Az ELTE Hallgatói Önkormányzata egy év kihagyás után ismét szeretné hangulatosabbá tenni az adventi készülődést az egyetem hallgatói számára. December 5-én a városligeti műjégpályára várnak mindenkit, aki szívesen korcsolyázna egyet még a vizsgák előtt.
közösségépítés
Közösség, tudásátadás, felelősség – interjú a Kritika és Felelősség Szabadegyetem egyik szervezőjével
2023. augusztus 21. és 27. között szabadegyetemet rendez a tudományos megismerés népszerűsítésére törekvő Szájensz Szeánsz csapata. A Kritika és Felelősség Szabadegyetemre várnak minden olyan már végzett vagy még egyetemi tanulmányait folytató fiatalt, aki érdeklődik a közélet és a tudomány iránt, és szeretne egy újonnan formálódó közösség tagjává válni. Az esemény részleteiről Milbacher Dániellel, az ELTE ÁJK végzős, mesterszakos politológushallgatójával, a szabadegyetem egyik szervezőjével beszélgettünk.
Érdeklődés, kíváncsiság, nyitottság, földrajz – Hallgatói szervezetek az ELTE-n 4.
Interjúsorozatunkban igyekszünk átfogó képet mutatni az ELTE hallgatói szervezeteiről, segítve ezzel a közösségi tevékenység iránt érdeklődő hallgatókat. Ezúttal az ELTE TTK-n működő Földrajzos Klub szervezőivel, Jó Viviánával, Telbisz Tamással, Szalkai Gáborral, Licul-Kucera Zsófiával és Iván Levente Botonddal beszélgettünk.
„Minél több aspektusból vizsgálunk meg egy filmet, annál nagyobb lesz az élmény a végén” – Hallgatói szervezetek az ELTE-n 3.
Interjúsorozatunkban igyekszünk átfogó képet mutatni az ELTE hallgatói szervezeteiről, segítve ezzel a közösségi tevékenység iránt érdeklődő hallgatókat. Ezúttal az ELTE BTK-n működő Történész Filmklub két szervezőjével, Selmeczi Péterrel és Somfai Dáviddal beszélgettünk.