„Újra törekedni Andrássy köpönyegében Munkácsy ecsetjével”: Egy rendhagyó gimnáziumi projekt Békéscsabán – interjú Szabó László igazgatóval

Beszélgetés után csendben néztem az udvart, a tornapálya salakját és a fehér-sárga falakat. Négy esztendő tengernyi emléke ötlött fel bennem, és jóllehet volt tanáraim ugyanolyan szeretettel fogadtak, mintha csak tegnap ballagtam volna ki a főbejáraton, az érettségi bizonyítványommal a kezemben, de szívem mélyén mégis éreztem, ez az iskola már nem ugyanaz, mint 2018-ban. És ez mennyire jó így! Immáron hét éve ugyanis, hogy Békéscsabán kezdetét vette a vidéki Magyarország egyik legizgalmasabb középiskolai projektje, amely egyszerre sűríti magába a névadó, Andrássy Gyula, valamint Munkácsy Mihály szellemiségét – és napjaink szédületes, ugyanakkor nagyon is innovatív fejlődését. Van itt minden, amit egy átlagos gimnáziumtól nem várna az ember: közgazdasági mentorprogram és történelmi-polgári szalon, bazárjellegű nyílt nap és fúzió a helyi kulturális negyeddel. Ennek tükrében beszélgettünk az újonnan megtalált feladatokról, a nagy szellemi elődökről és a 21. század felelősen érző és viselkedő pedagógusszerepéről Szabó László főigazgatóval, történelemtanárral, az Andrássy-koncepció megálmodójával.

Tömő Ákos: „Egy klasszikus gimnázium, mely párbeszédet folytat mindenkivel.” Egy korábbi televíziós interjúban ekképp definiáltad a szemléletváltáson áteső Andrássy Gyula Gimnáziumot. Hogy kell ezt pontosan érteni, és miben látod az iskola megújulásának lehetőségét?

Szabó László: Picit messzebbről kell kezdenem. Én mindenféle jövőképpel és iskolafilozófiával kapcsolatban azt szoktam mondani, hogy egy iskola sohasem kész képződmény. Történelmi hasonlattal élve egy iskola olyan, akár egy gótikus katedrális, hiszen minden korszak minden generációja hozzáteszi a magáét. Tehát ha én azt mondanám, hogy kész van egy iskola, akkor tévúton járok, hiszen – s ezt nem győzöm eleget hangsúlyozni – mindenkinek a saját korával, a saját korának megfelelő gondolatokkal, s megkockáztatom, vízióival kell gazdagítani az adott iskolát. Jelen esetben itt van az Andrássy Gyula Gimnázium, mely Békéscsabán egy nagy múltú, 1855 óta fennálló, s egy értelmiségi bázist adó klasszikus gimnázium volt. Nekem igazgatóként ezt a szerepet tíz körömmel is, de folyamatosan biztosítanom kell, azonban a világ változik. Állandóan változik, s ebben az esetben a felelősen gondolkodó pedagógusnak el kell kezdenie válaszokat keresni, hogy miképp tudja a maga gyakorlatát, a benne rejlő tudást és szemléletet a változó kor viszonyaihoz igazítani. S nem csak a változó korhoz, de a változó gyerekigényekhez is, s ez bizony roppant fontos! Amikor 2018-ban iskolaigazgató lettem, rögtön elkezdtem azon gondolkodni, miképp lehetne ez a „klasszikus gimnázium” minél kreatívabb és minél innovatívabb a 21. században. Így jutottam el a névadó, Andrássy Gyula gróf személyéhez, akinek – modern szóval élve – menedzserszemléletéből, folyamatos konstruktivitásából és együttműködési képességéből sok ihletet merítettem az elkövetkező évekre.

T. Á: Az iskola 2008 óta viseli a dualizmus kori miniszterelnök, illetve közös külügyminiszter nevét. Már kezdettől fogva világos volt, hogy Andrássy Gyula neve ez esetben több, mint cégér. De pontosan mit is ad ő a gimnázium szellemiségéhez, életműve mit üzen a 21. századnak?

