Tóth Gergő közel tíz évvel ezelőtt alapította meg a Supermanagement nevű céget, amely a mai napig a hazai zeneipar meghatározó menedzsmentje és kiadója számos toplistás előadóval, köztük olyan nevekkel, mint Azahriah, Dzsúdló, Desh, a Follow the Flow, a Carson Coma vagy a Wellhello. A menedzsment alapítója mozgalmas életutat tudhat maga mögött, ezáltal nemcsak menedzserként, hanem színpadmesterként és zenekari frontemberként szerzett tapasztalataival is segítséget tud nyújtani a fellépőknek. Honnan indult a Supermanagement, mivé formálódott az évek alatt, és mire számíthatunk tőlük a közeljövőben? Tóth Gergő munkásságán kívül szó esett arról is, hogy miként készül fel a cég a különböző típusú produkciókra, például egy arénás koncertre vagy egy egyetemi fesztiválra, valamint arról, hogy mi az, ami hosszú távon is sikeressé tehet egy zenészt.
ELTE Online: A középiskola elvégzése után hamar zenélni kezdtél a Blind Myself nevű zenekarral. Volt olyan pillanat, amikor elgondolkoztál a továbbtanuláson?
Tóth Gergő: Nagyon nehezen tanuló és későn érő típus voltam, de azt, ami igazán érdekel, elég könnyen és gyorsan magamba szívom. Amikor végeztem a középiskolában, nem találtam igazán nekem való továbbtanulási lehetőséget. A zene húszéves korom után kezdett el jobban érdekelni, pontosabban a katonaság után döntöttem el, hogy ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben. A zenekar pedig annyira magával ragadott, hogy egyszerűen nem is gondoltam arra, hogy továbbtanuljak.
Most már sajnálom kicsit, hogy nem mentem egyetemre, bár akkoriban egyetlen olyan szak sem volt, amelyet izgalmasnak találtam volna. Budapesten akkor sajnos még nem indult „zenei menedzserképzés”. Jelen pillanatban egy igazán jó képzés van a fővárosban, a Majdnem Híres Rocksuli, amely bár nem ad egyetemi diplomát, de nagyon jó lehetőségeket kínál a zenei menedzseri munka iránt érdeklődők számára. Több kollégám is tanult ott. Emellett a Debreceni Egyetemen is lesz kifejezetten zenei menedzserképzés, ahol egyébként én is részt fogok venni előadóként. Egy kicsit vicces, hogy bár nekem sajnos nincs diplomám, mégis kurzust tartok majd egyetemistáknak – nyilván a szakmai múltam már hitelesít arra, hogy elvállaljam ezeket a feladatokat, és megosszam a tapasztalataimat. Ha most újrakezdhetném, akkor biztos, hogy vagy Debrecenben, vagy itt, a Majdnem Híres Rocksuliban tanulnék.
E. O.: Több médiumnál is dolgoztál például zenei újságíróként, műsorvezetőként és rádiósként is. Felmerült benned valaha, hogy visszatérsz bármelyikhez is ezek közül?
T. G.: Annyira kevés időm van bármi másra, hogy már nincsenek ilyen vágyaim. A Covid alatt volt egy minimális próbálkozásom, amikor csináltam egy rádióműsorhoz hasonló élő beszélgetést az Instagramon, de mivel kevés embert ért el, rájöttem, hogy jobb elengedni. Most jobban foglalkoztat, hogy a munkámban legyek még ügyesebb, és erre próbálok minél több időt szánni.

E. O.: Honnan jött a Supermanagement megalapításának ötlete?
T. G.: Egy barátom a Magneotonnál dolgozott, és teljesen véletlenül éppen oda kerestek menedzsert, én pedig nagyon megörültem, hogy ahhoz a céghez kerülhetek, akik anno a mi első lemezünket is kiadták. Miután felvettek a Magneotonhoz, három évig dolgoztam ott, majd elhatároztam, alapítani szeretnék egy saját céget.
Elsőként a Cloud 9+ zenekarral kezdtünk el dolgozni, majd egy ismerősöm szólt a Wellhellónak is, hogy csatlakozzanak a Magneotonhoz. Egyébként éppen szabadságon voltam, amikor leszerződtették őket, szóval mikor visszajöttem, akkor derült ki, hogy ennek a zenekarnak leszek a menedzsere. Fluorral a Fishing on Orfűn találkoztam először, ahol színpadmester voltam, de a Magneotonnál ismertem meg jobban őt és Diazt. Az Apuveddmeg és a Rakpart című számaik már készen voltak, amikor leszerződött velük a cég, de az első saját koncertjüket már én szerveztem meg. Aztán pár évvel később közösen váltunk el a Magneotontól. Innen indult szépen lassan a Supermanagement. Jövőre lesz tíz éve, hogy megalapítottuk a céget.
E. O.: Mivel leginkább fiatal, feltörekvő zenészeket kerestek meg, mit tanácsolnál azoknak a pályakezdőknek, akiknek még nem sikerült a zeneiparban ismertséget szerezniük?
