsige oldal alapítója – aki a kamera előtti beszéd kihívásait bontotta ki a Kerülj képbe! (… és ha már ott vagy, beszélj!) című interaktív előadásán. Az előadást saját példájával kezdte: számára is furcsa érzés volt, amikor először kellett kamera előtt beszélnie. Most már tudja, hogy a probléma az volt, hogy nem különítette el egymástól a saját, a kamera és a nézők szerepét. Szerinte a kamerára nem úgy kell tekinteni, mint egy eszközre, hanem mint egy egyénre, akihez beszélünk. Egyéni perszónák megalkotásával hitelesen tudunk kapcsolódni, és meghatározni azt, hogy kihez szeretnénk beszélni. „Hiszen a jó videó nem az egész világhoz szól, hanem egyetlen emberhez” – fejezte be gondolatait Győri Zsuzsanna.
Ezt követően Béres-Udvardi Gabriella – középiskolai tanár, beszédtréner, továbbá a GenTalk alapítója – járta körül a visszajelzés fontosságát TÜKÖR – visszajelzés, ami nem torzít, hanem fejleszt címmel. A klasszikus szendvicstechnika esetében a dicséret után mindig kritika, majd egy újabb dicséret következik, míg a TÜKÖR-modell egy tudatosabb, strukturáltabb módszer a visszajelzés felépítésére. A TÜKÖR-modell öt pillérre épül: bizalomteremtés, konkrét példák, objektív véleményezés, javaslat és ráerősítés. Miért is fontos ez? A visszajelzés befogadását gyakran három belső gát, ún. trigger akadályozza meg: az igazság-gát, amikor a kritikát alaptalannak érezzük; a kapcsolati gát, amikor nem a tartalmat, hanem a küldő személyét éri kritika, valamint az identitás-gát, amikor a visszajelzést a személyiségünk elleni támadásként éljük meg. Béres-Udvardi Gabriella szerint a megoldás a tudatos és asszertív kommunikációban rejlik. Fontosnak tartja, hogy a személyeskedés helyett a konkrét helyzetet és viselkedést értékeljük, továbbá őszinte, bizalmi légkörben fogalmazzuk meg javaslatainkat. A cél ugyanis nem a hibáztatás, hanem a fejlődés ösztönzése. A workshop frappáns zárásaként a résztvevők visszajelzést írhattak az előadásról amelyet papíron kellett benyújítaniuk.
Dr. Deme Andrea – fonetikus, nyelvész, az ELTE Beszédtréner, beszédtanácsadó szakirányú továbbképzésének szakfelelőse – és Dr. Murányi Sarolta – nyelvész, logopédus, az ELTE BTK adjunktusa – workshopjával folytatódott a nap, akik a sokak által rettegett ööö-zést, azaz a hezitálást vizsgálták meg tudományos, mégis játékos formában. Először a közönség előítéleteire voltak kíváncsiak: mit gondolnak a résztvevők azokról, akik sokat ööö-znek beszéd közben? Legtöbben zavartnak, feszültnek vagy felkészületlennek tartották ekkor a beszélőt. A tudományos kutatások azonban arra világítanak rá, hogy lassabb tempójú beszéd esetén a néma szünetek jobban zavarják a hallgatóságot, mint egy-egy hezitálás. A konklúzió tehát az, hogy professzionális beszéd közben sem kell feltétlenül kiirtani a hezitációt, hiszen a természetes beszédünk részét képezi, és segíti a beszédfeldolgozást, a néma szünetek viszont zavaró tényezőként is hathatnak.
A nap utolsó részében Máté Barbara – beszédtréner és vezetőfejlesztő coach – Van szavad? című workshopja rázta fel a közönséget, rávilágítva a nők szakmai önérvényesítésének akadályaira és az ún. rózsaszín masnis kommunikációs csapdákra. Szerinte a nők szakmai megszólalásánál a probléma nem a mondanivaló hiányával, hanem annak kommunikációs keretezésével van. A hatékony keretezést akadályozhatja a munkaközeg, amely a folyamatos előrehaladást sürgeti, de a leglényegesebb tényező a nők önkorlátozó viselkedése és a „nem vagyok elég jó” mindset. Itt lép életbe a rózsaszín masnis megfogalmazás, amikor összeadódik a tanult önbizalomhiány, a szégyenalapú öncenzúra és a „szabad-e” attitűd. Visszatérő szokások jelennek meg ilyenkor a beszédben, többek között a rutinszerű bocsánatkérések, a puhító megfogalmazások vagy a szétfolyó mondatszerkezetek. A workshop egyik kulcsüzenete: az önazonos asszertivitás alkalmazásával a nők megtalálhatják és hallhatóvá tehetik a saját hangjukat szakmai terekben és nyilvános szerepekben is anélkül, hogy arrogánsnak vagy „soknak” képzelnék magukat.
Végül Vargha Zsófia – beszédtréner és a SpeechPresso alapítója – workshopja zárta az előadások sorát: példákkal mutatta be, hogy egy nyilvános beszédet mennyiben befolyásolhat egy rossz diasor használata. Először meg kell határozni, hogy kinek és mit szeretnénk átadni. Utána felmerülhet a kérdés: valóban szükségünk van prezentációra a beszédünkhöz? Ha igen, akkor az a lényeg, hogy valódi nyomot hagyjunk a hallgatóságban a kognitív terhelés csökkentésével. A jó prezentáció nem információt halmoz, hanem figyelmet irányít. A láthatatlan mellény fogalom jól megragadja ezt: ki kell emelni azokat az információkat, amelyek valóban fontosak.
Zárásként mindenkinek gondolnia kellett valamire, amit hazavihet magával a szakmai nap után. A legfontosabb tanulság, amelyet résztvevőként érdemes volt továbbvinnünk, hogy a tudatos beszéd során a magabiztosság nem a hibátlanságról, hanem a bátorságról szól, amellyel felvállaljuk saját hangunkat és jelenlétünket. Legyen szó a légzés stabilizálásáról, a lámpaláz elfogadásáról vagy a hezitációk megtartásáról, a lényeg igazából egy dolog: meg kell találni azt az önazonos kommunikációt, amely hiteles, megtartja a figyelmet, és képes valódi hatást gyakorolni a közönségre.
Felhasznált források:
Buteyko, K. P. (1952). The Buteyko Method.
Herman, J. L. (2011). Trauma és gyógyulás: Az erőszak áldozatainak rehabilitációja a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig. Háttér Kiadó.
Kiemelt kép: Pipoly Vince fotója.