Sz. L.: Andrássy Gyulát bizonyos szempontból titokzatos, bizonyos szempontból innovációkkal teli és bizonyos szempontból nagyon is kompromisszumképes embernek tartom, aki át tudta menteni a magyarságban buzgó negyvennyolcas érzületet és hagyományt a 19. század második felére. Pest-Buda, illetve Budapest fejlesztése, az ő kiemelkedő diplomáciai érzéke és érzékenysége, a magyar iparfejlődés elősegítése mind-mind egy olyan menedzserszemléletben fogható meg – legalábbis az én Andrássym így működik –, amely a saját közössége érdekében igyekezett mindig valami újdonságot létrehozni, vagy ha kell, hát tárgyalás útján kicsikarni. Élve a hasonlóság adta lehetőségekkel, most vegyük alapul az iskolát. Itt van egy nagyon erős műveltségkép, vagy akár iskolai ethosz, mely a hagyományos értelmiségi szerepfelfogásban rejlik, s ezt nekem át kell mentenem a 21. század világába. Ezt azonban csak úgy tudom megtenni, ha megértem saját korom működését, a gyorsuló változások dinamikáját és ennek fényében próbálom meg a klasszikus műveltségképet konszenzuálisan összekapcsolni mindazzal, ami újdonságként hathat. S ha jobban belegondolunk, ezt a fajta egységet, ezt a fajta összeegyeztető képet üzeni nekünk Andrássy. Az az Andrássy, aki fiatalon ott van a reformkor nagy vitáiban, aki 1848-ban még honvédkatonatiszt, hogy aztán külföldre vetődve bujdokoljon; „szép akasztott” lesz, ennek ellenére a Mátyás-templomban 1867 nyarán megkoronázza felakasztóját, hogy végül államférfiként a kiteljesedés lehetőségét kínálja Magyarországnak a század utolsó harmadát kitevő nagy iparosodási lázban.

T. Á.: Maradva Andrássy nevénél, több alkalommal már egyenesen Andrássy-brandként hivatkozol az iskolára. Miképp egyeztethető össze a gimnáziumi „brandépítés” szemlélete az oktatási módszerekkel?

Sz. L.: Az Andrássy-brand talán leglényegesebb felismerése az volt, hogy akármennyire akarom, akármennyire nem akarom, de meg kell értenem, hogy a világ az változik. És ez ellen semmit sem tehetek. Ellene mehetek ugyan sok dolognak, de úgy gondolom, alapvetően mindig a jövőnek van igaza, s ezáltal mindig a gyereknek, az előttünk járó generációknak van igaza. Jelenleg egy nagyon komoly technológiai és technikai forradalom kellős közepén vagyunk, de ahhoz, hogy ebben a forradalomban civilizációból kultúrát tudjunk csinálni, ahhoz először is föl kel fognunk, hogy egy forradalomban vagyunk, s nem szabad elefántcsonttoronyba zárni magunkat. Másodsorban meg kell keresnünk ennek a változásnak azokat a jótékony hatásait és kapcsolódási pontjait, amit egy iskolai kultúrába bele tudunk építeni. Ehhez folyamatos módszertani változásra van szükség. Meggyőződésem, hogy az emlegetett változás nem ott kezdődik, hogy az ember elmegy egy továbbképzésre, megtanul egy alternatív oktatási módszert és ezzel be van fejezve. Módszertanilag változni csak folyamatos kommunikációval és együttműködéssel lehet. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy kíváncsivá kell válnom és állandóan beszélgetnem kell a kollégáimmal, s legalább annyira a gyerekekkel. Hogyha a gyerek érzi, hogy engem tényleg érdekel, ki is ő valójában és érzi azt, hogy a kamaszévek illékony változásai során mindvégig kíváncsi vagyok rá, s hogy igenis tanulni szeretnék tőle, akkor máris könnyebb lesz, mint ha csak elvárnám annak visszaadását, amit én „kinyilatkoztatok” a tanórán. Tehát ha van partnerség, ez máris utat nyithat egy új szemlélethez. És egy iskola akkor jó, ha fölismeri, hogy ezt le kell követnie. Le kell követnie, sőt mi több alkalmazkodnia kell a gyerekhez, de nem szolgalelkűen, hanem felelősségteljes méltósággal. Tudnunk kell visszacsalogatni a gyerekeket az online világból az offline világba, s megmutatni, hogy az is a valóság része, amivel az iskolában találkozik.

