Málics Viktória 2026. április 23-án az ELTE BDPK Magyar Irodalomtudományi Tanszék és a Vas Vármegyei Irodalomtörténeti Társaság közös szervezésében valósult meg a Berzsenyi Dániel születésének 250. évfordulója alkalmából rendezett emléknap a Savaria Egyetemi Központban.
A rendezvény moderátora Nagy Anna, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék oktatója volt, aki megnyitó gondolataiban kiemelte a konferenciaterem egyik központi elemét, Masszi Ferenc képzőművész kisebb grafikáját, amelyet A közelítő tél című Berzsenyi-vers inspirált. A rendezvény hivatalos megnyitóján az érdeklődök Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház igazgatója előadásában hallhatták a Magyarokhoz I. című költeményt, a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum diákjai, Simon Bulcsú és Pais-Horváth Péter pedig Kodály Zoltán cselló–hegedű duójának első tételét szólaltatták meg.
Természetesen a BDPK igazgatója, Lenner Tibor, valamint a Magyar Irodalomtudományi Tanszék és a Magyar Nyelvtudományi Tanszék vezetője, Czetter Ibolya is köszöntötte a meghívott előadókat és a hallgatóságot. Megnyitó gondolataikban a konferencia címére helyezték a hangsúlyt, kifejezve, hogy mi minden köt össze minket ma Berzsenyivel és végső soron egymással. Tanszékvezető asszony kiemelte, hogy a Vas megyei emberek számára Nikla, Kemenesalja és Egyházashetye a gondolkodás horizontját meghatározó tájak, míg Igazgató úr a celldömölki diákéveiről is megemlékezett köszöntő gondolataiban.
Az előadások sorát Vaderna Gábor, az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének oktatója nyitotta Berzsenyi és íróbarátai című előadásával. A hallgatóság betekintést nyerhetett az Arisztotelész, Cicero, Montaigne és Kant által meghatározott barátságfogalmakba, majd pedig ezzel összefüggésben az 1808-as Berzsenyi-kötetre reflektált az előadó, amelyben a költő egy ,,virtuális baráti közösséget” hozott létre, megszólítva olyan kortársakat, mint Virág Benedek, Pálóczi Horváth Ádám, Kisfaludy vagy Kazinczy Ferenc. Az előadás központi állítása az volt, hogy a Berzsenyi-szövegekben megjelenik az a gondolat, miszerint a költészet által egy magasabb létezési szférába léphetünk, kialakulhatnak a barátságnak nevezett szellemi kapcsolataink, amelyek nem feltétlenül összeegyeztethetők az ismeretséggel.
Ezt követően Fórizs Gergely, az ELTE HTK Irodalomtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa előadását hallhattuk, amely a Berzsenyi-életmű pályaívét rajzolta fel, azon belül is A reggel című 1803-as verset emelve középpontba mint az önkép, vágykép és program meghatározását, valamint a bildung eszményének, véleménye szerint, egyik legszebb magyar megfogalmazását.
Fórizs Gergely előadását követően adták át a Magyar Irodalomtörténeti Társaság által 1981-ben alapított Toldy Ferenc-díjat, amelyet a legkiválóbb egyetemi, főiskolai oktatók, kutatók, múzeumi szakemberek, általános és középiskolai tanárok nyerhetnek el. A díjat ebben az évben Takács Marietta, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára kapta, akiről egykori oktatója, Fűzfa Balázs, az ELTE Magyar Irodalomtudományi Tanszékének nyugalmazott oktatója mondott laudációt. A díjazottat üdvözölte a konferencián a Bolyai Gimnázium igazgatója, Papp Tibor is.
Az első szekció végén Takács Marietta tartotta meg Így tanítom Berzsenyit…, avagy kedvcsináló regionális kötődésű költőnkhöz című módszertani előadását. A középiskolai oktatás során gyakran alkalmaz élménypedagógiai módszereket – Kosztolányi Hajnali részegség című versét például többször tanította már a diákoknak egy Rába-hídon állva, a napfelkelte fényeiben. Berzsenyi esetében a regionális kötődésre fókuszál, illetve a kreatív íráshoz kapcsolódó feladatokra. Két diákja, a 8. b osztályos Böndicz-Major Patrik és a 10. b osztályos Dragovics Alíz fel is olvasták esszéiket a rendezvényen.
