Terdik Máté A labdajátékokat hatalmas népszerűség veszi körül, a legnézettebbek közé tartozik a labdarúgás, a vízilabda és a kézilabda. Mindegyikhez kifejezetten sok felkészülés és időbefektetés kell ahhoz, hogy eredményes lehessen valaki ebben a sportágban, most viszont megkértük Tóth Anna Boglárkát, hogy mesélje el tizenegy év kihívásait, tapasztalatait és sikereit a kézilabdával kapcsolatban.
Kérlek, mutatkozz be, mesélj magadról!
Harmadéves kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató vagyok az ELTE BTK-n. Sok filmet és sorozatot szoktam nézni, illetve a nagyobb sporteseményeket is figyelemmel kísérem. Egészen kiskorom óta sportoltam, kipróbáltam az úszást, az atletizálást és a táncot is, majd megtaláltam a kézilabdát, amit tizenegy éven át űztem Veszprém környékén. A klub az évek során több néven is futott, de ma Bajnok DSE Nemesvámosként ismert.
Említetted, hogy több sportágat is kipróbáltál. Mi fogott meg a kézilabdában?
A családom nagy múlttal rendelkezik a sportágban, nagymamám és édesapám is sokáig kéziztek. A végső löketet a bátyám adta, aki nagyon inspiráló volt számomra, ezért próbáltam ki magam a kézilabdában. Akkor még elég nehezen lehetett lányoknak csapatsportot találni, mert kevesen voltunk, viszont pont abban az időben alakult meg ez az egyesület. Az edző gyűjtött össze több iskolából tagokat, megszervezte a helyszínt és időpontokat, és így jött létre a mi kis csapatunk.
Röviden tudnád ismertetni a kézilabda szabályait?
Általában 6+1-es összeállításban kell felállni, ami annyit tesz, hogy hat mezőnyjátékos és egy kapus van egyszerre a pályán egy csapatból. A játékidő kétszer harminc perc, de ez a fiatalabb korosztályokban változó. Összesen négyféle pozíció van. A kapus munkája egyértelmű, vele kapcsolatban az a különleges, hogy ő lábbal is hozzáérhet a labdához. A mezőnyjátékosok között találjuk az irányítót, az átlövőket, a szélsőket és a beállót. Az irányító indítja el a figurákat, lényegében az ő feladata a támadás vezetése. A két szélső szokott középre betörni, illetve beugrani, és úgy gólt szerezni. Ebben a pozícióban a pálya legszélén kell elhelyezkedni. Az átlövők általában a legfontosabb gólszerzők, ők a szélsők és az irányító között mozognak. Végül pedig, a beálló az ellenfél sorfalában helyezkedik el, ebben a pozícióban az a cél, hogy utat törjön másoknak, ezzel elősegítve a gólszerzést. Én általában az egyik átlövő vagy a beálló szerepét töltöttem be, mivel ennél a kettőnél jelent előnyt, ha viszonylag magas az ember. Összességében viszont a beállót szerettem a leginkább, mert az átlövőknek az ellenfél csapat fala fölött kell pontosan és erősen eldobni a labdát, ami nem volt a kedvencem, viszont beállóként közvetlenül a kapuba lőni sokkal kényelmesebb volt számomra.
Fotós: Végh Bence
Miből állt egy edzésetek?
A pályafutásom vége fele már első osztályban játszottunk, ezért az edzők igyekeztek minél szisztematikusabb tréningeket tartani nekünk, be volt osztva a hetünk. A hét elején voltak az erősítő alkalmak, ahol sajáttestsúlyos- és kondis edzéseket végeztünk labda nélkül. A többi napon egyéni edzéseket alakítottak ki mindenki számára, ahol posztok szerint foglalkoztak velünk. Figurákat gyakoroltunk, fejlesztettünk a gyorsaságunkon és a védekezésünkön, és más csapatkoordinációs feladatokat is végeztünk. Illetve, mikor a létszám kitett két csapatnak megfelelőt, egymás ellen játszottunk, hogy gyakoroljunk a meccsekre. Ezek mindig szórakoztatóak és hasznosak voltak.