T. Á.: 2024 decemberében aztán Andrássyéhoz kapcsolódott egy másik név: Munkácsy Mihály. A gimnázium ugyanis a térségben egyedülálló módon fuzionált Békéscsaba kulturális negyedével és annak intézményeivel. Milyen lehetőségeket jelent ez a gimnázium, de legfőképp a diákok számára?

Sz. L.: Amikor én hét esztendővel ezelőtt igazgató lettem, és belevágtam az Andrássy-brand menedzserkedős, szemléletváltásban és innovációkban gondolkodó projektjébe, mindvégig ott lebegett előttem egy másik név: Munkácsy Mihály. Néha meg is jegyeztem tréfásan a tanáriban, hogy mennyivel egyszerűbb lenne a dolgunk, ha szimplán Munkácsy Mihály Gimnáziumnak hívnák a sulit. Aztán a tervek hamarosan valós alakot öltöttek, és tavaly év végén kulturális együttműködést kötöttünk a Munkácsy-negyed intézményeivel: a Csabagyöngye Kulturális Központtal, a Napsugár Bábszínházzal, a Békés Megyei Könyvtárral és a Munkácsy Mihály Múzeummal. Központi szerepet ugyanis csak úgy tud vinni egy gimnázium a város életében, ha a gazdasági élet szereplői mellett a kulturális élet szereplőivel is a lehető legszorosabb kapcsolatot tartja fenn. Persze korábban is megvolt ez a kapcsolat, de arra gondoltam, ha már együttműködést deklarálunk és próbálunk közös programokat kialakítani, akkor igenis ki kell vinni a gyerekeket az iskolából és meg kell mutatni nekik az élet színességét. Nem csak azt, hogy mit csinál egy muzeológus, hanem picit a felszínt is megkapargatni. A Múzeum esetében bemutatni, hogyan épül föl egy kiállítás, pontosan mi a feladata egy kurátornak. A Csabagyöngye Kulturális Központ esetében azt, hogy hogyan kell rendezvényt szervezni, s mi a feladata a rendezvényszervezőnek ebben a folyamatban. A Bábszínházba már bele se merek menni, hogy ott micsoda művészi lelkiség van, egyáltalán milyen érzés az, amikor megszólaltatok egy bábot, amikor kezemben az „életadó” zsinórokkal kipróbálhatom magam. S akkor még nem is beszéltünk Lenkefi Konrád bábművész határokon átívelő örökségéről. Összegezve a fúziót, ez szintén szemléleti újítást és együttműködési képességet jelent, miközben azt mutatja meg ország-világ számára, hogy mi egy nyitott iskola vagyunk, ami igyekszik mindenkivel párbeszédet folytatni azért, hogy falai közül kreatív gyerekek kerüljenek ki.

T. Á.: Andrássy Gyula esetében beszéltél egy mögöttes szellemi alapról. Munkácsynál is van valami hasonló értékmutató koncepció?

Sz. L.: Abszolút. Úgy vélem – de ebben mintha már megelőzött volna Móricz Zsigmond az 1930-as években –, hogy Munkácsy életútja pozitív gondolati minta lehet minden magyar gyerek számára. Hiszen gondoljunk bele, itt van egy korán árvaságra jutó gyermek, aki Észak-Magyarországról elkerülve belecsöppen az Alföld és a lassan polgárosodó Békéscsaba világába. Inaskodik, formálódik, majd az 1860-as évektől bejár egy jelentős szamárlétrát, hogy egy évtized múltán már a század egyik legismertebb festőfejedelme legyen, akinek Párizsban kelnek el a képei, és akinek estélyein neves gondolkodók, entellektüelek és arisztokraták forgolódnak. És mégis, ez ugyanaz a Munkácsy, aki itt élt a mai Emlékházban, az akkortájt Steiner–Omaszta-kúriának nevezett helyen, és aki itt fürdött az István-malom előtti „melegedőben”. A pedagógia nyelvére lefordítva: abban az esetben tudok az órákon könnyeden és gördülékenyen tanítani, s itt most legyen szó történelemről, irodalomról vagy akár matematikáról, ha pozitív gondolati mintákat tudok adni a gyereknek. Precedenseket teremtek számára, és úgy gondolom, Munkácsy nagyon is adhat egy egészséges önbizalmat a serdülő gyermekeknek. Egyébként hála az égnek, Munkácsy és Andrássy ismerte egymást, sőt mi több, a miniszterelnök még vásárolt is tőle képeket.