T. G.: Régebben teljesen más volt a helyzet, mint mostanában. Fizikai hanghordozók kellettek a zenei anyagok kiadásához, erre pedig rengeteg pénzt kellett költenie a kiadóknak. Most már sokkal jobb a helyzet, hiszen lényegében lehetséges egy dalt otthon, számítógépen megcsinálni, egy videóklipet pedig már akár a mesterséges intelligencia segítségével is össze lehet dobni, tehát szinte nulla forintból is elő lehet állítani egy-egy hangzóanyagot.
15–20 évvel ezelőtt nagyon változó volt a befutási idő, néha 5–10 év is kellett ahhoz, hogy eljusson valaki odáig, hogy a produktuma sikeres lehessen. Manapság, szerencsés helyzetben, ez lerövidült 1–2 évre, sőt akár néhány hónapra is. A szimpátia most is sokat számít, valamint a stílus, ahogy egy zenész kommunikál a közönségével, ez is jelentősen befolyásolhatja a róla kialakuló véleményt. Nem könnyű egyetlen általános tanácsot adni ezzel kapcsolatban, de szerintem fontos, hogy önazonos legyen egy előadó, legyen saját mondanivalója, erős karaktere, stílusa. Például, amikor először meghallottam Dzsúdló egyik dalát, a Hisztit, rögtön megfogott. Nagyon jó volt a videóklip is, láttam rajta, hogy egyedi a stílusa, nagyon menő és friss. Azonnal fel is hívtam utána, hogy szeretnénk vele együtt dolgozni.
Képzeljünk el két halmazt – a magyar közönség az egyik, egy feltörekvő zenekar pedig a másik. Ha a zenekar halmaza tökéletesen fedi a hazai közönség ízlésének halmazát, akkor nagyon gyorsan befuthat. Ha viszont csak részben, vagy egyáltalán nem fedi, akkor küzdelmes karrierre kell felkészülni. Itt nem érintettem a minőség kérdéskörét, mert sajnos látok nagyon sikeres, de nem annyira jó produkciókat, és látok nagyon-nagyon jó, de sikertelen előadókat is. Kitartásra mindenképpen szüksége van mindenkinek, és minél minőségibb megjelenésekben érdemes gondolkodni. Amikor dalokat küldenek nekem véleményezésre, azt szoktam mondani, nem az a lényeg, hogy nekem tetszik-e, csak a közönség reakciója számít. Hiszen például hiába nyomom be őket valahova előzenekarnak, ha nem kíváncsi rájuk a közönség, nem fog működni a produkció.

E. O.: Kimondhatjuk azt, hogy akiket foglalkoztattok, hosszabb távon is sikeres előadónak számítanak. Mivel tudjátok éveken keresztül biztosítani a menedzsment és a zenekarok magas színvonalát?
T. G.: Nagyon lényeges számunkra, hogy a közönség minőségi produkciókat lásson a koncerteken. A Supermanagement egyik legfontosabb célja, hogy úgy építsünk fel az előadóval közösen egy-egy koncertet, hogy komoly színpadi show is társuljon hozzá. Emellett arra is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy a koncertjeiknek legyen íve. Ha valaki úgy jön el egy zenekarunk fellépésére, hogy nem rajongója az adott előadónak, de nyitott valamennyire a jó élő zenei produkciókra, és a koncert végén azt mondja, hogy ez nagyon tetszett neki, akkor én már egy boldog ember vagyok. Nálunk minden előadó eléri előbb-utóbb azt a szintet, hogy nagyon erős koncerteket tudjon adni – ez a záloga annak, hogy hosszú távon is sikeresek maradjanak.
E. O.: Volt már olyan, hogy valaki annyira botrányosan viselkedett, hogy elgondolkoztál azon, hogy megszakítod vele az együttműködést?
T. G.: Ilyen még nem fordult elő. Amikor fiatalabb voltam, akkor a punk, hardcore és metál zenekarok már beállítottak egy olyan sztenderdet, hogy igazán sok mindenen már nem lepődöm meg, ha botrányos dolgokról van szó. Szerintem egy fiatal előadóművésznek igenis kell olyan dolgokat csinálnia, amelyek nem feltétlenül egyértelműen megmagyarázhatók vagy könnyen elfogadhatók. Ez egyfajta lázadás, amit én abszolút elfogadok, mivel ez például a szülőkről való leválási folyamat része is. Azt biztos, hogy nem tűrném el, hogy valaki olyan bűncselekményt kövessen el, ami nagyon visszás, és nekünk is kellemetlen. Viszont, ha van egy-egy rossz visszhangú, sikertelen poszt, akkor mindig meg szoktuk beszélni azt, hogy miként tudja ezt az adott előadó kezelni, feldolgozni. Segített-e ez a karrierjén, vagy sem, milyen dolgokon változtasson legközelebb, és mit gondolunk mi a posztról. Ezeket át lehet beszélni közösen, nem hiszek a fenyegetésben. Mi még soha nem lobogtattuk a szerződésünket negatív célzattal egyik előadónál sem.