Mindezen túl elengedhetetlen a mentális felkészültség is. Volt erre valamilyen technikád?
Igyekeztem minél jobban átszellemülni az edzésekre és meccsekre is, hogy a lehető legjobb formámat tudjam nyújtani. A klub Veszprém környékén helyezkedett el, viszont előfordult, hogy Pécsre, Mosonmagyaróvárra vagy Kozármislenybe utaztunk egy-egy mérkőzésre. Ezek az utazások sokszor hétköznapra estek, ezért az odafele tartó úton ki kellett zárnom az iskolát és tanulást. Ebben a csapattársaim is segítettek, a jó hangulatnak köszönhetően együtt tudtunk felkészülni az előttünk álló megmérettetésre. A szüleimmel való beszélgetések is támogatóak voltak, hogy mihez milyen felfogással álljak hozzá. Még Koszorús Kati edzőnket emelném ki, aki a Veszprém női NB1-es csapatában is játszott, mivel ő inspirálta a leginkább a csapatot, köztük engem is. Az ő irányítása alatt szokott össze leginkább a közeg.
Fotós: Végh Bence
Ez a sportág elég nagy időbefektetést igényel. Hogyan tudtad az edzéseket és meccseket összeegyeztetni a magánéleteddel, iskolával?
Körülbelül a kezdetektől fogva országosbajnokságokon vettünk részt, ami heti öt edzéssel és két mérkőzéssel járt. Ezek mellett sajnos nem igazán volt szabadidőm, mivel sokat kellett pótolnom, hogy ne maradjak le az iskolában a többiekhez képest. Mindezt nem tudtam volna megcsinálni a szüleim támogatása nélkül, akik mindig elvittek az edzésekre, ahogy szinte az összes meccsemre is elkísértek és szurkoltak nekem.
Mi volt a legjobb eredményed, kedvenc pillanatod?
Csapattal többször is voltunk országos bajnokok, ami hatalmas élmény volt számomra. Azt mindenképp kiemelném, amikor az egyik döntőt a szombathelyi csapat ellen játszottunk, akik a legnagyobb riválisaink voltak. Arra tanították ezt a csapatot, hogy csipkedjenek és rugdossanak, úgyhogy a mérkőzések fizikailag eléggé megterhelőek voltak. Az első országos bajnoki döntőnkben is ellenük játszottunk; ezt a találkozót, amit végül két góllal nyertük meg, és így megszereztük a bajnoki címet. Egy felvétel is készült az eseményről, amit rendszeresen néztünk vissza akkoriban. A kedvenc pillanatomnak pedig azt mondanám, amikor egy felnőtt bajnoki meccsünk során az egyik csapattársam egy gyönyörű passzt adott nekem, amit nagyon szépen tudtam értékesíteni. Az edző kiabálva ugrott fel a kispadról, ahogy a közönség is üdvrivalgott, erre máig örömmel gondolok vissza.
Tudomásom szerint már abbahagytad ezt a sportágat. Tervezel esetleg a jövőben visszatérni?
Mint korábban említettem, borzasztó sok időt igényelt a sport az életemből. 2021-ben jöttem rá, hogy sajnos már nem ad annyi pluszt számomra ez az egész, mint amennyit elvesz. Végül egy edzőváltást követően döntöttem el, hogy abbahagyom a kézit. A mai napig a kézilabdát tartom az egyik kedvenc testmozgásomnak, de nem hiszem, hogy valaha is visszatérnék hozzá, egyszerűen túl sok időt igényelne. A sportolást magát viszont azóta sem adtam fel- amilyen gyakran csak tudok, eljárok futni és edzeni.
Kép a BEAC kézilabda edzéséről, kiemelt kép: Végh Bence