T. Á.: Említetted, hogy egy város életében a gimnázium akkor tud fontos szerepet betölteni, ha a gazdasági és a kulturális élet szereplőivel stabil és tartós viszonyt alakít ki. A kultúra felől már megközelítettük a kérdést, de mi a helyzet a gazdasággal? Hogyan tud ehhez a szférához kapcsolódni egy hagyományos gimnázium?

Sz. L.: Még 2018-ban álmodtuk meg a Kner-Marzek nyomdaipari cég igazgatójával, Kása István úrral – aki ugyancsak iskolánk növendéke volt valamikor – az Andrássy Business Schoolt, amelynek jelmondata a „Do not block the Future!”, vagyis a „Ne blokkold a jövőt!”. Maga az elképzelés abból indult ki, hogy a gazdasági élet szereplőit is szerettem volna valahogy bevonzani az iskolába és segítséget kérni tőlük abban, hogy a mi gyerekeink miképp sajátíthatnának el innovatív gondolkodási módokat az üzleti élet kapcsán. Ennek az eredménye lett az ABS rövidítésre hallgató gazdasági mentorprogram, ahová a pénzügyek világa és a vállalkozások felé nyitott diákok jelentkezhetnek. Az egész picit olyan, akár egy tehetségkutató. A diákok motivációs leveleket írnak a négy mentorhoz, akik munkássága lefedi a gazdasági élet majdnem minden területét: akad köztük külkereskedelemmel, pénzügyekkel, termeléssel és HR-rel foglalkozó személy is. Az ő segítségükkel a gyerekek közösen alapítanak egy virtuális vállalkozást, ahol a négy mentor a saját szakterülete révén segíti őket. Üzleti terveket állítanak össze, statisztikai kimutatásokat készítenek, vagyis csupa olyan dologgal találkoznak, amire máskülönben nem lenne alkalmuk az iskolában. A program legvégén pedig van egy sajtónyilvános bemutató, ahol a gyerekek ismertetik az adott produktumot. Az idei évben például a diákok egy olyan vállalkozást alapítottak, amely autóbuszokba készülő speciális székeket gyárt. Felfigyeltek rá ugyanis, hogy a buszok üléseit az utakon folyamatos és legtöbbször spontán módon keletkező mozgási energia éri. Namármost a székek ezt a keletkező energiát fognák föl és töltenék vissza a járművek akkumulátorába, teljesen környezetbarát módon. Be kell vallanom, valóságos revelációként hatott rám, amikor a gyerekek prezentálták az innovációjukat. Olyan statisztikai kimutatásokról beszéltek, olyan aktívákat és passzívákat mutattak be, amiről korábban azt gondoltam, ezt ilyen profizmussal egy középiskolás diák képtelen lenne elmondani. Az ABS mostanra már elismert program lett, 2021-ben a Pénzügyminisztérium is kitüntette a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztése díjjal, és rendszeresen tartunk bázisintézményi rendezvényeket a Békéscsabai Pedagógia-Oktatási Központtal. Korábban nehezen elképzelhető volt, hogy egy klasszikus gimnázium e téren is tud újat mutatni.

T. Á.: De azért a humán tudományok lelkes hívei sem maradnak programok nélkül. Az iskola már öt alkalommal tartott nagy sikerű, értelmiségi-polgári szalon mintárája működő történelmi klubot. Ráadásul a Törizz! Szalon vendégei nem is akárkik voltak…

