Az ELTE Online alapításának 20. évfordulója alkalmából jubileumi programsorozatot indítunk „Workshopok a következő 20 évre” címmel. Az esemény célja, hogy a szerkesztőségünk tagjainak, a jövő újságíróinak és minden érdeklődőnek a média területén gyakorlati támpontokat nyújtsunk, az első alkalommal az interjúkészítés és a fotószerkesztés terén.
A rendezvény két fő részből áll: az első program az interjú műfaját körbejáró izgalmas kerekasztal-beszélgetés két meghívott szakmabeli vendéggel, Berecz Péter Junior Prima-díjas televíziós újságíróval és Lakner Dávid kulturális újságíróval. A beszélgetés során hasznos tapasztalatokat szerezhetünk majd arról, hogyan készíthetünk érdekes, de egyben hiteles interjúkat, valamint betekintést nyerhetünk az interjúszerkesztési folyamatokba is. A két meghívott szakember, akik megosztják gyakorlati tapasztalataikat az újságírásról és a média világáról, egyaránt egyetemünk volt vagy jelenlegi hallgatói: Berecz Péter (az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorának riportere) az ELTE kommunikáció- és médiatudomány szakán szerzett alapdiplomát, jelenleg mesterképzésünkön tanul, Lakner Dávid (a Magyar Hang újságírója) pedig magyar alapszakos diplomával rendelkezik az ELTE-ről. A beszélgetés moderátora Ráday Zsófia, az ELTE Online kultúrarovatának vezetője lesz.
Második programunk pedig a Fényszoba titkai a fotóboltban című képszerkesztő workshop, amelyet Csomos Attila fotóriporterünk tart. Ezen a workshopon a vizuális tartalmak készítésére, utómunkájára helyeződik a hangsúly. Megismerhetjük a legjobb szerkesztőprogramokat és megtanulhatjuk, hogyan emeljük ki a vizuális narratívát egy cikk vagy riport számára. Csomos Attila 2016 óta tagja az ELTE Online szerkesztőségének, lapunk korábbi főszerkesztő-helyettese jelenleg a Természettudományi Kar doktorandusza.
Ha érdekel a média világa, az újságírás vagy a képszerkesztés és szeretnél részese lenni egy inspiráló beszélgetésnek, valamint egy izgalmas kreatív folyamatnak, akkor ne habozz, gyere el március 19-én (szerdán) 18:00-19:45 között a Könyvtár Klubba és vegyél részt az ELTE Online jubileumi programsorozatának első eseményén! A programra szerkesztőségünk tagjai és egyetemünk hallgatói mellett minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés ingyenes. A kerekasztal-beszélgetés és a workshop után pedig kötetlen beszélgetésre várjuk a résztvevőket. Az esemény ideje alatt a résztvevők különböző nyereményekkel is gazdagodhatnak.
Gyere, tanulj a szakma elismert embereitől, és készülj velünk a következő 20 évre!