E. O.: A legújabb projektetek a Pamkutya-koncertsorozat, amely az MVM Dome-ban kerül megrendezésre 2026 márciusában. Ez mindenképpen nagy kihívásnak tűnik, mivel ők teljesen kezdők zenei téren, ráadásul Magyarország egyik legnagyobb arénájában fognak először fellépni. Hogyan fogtok erre a helyzetre felkészülni?
T. G.: Ez egy elég furcsa helyzet, mert általában sokáig dolgozunk együtt az előadóinkkal míg eljutnak egy ilyen szintre, mint most ők, nekik pedig ez lesz a legelső fellépésük. Norbit (Pamkutya Béla) ismertem már korábban is, és amikor láttam, hogy terveznek koncertet, ráírtam, hogy szívesen segítenénk nekik.
A legrendesebb arcok, akikkel valaha találkoztam, iszonyúan alázatosak, úgy gondolom, könnyű lesz velük együtt dolgozni. Bár még soha nem álltak színpadon, de szerencsére tudják maguktól is, hogy mit kell csinálni, szinte alig kell vezetni őket. Elmentek énektanárhoz is, nagyon készülnek erre. Viszont mi is hozzátesszük, amit tudunk, nagy tapasztalatunk van az élő zenei produkciókkal, és sok-sok mindenben segítünk nekik, például abban, hogy milyen fülest használjanak, vagy hogy mennyit lenne érdemes próbálniuk a koncert előtt. Szerintem amúgy a mostani tudásuk alapján is simán megoldanának mindent, hiszen valószínűleg senki nem várja azt, hogy egy operaénekes szintjén adják majd elő az eredetileg sem agyonpolírozott dalokat. Ez egy izgalmas projekt szerintem, és biztos, hogy óriási hangulata lesz. Már az érdeklődés is hatalmas volt a Facebook-esemény meghirdetésekor. Nagyon durván jó bulit készülünk összerakni velük.
Számítok arra is, hogy rengeteg olyan fiatal jön majd el, akik soha nem voltak még koncerten. Amikor anno Azahriah lépett fel a Puskás Arénában, és elindítottuk a jegyértékesítést, akkor is átfutott az agyunkon, hogy sok olyan bulizni vágyó fog érkezni, akiknek ez lesz életük legelső koncertje. Egy olyan élményt fogunk nyújtani, ami remélhetőleg nagyon meghatározó lesz sokaknak.

E. O.: A Supermanagement több zenekara is részt vesz egyetemistákat megcélzó rendezvényeken, például az ELTE gólyatáboraiban, az EFOTT-on vagy a BME Egyetemi Napokon is találkozhattunk a menedzsment által támogatott előadókkal. Mi a véleményed ezekről a rendezvényekről, mennyiben különbözik a készülődés ezekre az eseményekre például egy arénás koncertre való felkészüléstől?
T. G.: Az egyetemi bulik egy részét kezdő HÖK-ösök szervezik, és velük néha egy kicsit nehezebb a közös munka, de alapvetően nincs okom panaszra. Az adott főszervezővel megbeszéljük, hogy melyik zenekarunkra lenne igény, majd megállapodunk az anyagiakban, szóval viszonylag egyszerűen zajlik ilyenkor a szervezés. Természetesen vannak régi profik is, például itt a BME Napokat is egy régi jó stáb vezeti, akikkel nagyon elégedett vagyok. Egyébként az egyetemi bulik közönsége általában a leglelkesebb fiatalokból áll, akik nagyon hangosak, és ezért ezek a koncertek nagyon erősek szoktak lenni. Minden előadónk szívesen jön el ilyen rendezvényekre.
E. O.: Ha jól tudom, egyetemistáknak is szoktál előadásokat tartani, például a Budapesti Gazdasági Egyetemre már többször is meghívtak. Tervezel más egyetemen, akár az ELTE-n is előadni a munkásságoddal kapcsolatban?
T. G.: Szívesen vállalom ezeket a felkéréseket, a BGE már többször is hívott, de a Szegedi Tudományegyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen is tartottam előadást. Ha hívnak, szívesen megyek, nyitott vagyok akár az ELTE-re is.
E. O.: Mi a legnagyobb sikered a Supermanagementben eddig?
T. G.: Az lenne az evidens, ha Azahriah Puskás arénás fellépésének megszervezését emelném ki. Ez valóban meghatározó volt a karrierem szempontjából, de az előadóinkkal – a Follow the Flow-val, a Wellhellóval, Dzsúdlóval, Desh-sel, a Carson Comával, Azahriah-val, Young Flyjal és egy újabb taggal, a RZMVS művésznevű sráccal – való jó viszony a legfontosabb számomra. Soha nem hallottam vissza tőlük negatív dolgokat rólunk, és ez sokkal nagyobb sikert jelent számomra, mint például a teltházas koncertek. Ebben a munkában az a legjobb, hogy mindig vannak újabb és újabb kihívások.
Kiemelt kép forrása: Zengő Benedek fotója.