Sz. L.: Ha a történelmi gyökereket vesszük alapul, maga a „szalon” kifejezés a 18. századi felvilágosodás, majd a 19. századi polgári világ terméke, s egy olyan helyet takar, ahol beszélgetünk, érdeket ütköztetünk és filozófiáról diskurálunk. Valami hasonlót szerettem volna én is megvalósítani a gimnáziumban, de ha őszintének kell lennem, a klasszikus szalonjelleg talán egy picit elveszett abban a tekintetben, hogy a diákság inkább a rendhagyó történelemórák iránt volt nyitott. Ennek szellemében igyekeztem tehát olyan vendégelőadókat keresni, akik témájuk révén vagy a közvetlen órai anyaghoz kapcsolódnak, vagy olyan érdekességeket, a hallgatóság által is átlátható mélységeket és színességeket tudnak mondani, melyek megmozgatják a jelenlévők fantáziáját. Az elmúlt egy év során számos szakavatott, hivatása valódi mélységét átélő, a tudomány határait feszegető történész fordult meg nálunk, jelesül az 1919-es Tanácsköztársaságról mesélő Hatos Pál, a Trianonhoz kapcsolódó mítoszokat feltáró Ablonczy Balázs, a Szent Korona kalandjait megidéző Pálffy Géza vagy épp a sinológus Salát Gergely. Legutóbb pedig hazai vizekre evezve a Munkácsy Mihály Múzeum régész-igazgatója, Bácsmegi Gábor tartott rendhagyó előadást, melynek során a neolitikumtól a Római Birodalmon és Pannónián át egészen a népvándorlás koráig kaptunk egy színes tablót a régészet jóvoltából. S ez korántsem csak a diákságnak volt hasznos, bizony-bizony még velünk, gyakorló történelemtanárokkal is átgondoltatott jó pár dolgot a választott szakunkkal kapcsolatban. Végül, de nem utolsósorban az előadók személye amiatt is fontos, mert olyan pozitív mintákat adnak, akik egy személyben lelkes és lelkiismeretes oktatók, és akik irtózatosan széles spektrumon képesek gondolkodni és gondolkodtatni. Ez pedig felettébb inspiráló lehet a diákok szellemi érésében.

T. Á.: Óriási tehát az a szellemi horizont, amit az itt tanuló diákok négy év alatt át tudnak fogni. De milyen jövőperspektívákkal rendelkeznek a felsőoktatást tekintve?

Sz. L.: Az első és legfontosabb: az itt tanuló gyerekek minden esetben úgy szocializálódnak, hogy a választás szabadsága adott. Ami az évfolyamokat illeti, iskolánk jelenleg tagozatváltáson esett át, így most öt osztály nagyjából hét oktatási profilnak megfelelően alkot egy komplett évjáratot. Van általános tantervű és emelt biológia/sporttagozattal rendelkező osztály, mely utóbbiba a város élvonalbeli sportcsapatától, a Békéscsabai Röplabda Sportegyesülettől (BRSE) várjuk azokat a diákokat, akik gimnáziumi előmenetelük mellett egyéni tanrend segítségével szeretnék megtartani a sportolói pályát is. Aztán meg kell említenem az emelt történelem osztályt, amelynek újdonsága, hogy itt mostantól kezdve a tizenegyedik-tizenkettedikes diákok közigazgatásismeretet is tanulnak, biztosítva persze e tárgyból az érettségi lehetőségét. S végül a felsorolásból nem hiányozhat a klasszikus reál és az úgynevezett eurofakt osztály, mely utóbbi az idegen nyelvek oktatásra fordít fokozott figyelmet. Az ember talán elsőre azt gondolná, hogy a gyerekek a tanárok segedelmével azonnal beleállnak egy barázdába, de nem. E felosztás révén gyakorlatilag minden utat be lehet járni. Egy humán – emelt magyart és emelt történelmet tanuló – osztályból is mentek orvosi egyetemre. Az általános tantervű osztályból is került ki közgazdász és bizony, még a reálosok is adtak színészt. Békéscsaba városa az egyetemek vonzását tekintve Szegedhez van a legközelebb. A Szegedi Tudományegyetem Junior Akadémia programjának részesei vagyunk, tehát a kapcsolat, az megvan, és a Napfény Városából előszeretettel jönnek hozzánk pályaorientációs napokat tartani. Ezzel azonban nem elégszünk meg. Nem elegendő ugyanis, hogy csak tippeket adjunk a gyerekeknek, hanem az kell, hogy a finomorientáció révén elősegítsük a diákok folyamatos önkeresését és saját maguk megtalálását. Éppen ezért szeretnénk konkrétan tantárgyakhoz és műveltségterületekhez keresni olyan kutatóhelyeket és tudományos központokat, akikkel középiskolai szinten tudománynépszerűsítő – de talán a tudománycsalogató jobb szó ide – programokat és rendezvényeket tudunk tartani. Körvonalazódik a fejünkben egy tudományos integrációs program, de ennek megvalósítása során végig figyelemmel kell lennünk arra, hogy a középiskola és a felsőoktatás nagyon más időintervallumban él és dolgozik, így nagyon szoros együttműködést igencsak nehéz kialakítani a kettő között.

