Nagy Boglárka „POV: Eltörik a lábad. Hogy mész a kórházba? Gondolom nem gyalog – de busszal sem.” Hangzik el az egyik videóban, amelyben borsodi fiatalok dolgozzák fel helyi problémáikat az Ügyvideó elnevezésű részvételi kutatási módszertan segítségével. Nem jár elég buszjárat Tomorra, sok a rossz minőségű kábítószer Alsószentmártonban, Hegymegen pedig nincsen bolt: nem a társadalomtudósok, hanem az érintettek képesek a leghitelesebben beszámolni a borsodi és baranyai rendszerszintű problémákról. Szeptember 14-én borsodi fiatalokkal közös részvételi filmes workshopot és vetítést szervezett a Hengermalomban a Minor Média Kultúra Kutatóközpont és a Mindenki Mozija kezdeményezés. A vetítést közös beszélgetés követte, amelyet Szabó Dominika moderált. Az Ügyvideó projekt a Közös Értékeink Program keretein belül ELTE-s hallgatók, kutatók és vidéki partnerek együttes munkája révén jött létre.
A kezdeményezés során Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya vármegyei fiatalok azonosították a számukra legfontosabb ügyeket, és készítettek ezekről kreatív filmeket külsős facilitátorok segítségével. Horváth Attila, az egyik résztvevő így számolt be az ügyvideózás jelentőségéről: „Ezek a videók helyi és társadalmi problémákat dolgoznak fel. Ez számunka azért fontos, mert fiatalként átlátjuk, hogy mi az, amin mi is tudunk változtatni, amiért mi is tudunk tenni. Ezeknél a videóknál nemcsak az a fontos, hogy reprezentáljuk az ottani helyzetet, hanem hogy valamit lássanak belőlünk is. A kamera egy nagyon jó eszköz arra, hogy kifejezzük magunkat, az érzéseinket.” A módszertan lényege, hogy az ügyeket maguk az érintettek hozzák be a projektbe, és ezek a folyamat végére azokhoz is eljuthatnak, akik döntési helyzetben vannak.
„Nem dokumentumfilmeket szeretnék csinálni emberekről, hanem filmes projekteket emberekkel”
– foglalta össze a Katerina Cizek kanadai dokumentumfilm-rendezőtől idézett gondolattal a részvételi filmezés lényegét a jelenlévő ELTE-s kutatók közül Müllner András. A módszer sajátossága és pozitív hozadéka a szerepek elmosódottsága, a demokratikus viszonyrendszer: nem alá-fölé rendeltségről, segítő és segített közti viszonyról van szó, hanem többoldalú tanulási és önismereti tevékenységről. „Ez egy sokfedelű dolog, ahol a segítés és a fejlődés kölcsönös. A résztvevő kutatók nem rászorulókat támogatnak, hanem a társadalomnak segítenek megérteni, hogy mi minden létezik, amiről a társadalom nem tud. A társadalom így fejlődik, mert megérti, hogy ezekre a rendszerszintű problémákra rendszerszintű válasz szükséges: például ne a jóindulattól függjön, hogy van-e kultúrház, vagy elég buszjárat a faluban” – mondta Müllner András.
A film nemcsak társadalmi, de egyéni szinten is képes változást elindítani. A projekt egyetemista facilitátorai arra a kérdésre válaszul, hogy milyen pozitív hatásokkal járt számukra a projektben való részvétel, az empátiájuk, a türelmük és a szociális készségeik fejlődéséről számoltak be. A résztvevő borsodi fiatalok ugyanerre a kérdésre reagálva azt hangsúlyozták, hogy a filmkészítés a technikai ismereteik mellett a szereplési készségeiket, a magabiztosságukat fejlesztette. Az egyik borsodi résztvevő, Siroki Adrián, kiemelte, hogy a filmezés abban is segített, hogy a résztvevők pontosabban ki tudják fejezni azt, amit át szeretnének adni.
Rumann Gábor, az Ügyvideó projekt Baranya vármegyei szakmai partnere, így foglalta össze a módszertan hatását: „A filmnyelv egy nagyon gazdag, elementáris eszköz: egyszerre áll hangból és képből, és vissza is nézhető. Ennek köszönhetően kezdődik el a filmezés során egy oda-vissza játék, amely fejlődési folyamatot eredményez. Olyan, mint egy tükör: amikor visszanézem a felvételeket, szembesülök magammal, és ezt fel tudom használni arra, hogy a saját képességeimet fejlesszem, hogy azokat a gondolatokat, amelyeket ki szeretnék fejezni, minél pontosabban tudjam megfogalmazni. Nemcsak a videó készítője, de később a befogadó is hasonló folyamaton megy keresztül. És itt már rá lehet térni az ügyekre is: a feldolgozott problémákkal is pont ez történik. Sokkal átélhetőbbé, hitelesebbé válnak így, mintha egy tanulmányban lennének leírva.”
Ugyanakkor, ahogyan Müllner András hozzátette, a videókra nem terhelhető teljes mértékben az ügyek megoldása, a videók nem önmagukban, hanem társultan, más hatásokkal, cselekvésekkel együtt képesek változást elindítani. A felmerült ügyek – mint a ritka tömegközlekedés, a működő közösségi ház hiánya vagy a járdák rossz minősége – továbbra is aktuálisak, a megcélzott döntéshozók pedig nem tettek lépéseket. Sőt, ahogyan Horváth Attila fogalmazott, a projekt „kétélű kardként” is működhet, és akár a kívánatossal ellentétes hatást is kiválthat. A videók publikálása a közösségi médiában felelősséggel jár, mivel a nyilvánosság sokszor megbélyegzően reagál rájuk, a résztvevőket pedig kockázatos lehet kitenni a reakcióknak. Siroki Levente, a projekt egyik borsodi résztvevője megjegyezte: „Eszünkbe sem jutott, hogy ilyen támadások fognak minket érni” – utalva arra, hogy egyes tartalmak nyilvánossá tétele után gyűlölködő, rasszista kommentek érkeztek a nézőktől.
A projekt nem lezárt folyamat, a résztvevők – egyetemi és helyi oldalról közösen – most is a szakmai hálózat bővítésén, az ügyek megoldásán és a módszer hatékonyabbá tételén dolgoznak. Haragonics Sára ELTE-s részvételi filmes kutató szerint az egyik leginkább szembetűnő eredmény a Hengermalomban szervezett esemény kivitelezésében mutatkozott meg. A projekt alatt a szerepek folyamatosan váltakoztak, és a szeptemberben tartott foglalkozást már nem az egyetemisták, hanem az érintett fiatalok vezették: „Fantasztikus végigkövetni azt a hosszútávú folyamatot, ahogy az ELTE-s diákok megtanulnak egy módszertant, amellyel náluk fiatalabbakkal dolgoznak, majd ezek a fiatalok végül korábbi facilitátoraiknak tartanak workshopot a Hengermalomban.”
Kiemelt kép forrása: Csányi Zsófia fotója.
