Karcagi Ágnes Manapság rengeteget olvashatunk arról, hogy az egyetemisták milyen bulikban, milyen szakmai programokon vehetnek részt, de kevés szó esik arról, hogy a lelki életüket miként élik meg. Ezek persze nem feltétlenül éles ellentétek, békésen megférhetnek egymás mellett. Ebben az interjúban Kovács Sebestyént, az ELTE PPK hallgatóját kérdezem lelki életéről.
Karcagi Ágnes: Mi az a mindennapi tevékenység, amelynek segítségével egyetemistaként aktívan meg tudod élni a hitedet?
Kovács Sebestyén: Nekem alapvetően nincs ilyen rendszer a hitem gyakorlásában,, de igyekszem keresni. Van egy kápolnánk a kollégiumban (Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium), oda gyakran felmegyek elcsendesülni. Van, hogy elolvasom az aznapi evangéliumot is, esetenként konkrét imamódot követek. Nincs kialakult rendszerem és nem is szeretnék ilyet, mert ebben pont a spontaneitás a szép: akkor csinálom, amikor jól esik, és amikor tényleg szüksége van rá a lelkemnek. Az elmúlt fél évben fontosabb lett számomra a csönd, és ezt így a legegyszerűbb tartani, mivel van rá tér, ahol ezt megélhetem. Próbálkozom azzal is, hogy például az egyetem után nem hallgatok rögtön zenét, hanem hagyom, hogy a csöndben meg tudjak fogalmazni pár gondolatot, akár imát is.
K. Á.: Mi a helyzet akkor, amikor eltávolodsz a hitéletedtől és a vallásgyakorlásodtól?
K. S.: Akkor is csinálom a szokásos dolgokat, ha előtte vacillálok, hiszen lehet, hogy újra belejövök. Ilyenkor jó itt lenni a koliban, hiszen ez másoknak is nagyon fontos dolog. Sok lehetőség van a kollektív megélésre, mint például a közös imaalkalmak és beszélgetések, esetleg a kolimisék. Sokszor nem is egyedül imádkozom, hanem csatlakoznak hozzám páran: a szobatársam, esetleg más barátaim. Azt vettem észre, hogy amikor nehezebb időszakom van, nagyon nem tudok fókuszálni, csak a saját gondolataim körül bolyongok. Ilyenkor több minden vissza tud zökkenteni: lehet akár egy film, vagy egy beszélgetés is.
K. Á.: Sokszor említetted már az előző válaszaidban is a közösséget. Mit gondolsz, mennyire fontos az, hogy van körülötted egy alapvetően vallásos, megtartó jellegű közösség?
K. S.: Bár a kollégiumunk közösségét elsődlegesen nem vallásos közösségnek tartom, mégis rengeteget ad minden szempontból a lelki életemnek. Jó érzés, hogy vannak társaim ezen az úton és semmilyen kérdés sem tabu, mindenről tudunk beszélgetni. Azt gondolom, hogy a közös megélésben tudunk még fejlődni, de jó úton haladunk.
K.Á.: Te alapvetően egy vallásos családi háttérrel rendelkezel. Milyen mintákat láttál a vallásgyakorlás kapcsán otthon?
K.S.: A szüleim most kezdtek el érdeklődni a jezsuita lelkiség, a meditációs imák iránt. Ezekről nagyon izgalmas beszélgetni. Ezzel szemben az, amit gyerekként láttam, nagyon más volt. Nekik rengeteget számított a közösségük, az, hogy velük együtt éljék meg a hitüket: együtt jártak misére, táborokat szerveztek, egy helyre költöztek. Rengeteg életmódbeli megnyilvánulása volt a hitüknek és ezt jó volt látni.
K.Á.: Ugyan még sok hét hátravan, de közeledik a húsvét. Mit gondolsz a szigorú böjtökről, például az Exodus 90-ről? (Ez egy nagyon szigorú, kilencven napos böjt, megannyi feltétellel – a szerk.)
K. S.: Nekem nagyon tetszenek azok a dolgok, hogy például minden nap kell imádkozni, de sok a lemondás is, például tilos az alkoholfogyasztás, csak hideg vízzel szabad zuhanyozni, nem lehet zenét hallgatni, és a többi. Sokszor éreztem például egyes barátaimnál, hogy egy kicsit a kapcsolatok rovására megy ez az egész, számos programra nem marad idejük, és nehezebben élik meg ezeknek az időszakoknak a pozitívumait. Úgy érzem, hogy nekem a pörgős mindennapjaimban ez egy nehezítés lenne.
K.Á.: Van esetleg a kolin kívül olyan hely, ahol meg tudod élni a hitedet és fontos neked?
K. S.: Az egyetemisták között nem tudom megfelelő mértékben gyakorolni a vallásomat, de szerintem ennek biztosítása nem is feladata az ELTE-nek. De ha a szaktársaimmal elmegyünk iszogatni, simán lehet beszélni ilyen témákról is, ebben pedig látom a szépséget. Örülök, hogy az ELTE-n is találtam egy közeget magamnak. A másik hasonló csoport pedig az After Eight (Jézus Szíve Jezsuita Templom szervezése – a szerk.), ahova néha elmegyek pár barátommal. Rendkívül szépnek tartom, hogy ez a közösség nem rendelkezik szigorú szabályokkal, nincs komoly kötelezettség sem. Általában mise után szoktunk összegyűlni, bármiről lehet kérdezni a papot és persze egymást is.
K.Á.: Hogy néz ki egy ilyen After Eight? Mi a felépítése egy eseménynek?
K. S.: Az elején mindig van az evangélium és a prédikáció kapcsán pár kérdés, amit kisebb csoportokban hárman-négyen megbeszéltek, utána pedig kinyílik a kör, és közösen, a pappal együtt lehet tovább gondolkodni. Semmi sem kötelező itt. A végén pedig van egy közös záróima is. Jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek!
Képek forrása: az interjúalany saját képei.