T. Á.: És mi a helyzet az általános iskolákkal? Gimnáziumként hogyan lehetséges a nyitás a leendő diákok és a szülők felé?

Sz. L.: A 21. század és a kölcsönös megértés szempontjából a valódi lényeg itt van. Szükségesnek látom ugyanis az általános iskola és a középiskola közötti kapcsolatok erősítését. Három éve van saját felvételi előkészítő foglalkozásunk, de kimozdulva a kissé hagyományos keretek közül, a tavalyi év nagy újdonsága az Andrássy Bazár néven futó nyílt nap volt, amikor a szokásos tájékoztató előadás és óralátogatás helyett alternatív módon ismerhették meg az idelátogató nyolcadikosok az iskolát és annak mindennapjait, különös tekintettel a közösségi életre. 2025 januárjában pedig útjára indult a hetedikeseket megszólító Gimnáziumnyitogató. Ennek során minden hónap egyik szombatján látogathatóvá tesszük eme korosztálynak az iskolát, picit másképp bemutatva az itt zajló dolgokat. Tanórát nem mutatunk nekik, Isten őrizz, a hangsúly nem ezen van! Most januárban például az idegen kultúrák megismerése kerül terítékre az Erasmus-programok, a gimnáziumi japán szakkör és az itteni idegennyelv-tanulás lehetőségeivel. Lesz olyan, amely a mindennapi matekra próbál koncentrálni, de sok reményt fűzünk a tantárgyköziség egy sajátos példán keresztül történő bemutatására, ami a természettudományok és a zene kapcsolatát boncolgatja. A szemléleti újítás ebben az lenne, hogy az Andrássyt, melyet néha elitgimnáziumként emlegetnek a megyében, bár ez legalább akkora áldás, mint teher, egyszóval az Andrássyt ne a statisztikai adatok meg az érettségi átlagok, hanem a benne zajló élet szempontjából mutassa be, megnyugtatva ezzel a világra egyre inkább nyitó fiatalokat. De ez legalább oly fontos nekünk, pedagógusoknak is, hiszen napról napra szondázni kell, hogy mi van az általános iskolában, érdeklődni kell, milyen igényekkel jönnek hozzánk a hetedik-nyolcadikos diákok és ennek érdekében gyakrabban kell egyeztetni ott dolgozó kollégáinkkal is. Meggyőződésem, hogy e két intézménynek szimbiózisban kell élnie.

T. Á.: Végezetül hogyan foglalnád össze pár mondatban az Andrássy Gimnázium küldetését és a köréje felépülő „brand” szellemiségét?

Sz. L.: Úgy gondolom, hogy a 21. században az iskolának tulajdonképpen egy „középutas” iskolának kell lennie. Amelyik nyitott, amelyik igenis kacérkodik az alternatív pedagógiai módszerekkel és amelyik – s talán ez a legfontosabb – mindig a gyerekek igényeihez alkalmazkodik. Ugyanakkor meg kell tartani azt a nagyon erős műveltségképet, amit a mögöttünk lévő generációk alakítottak ki, s ezt az erős fundamentumot alapul használni az eljövendő korok számára. „Az ember azonban nemcsak utas és önmaga szobrásza, de embertárs is” – vallott így Németh László „Ha most lennék fiatal” című esszéjében. És igen, a mi iskolánk feladata, hogy a diák ezt az önmagán való szobrászkodást az itt töltött négy év alatt eredményesen el tudja végezni, igénybe véve hozzá nevelőink és iskolánk minden segítségét. Úgy, hogy közben folyamatosan beszédbe elegyedjen velünk, folyamatosan dolgozzon együtt saját társaival, egyszóval együtt-tanulóvá váljon. S általa a tanár is együtt-tanulóvá váljon. Diákkal és kollégával karöltve. Hiszem, hogy nagy feladat, egy nagy életprojekt ez mindannyiunk számára.

A kiemelt kép forrása a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Facebook-oldala.