Zelena Balázs A manapság leginkább a John Wick-filmek által képviselt, ponyvás-képregényes világban játszódó, „mindenkit halomra gyilkolós” akciófilmek receptje általában nem túl bonyolult, és még a kevésbé emlékezetes darabok is jó szórakozást tudnak nyújtani másfél-két órára. A Kinyírni a világot is ezt a műfajt képviselné, de nem elégszik meg a szokásos összetevőkkel: hozzáad a képlethez egy szatirikus disztópia-hátteret, egy enyhén meta narrációt, és egy jó nagy adag poénkodást. Stílusos és egyedi műfajmix próbált volna lenni – helyette inkább annak lesz a bizonyítéka, hogy néha mégiscsak jobb a beváltnál maradni.
Aktuális hentelő hősünk egy névtelen fiatal fiú (Bill Skarsgård), akinek komoly elszámolnivalója van a meg nem nevezett várost (országot?) vasmarokkal uraló Van Der Koy-klánnal. A despotikus burzsujok megölték anyját és húgát, őt magát pedig megsiketítették és megnémították. A hallását és beszédképességét vesztett árvát fűti a bosszúvágy, és egy rejtőzködő erdei sámán (Yayan Ruhian) segítségével profi gyilkológéppé képzi magát, hogy amikor eljön az idő, vendettáját végre tudja hajtani. Az idő el is jön, a Van Der Koy-ok (és persze megszámlálhatatlan fogdmegjük) pedig egy megállíthatatlan ellenfél véres hadjáratával nézhetnek szembe. Nekünk, nézőknek mindezt a fiú „belső hangja” narrálja, amit egy verekedős játékból „kölcsönzött” magának: az eredetiben a mindig viccesen mély és monoton H. Jon Benjamin (az Archer és a Bob burgerfalodája főhőseiként hallható) orgánuma által alakítva, a magyar szinkronban Bognár Tamás tolmácsolásában.
Ez utóbbi elem már egyértelműen jelzi: a film nem akarja túlzottan komolyan venni magát, inkább laza és poénos irányba viszi bosszúsztoriját. A „laza” rész még talán menne is neki, az igazi baj a „poénossal” van: a játékidő első kétharmadában jó pár nevettetésre szánt pillanattal szór meg minket, sajnos azonban ezek egy kereskedelmi tévécsatorna napi komédiasorozatának szintjén mozognak. A felvezetés-csattanó felépítésű viccek mondjuk 10%-a működik, a többi szimplán kínos, főleg azok, melyeknél pontosan kiszámítható, mire is akarnak kifutni; általában valami olyan szubverzióra, ami talán húsz évvel ezelőtt, egy újság viccrovatában még meglepő volt. A fentebb említett narráció is inkább alapötletét tekintve kreatív, mintsem a konkrét szövegekben. De kapunk idegesítő comic relief mellékszereplőt is (Andrew Koji alakításában), no meg a főhős fejében létező halott kishúgot, kinek jelenetei néha egészen olyan érzést keltenek, mintha egy kifejezetten gyerekeknek szánt filmbe csöppentünk volna, mely erős kontrasztban áll a brutális bunyókkal. Talán egy ponton a főszereplőnk harcképzettsége ellenére is megmaradt gyermekisége lett volna a sztori fő koncepciója, de ez a fejlesztés során igencsak felhígulhatott, mert a kész mű sajnos nem igazán ezt adja át.