„Úgy gondolom, ma is a művészet menti meg a társadalmat, és az adja az élet értelmét.” Dragovics Alíz
A délután második felében a BDPK Magyar Irodalomtudományi Tanszékének oktatói tartották meg előadásaikat, mindenki a saját szakterülete felől vizsgálta Berzsenyi életművét. Barták Balázs Berzsenyi Dániel és kortársa, Barcsay Ádám verseinek időfelfogásán keresztül közelített a heideggeri időfelfogáshoz. 2012-ben, amikor a Fűzfa Balázs és Jordán Tamás vezette A 12 legszebb magyar vers-projekt kapcsán foglalkozott A közelítő tél című verssel, még Heidegger időfelfogásán keresztül értelmezte azt, most, tizennégy évvel később pedig nézőpontot váltott. Előadásában a versek segítségével ismertük meg az idő ontológiai szerepét, azaz használtuk a műalkotást. Az előadás nagy tanulsága volt, hogy ha időről időre újra terítékre kerülnek a dolgok, azok mindig más módon tárulnak elénk.
Schiller Erzsébet a Nyugat szerzőinek szemszögéből láttatta velünk a 250 évvel ezelőtt született költőt. Előadásában többek között Szabó Dezső, Füst Milán és Radnóti Miklós a Nyugatban megjelent, Berzsenyiről szóló írásait mutatta be. Az előadás során az a kép rajzolódott ki, hogy Berzsenyi és költészete folyamatos hidat képzett saját kora és az aktuális jelen között, jelentősége pedig az idő múlásával sem halványult. Füst Milán azt írta róla a Nyugat 1920. évi 21–22. számában, hogy egy zseni, akit körülzárt keleten lakó népe fátuma. De a háborús időszakban is sokaknak jelentett támaszt a Berzsenyi-életmű, Radnóti az 1936. évi 3. számban például azt írta, hogy a háborútól való félelemben vigasztalást jelentenek számára Berzsenyi sorai.
Megtisztelt minket jelenlétével Pávlicz Adrienn, a IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Gimnázium magyartanára is, aki jelenleg PhD képzés keretein belül végzi a tanulmányait. Előadásában az irodalomterápia jelentőségére és közoktatásbeli felhasználhatóságára fókuszált. Azt az elvet vallja, hogy kortárs szövegeken keresztül érdemes eljutni a klasszikus művekig, hiszen a diákok megszólítása a célunk, nem pedig az, hogy lexikális, tőlük korban és szemléletben távol álló hangokkal töltsük meg a fejüket. Az irodalomtanítás céljának kell lennie az empátia és a mentalizáció fejlesztésének is. Gyakran visz a diákjainak folklórszövegeket, asszociációs kártyákat, tárgyakat, illetve kreatív és terápiás íráshoz kapcsolódó feladatokat is (például: „Te hogyan folytatnád a verset? Akár prózában”). Előadásában hangsúlyozta Jeanette Winterson gondolatait, amelyek bizonyosan elkísérték a hallgatóságot: „Valaki már járt odalent a mélyben, és felhozta nekünk a szavakat…”
Sturm László előadásából kiderült, Berzsenyi költészetének leggyakrabban használt szava az ég. Előadásában arra világított rá, hogy Berzsenyi művészi világában az ég ad valami egészen különlegeset, amit csak a lélek tud felfogni.
Fűzfa Balázs nyugalmazott egyetemi oktatónk a nemrég elhunyt Kovács András Ferenc egyedi, Berzsenyihez is szorosan kapcsolódó szövegvilágát idézte fel, elkalauzolva minket az értelmetlen, mégis érthető és érezhető szövegek horizontjára.
Végül Sárközi Balázs észrevételeit hallhattuk, aki a Berzsenyi-életmű tanításából kiindulva széleskörű képet adott nekünk a közoktatás elé állított elvárásokról és módszertani nehézségekről, a tananyag – különös tekintettel a költői életművek – mennyiségi problémájáról, valamint arról szólva, hogyan terheli ez túl a tanárokat és a diákokat egyaránt. Sárközi Balázs kutatómunkája által részletes betekintést nyerhettünk abba, hogy az elmúlt évek és évtizedek során tankönyvről tankönyvre hogyan növekedett meg a tananyag mennyisége az irodalomtanítás tekintetében. Az előadó hangsúlyozta, hogy az irodalomtanítás célját fontos és időszerű volna újraértelmezni.
Kiemelt kép forrása: Nagy Jácint, Savaria Fórum.
