A Hasomer Hacair Magyarország (becenevén csak Somer) egy fiatalok számára létrejött, immár 110 éves zsidó ifjúsági szervezet, amelynek tagjai és vezetői tárt karokkal várják az újonnan érkezőket. Egy kellemes, humoros és felettébb érdekes beszélgetés során Bedő Marcit és Csernai Mihályt kérdeztem a Somer megalakulásáról, felépítéséről, céljairól, programjairól és arról, hogy mennyi mindent adhat hozzá egy ember életéhez, ha tagja egy ilyesfajta közösségnek. Az interjú után lehetőségem nyílt velük tartani egy pénteki eseményükre, ahol volt szerencsém jobban is belelátni abba a felhőtlen boldogságba és összetartásba, amelyet a Somer képvisel, sőt, még egy hivatalos izraeli néptáncot is megtanulhattam.
Először is arra kérnélek titeket, hogy meséljétek el, hogyan kerültetek bele a Somerbe.
Marci: Mindenekelőtt köszöntöm a kedves olvasókat, én Bedő Márton István vagyok. És most kő-papír-ollóval fogjuk eldönteni, hogy melyikünk kezd… Jó, akkor nyertem. Egy másodgenerációs holokauszt-túlélő családból származom, melynek tagjai teljesen elfelejtették a zsidó identitásukat. A nővérem eszmélt fel először, így később engem már kamaszként elkezdtek járatni ide, a Somerbe. Ez volt életemben az első olyan közösség, amit én választottam, és azt hiszem, hogy azt, aki most vagyok, a Somernek köszönhetem.
Misi: Nekem kicsit más a sztorim, ugyanis először az öcsém kezdett el a Somerbe járni, és akkor én még egyáltalán nem láttam bele abba, hogy itt mi folyik pontosan. Az egyik Someren belüli képzés megalkotása során kerültem közel ehhez a mozgalomhoz. Ekkor merült fel az a gondolat is, hogy a Someren belül létrehozzunk egy fiatal felnőttek számára megalkotott csoportot, ami által jelenleg is részt veszek a szervezetben.
Hogyan mutatnátok be a közösségeteket az olvasóknak? Mi is pontosan a Somer?
Marci: A Somer a rövid neve a Hasomer Hacair héber kifejezésnek, melynek jelentése ‘ifjú őr’. Ez egy 110 éves, történelmi zsidó ifjúsági mozgalom, ami az első világháború hajnalán alakult meg. A századelő zsidóellenes politikájának hatására, később pedig a vészkorszak borzalmai alatt egész Európát átfogó, földalatti embermentő mozgalommá vált, amelynek az utódjai vagyunk. Azért létezik ennyi év után is egy ilyesfajta zsidó ifjúsági csoportosulás, mert a tagok rugalmasak voltak, és figyelték a környezetet. Három alappillérünk van: a cionizmus, a szocializmus és a judaizmus. Jelenleg a közösségünk nagy problémája, hogy a holokauszt, majd egy szocialista időszak után teljesen megsemmisült identitásokban élünk. Erre válaszul létrehoztunk egy olyan tagozatot, amely nem csak 18 éves korig foglalkozik a gyerekekkel, hanem utána is, amikor már a „fiatal felnőtt” életszakaszukba lépnek. Ezúton is célunk megszólítani azokat az embereket, akiket ez érdekelhet.
Hogyan épül fel ez a mozgalom?
Marci: Lényegében a rendszerváltás után, 1989-ben, visszajött Magyarországra néhány someres arc – akik korábban elvándoroltak Izraelbe –, hogy újraélesszék helyi fiatalokkal a közösség működtetését, ami azóta is folyamatosan, egy oktatási szervezet formájában működik. Heti rendszerességgel tartunk foglalkozásokat: ez szinte az elmúlt 30 évben végig így volt. Az alkalmak során négy korcsoportra bontjuk a gyerekeket 6-tól 18 éves korig, illetve van egy saját vezetőképzőnk is, ahol a tagokból ifjúsági vezetők, „madrikhok” válhatnak. Ez egy héber kifejezés, ami útmutatót jelent. Nonformális oktatási módszerekkel tanítunk, és a legfontosabb pedagógiai eszközünk a személyes példamutatás.
Kiket szeretnétek megszólítani?
Misi: A fiatal felnőtt tagozat olyanok számára jött létre, akik már túl vannak a 18. életévükön. Elképzelhető, hogy egyik reggel csak felébrednek, és rájönnek, hogy zsidók, majd szeretnének ezzel kezdeni valamit. Célunk teret adni nekik, és lehetőséget biztosítani arra, hogy tudjanak egymással találkozni, és részt venni olyan programokon, amik az identitásuk megélésében segíthetnek nekik.
Milyen programok ezek?