Maguk az akciójelenetek viszont szerencsére a film legjobb elemei közé tartoznak. Sok újítást ezektől sem kell várni, viszont kellően ütősek és lendületesek, sokszor kimondottan erőszakosak, és a vér is fröcsög bennük rendesen. Az egészestés fronton elsőfilmes német rendező, Moritz Mohr a már említett John Wick-filmek mellett a Kingsman-ekből is inspirálódhatott, és gyorsan mozgó, de követhető kamerával teszi dinamikussá a látványosan megkoreografált egymásnak eséseket. Ha a film ezekre fókuszál, és hagyja a humorizálást, kiemelkedő akkor sem lenne, viszont sokkal jobb szórakozást nyújtana, és megelégedettebben állnánk fel utána. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a film vége felé közeledve az egyre nagyobb hangsúlyt kapó harcok lendülete a korábbi hiányosságok ellenére is egyre jobban magával ránt, míg el nem érkezünk a játékidő utolsó harmadához, ahol a Kinyírni a világot csavar párat a cselekményén, és elkezdi tényleg komolyan venni magát. Ez a végső szakasz tényleg menő és dramaturgiailag ütős lett, így viszont leginkább azt a kérdést hagyja maga után: miért nem tudott volna az egész film ilyen lenni?
Bill Skarsgårdot elsősorban nem akcióhősként ismerjük, de a maga szokatlan módján ez sem áll rosszul neki (valószínűleg ő maga is így gondolhatja, hisz ő lesz a főszereplője a hamarosan érkező A holló-rebootnak is). Arca ráadásul kellően expresszív, így a beszédképtelen figura jó lehetőséget adhatott volna neki kibontakoztatni nonverbális eszköztárát – sajnos azonban az említett „belső hang” ezt nagyrészt elveszi tőle. Hősünk főleg a film első felében rengeteget jártatja elképzelt száját, mely így szinte beszédként szolgál számára, a néző pedig könnyen el is felejtheti, hogy a karakter egyébként néma lenne. (A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon lezajlott premier kritikái is elsősorban a narrációt rótták fel a filmnek; igaz, ott egy másik, még prevalensebb alámondást halhattak, melyet maga Skarsgård mondott fel.)[1] A mellékszereplőgárdában sok ismerős arcot láthatunk, ők nagyrészt nem okoznak csalódást: Famke Janssen jó választás volt paranoid matriarchának, Sharlto Copley pedig mindig remek, ha túltolt figurákról van szó, csak sajnos neki sem sikerült emlékezetes jeleneteket írni. Ők egyébként a fő célpontokat jelentő Van Der Koy család tagjai, kiknek elnyomó rezsimjét a film szintén fejvakarásra késztető módon festi fel. A família ugyanis egy tévében közvetített tömegmészárlás-show-val tartja fenn hatalmát, mely kiválasztott civilek „részvételével” zajlik – Az éhezők viadala-párhuzam valószínűleg szándékos és tudatos az alkotók részéről, a megvalósítás viszont kevésbé paródiának, mint inkább koppintásnak érződik. A médiakritikus él összecsapott, és ez az elem durván lelóg a mű egészéről. Úgy általánosságban elmondható a film világáról, hogy a képregények és animék jellegzetességei inspirálhatták, és például a John Wick-nél valóban egy fokkal messzebbre rugaszkodik a valóság talajától, de pont nem eléggé ahhoz, hogy tényleg emlékezetesen elemelt legyen.
Ha Moritz Mohr tervez még az egészestések terepén maradni, remélhetőleg tanul a hibáiból és erősségeiből egyaránt: a Kingsman akciójeleneteit egész jól tudja másolni, humoros-brutális stílusát annál kevésbé, feszengős mellélövést eredményezve. Talán legközelebb DVD-n vagy streamingen találkozunk a nevével, egy kellően odavágós akciófilm stáblistáján, melyről nem biztos, hogy sok emlékünk marad hosszú távon, de jó szórakozást biztosít – ironikus módon pont a humor mellőzésével.
A képek forrásai:
https://www.boykillsworldmovie.com
https://www.imdb.com/title/tt13923084/mediaviewer/rm2681888001/?ref_=ttmi_mi_all_30
https://www.geeksundergrace.com/movies/review-boy-kills-world/
https://www.imdb.com/title/tt13923084/mediaviewer/rm41042177/?ref_=ttmi_mi_all_105
[1] Források:
https://www.joblo.com/boy-kills-world-narration/
https://vanyaland.com/2024/04/25/boy-kills-world-review-terminally-reddit-brained/