Misi: Gyakorlatilag minden pénteken vannak programjaink, melyeknek egy része az úgynevezett Peula, ami valamely témán belül egy vezetett beszélgetést vagy annak különböző játékos feladatokon keresztüli feldolgozását jelenti. Vannak olyan események is, amik közösségépítő jellegűek: ilyen a bál, amely során a gyerekek beöltöznek, táncolnak, táncversenyen vesznek részt. De van tábor is, mint például a nomád tábor, ami arról szól, hogy kiköltöznek az erdőbe egy hétre, ahol megtanulnak kapcsolódni a természethez, hisz a Somernek ideológiai alapértéke a környezetvédelem is.
Marci: A someres tér minden egyes molekuláját átjárja a pedagógia: nincs olyan mozzanatunk, amikor nem oktatjuk a gyerekeket. Még a bálokon is, például úgy, hogy ilyenkor senki nem párral érkezik, hanem ott kell találniuk maguknak, ami megtanítja őket arra, hogy a korosztályukon kívül hogyan kommunikáljanak, és arra is, hogy egyáltalán a társaikat hogyan szólítsák meg. A nomád táborok során pedig olyan hasznos dolgokat is van lehetőségük elsajátítani, mint a tűzgyújtás vagy éppen az ásás, így később egy csavarhúzó nem fog kiesni a kezükből, vagy nem fogják levágni a saját kezüket. Az életre is képezzük tehát őket. Ezen felül a foglalkozásainkon kívüli térben is igyekszünk oktatni. A mozgalomnak van például egy chatszervere Discordon, amely a mi moderálásunk alatt működik.
Mi szükséges ahhoz, hogy valaki a Somer tagjává válhasson?
Misi: A csoport korhatárába érdemes beleesni, és a zsidó identitás meghatározó lehet, de nem kötelező, valamint a nyitottság a korosztály felé és a közösségi lét iránti igény lehetnek még számottevőek.
Marci: A Somerre egyáltalán nem jellemző, hogy a zsidó származás mentén igyekezne szűrni a közönségét, nincs belépési kritérium ilyen tekintetben. A téma azonban ez, tehát ha valakit érdekel, de nincs semmilyen zsidó kötődése, akkor ez nem jelent problémát.
Hol működik a közösség?
Marci: Jelenleg a MERKAZ Héber és Izraeli Kulturális Központban vannak a programjaink, azonban intenzíven dolgozunk immár két éve azon, hogy az új klubhelyiségünk megnyíljon.
Ezen kívül milyen jövőbeli tervek elé néztek?
Misi: A klubhelyiség megnyitása mellett a legfőbb tervünk jelenleg a fiatal felnőtt tagozat elindítása, ahová 18-tól 35 éves korig várjuk az érdeklődőket. Ezzel azokat az embereket szeretnénk megszólítani, akik már kiöregedtek a Somerből, illetve friss csatlakozókat is nagyon sok szeretettel várunk. A vízióink között szerepel a politikai aktivizmus, az oktatás, beszélgetések szervezése, de célunk még továbbá egy közösségi tér, találkozóhely kialakítása, ahol ismerkedésre is van lehetősége a résztvevőknek.
Szerintem ez egy szuper kezdeményezés! Végezetül arra lennék még kíváncsi, hogy miért jó someresnek lenni?
Misi: Ezt az öcsém személyes példáján keresztül tudnám megfelelően szemléltetni. Miután ő elkezdett járni ide, nagyon hamar lettek barátai, és lehetősége nyílt egy igazi közösséghez tartozni. Egyszer arra mentem haza, hogy 15 random arc nézett rám, amikor beléptem a lakásba: éppen someres bulit tartottak. Majd benyitottam a szobámba, ahol két lány ült az ágyamon, akik aztán kiküldtek a saját szobámból. Ez volt az első élményem velük kapcsolatban: ott volt előttem egy összetett társaság, és csak azt láttam, hogy az öcsém nagyon boldog, mert tényleg jól érzi magát ebben a környezetben. Azóta megváltozott az élete, és már oktatási vezetőként is tevékenykedik a Somerben.
Marci: Egy gyereknek ez lehet az első választott közösség az életében. Az egyik srác például kerekesszékes, és ő nem igazán tudott előtte egészséges gyerekek alkotta közösségekbe beilleszkedni, a Somerben azonban pár alkalom után úgy döntött, hogy szeretne rendszeresen visszajárni. 16 évesen ez volt életében az első alkalom, hogy így érzett.
Misi: Szerintem nagyon egyszerű összefoglalva megfogalmazni a Somer alapélményét: minden egyes aspektusával azt sugallja és érezteti, hogy nem vagy egyedül a problémáiddal, az elveszettség érzésével, az útkereséseseddel, és nem ciki frissen rádöbbenni arra, mi az identitásod.
Ha a Somer fejlesztés alatt álló Fiatal Felnőtt tagozata felkeltette az érdeklődésed, és úgy érzed, szeretnél részt venni a fejlesztési folyamatokban vagy később a programokon a közösség tagjaként, bátran vedd fel velük a kapcsolatot! Sok szeretettel várnak minden érdeklődőt.
A Somer elérhetőségét itt találod: Kapcsolat – Hasomer Hacair Magyarország