Tóth Emese „minden nő szexualitását meg kellett szelídítenie az új tőkés elitnek”
A középkori Európáról könnyen asszociálhatunk a boszorkányperekre és a boszorkányégetésekre. De van-e a sötét borzalmak és a nők ma is fennálló strukturális elnyomása között összefüggés? És hogyan kapcsolódik ide a kapitalizmus? December elején a Gólyában mutatták be Silvia Federici A boszorkányüldözésektől a nőgyilkosságokig című könyvének magyar fordítását a Théâtre le Levain és a Mérce közös kiadásában, mely választ hivatott adni minderre.
Az eseményt a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen program keretében szervezték meg; a beszélgetésen Dés Fanni, a NANE munkatársa, Csányi Gergely szociológus (Helyzet Műhely), illetve Piróth Attila, a könyv fordítója vett részt. Az alkalom nem valósulhatott volna meg a Mérce újságírója, Juhász-Boylan Kincső értő moderálása nélkül. A kerekasztalt óriási érdeklődés fogadta: a Gólya pincéje megtelt, sőt, a tömött padok között rengeteg résztvevőnek csak állóhely maradt, ami még a szervezőket is meglepte.
Az elmélet fontossága
Az este elején Dés Fanni hangsúlyozta, hogy a könyv bemutatása azért is számít nagy jelentőségű eseménynek, mert jelenleg nemigen létezik kiterjedt és elérhető magyar nyelvű szakirodalom a kapitalizmus és a nők elleni erőszak összefüggésével kapcsolatban. A NANE-s önkéntesek sokszor ajánlanak szakirodalmat az áldozatoknak annak érdekében, hogy a bántalmazott nők értelmezni tudják azt a társadalmi kontextust, amelyben az erőszak megtörténik velük. Kiemelt cél lehetne, hogy a gyakorlati munka még jobban összekapcsolható legyen az elmélettel, de ehhez mindenképp szükség volna több magyar nyelven hozzáférhető írásra a nők elleni erőszak társadalmi beágyazottságának témájában. Piróth Attila fordító is hangsúlyozta a diskurzus kezdetekor a limitáltan elérhető magyar szakmai anyagok problémáját: méltatlanul kevés Federici-művet fordítottak le eddig, s ennek a könyvnek a kiadása sem valósulhatott volna meg a Théâtre le Levain (Kovász Kamaraszínház) és a Mérce munkája nélkül.
Federiciről csak egy adott közeg vagy szubkultúra tud részletes információkat, holott híres feminista író, tanár és aktivista volt, akinek a nevéhez fűződik a Nemzetközi Feminista Kollektíva alapítása, illetve a „Bért a Házimunkáért” kampány megszervezése. Emellett fontos szerepet játszott abban is, hogy a reproduktív munkát az osztályviszonyok kulcsaként tudjuk definiálni. Előbbi azt volt hivatott elérni, hogy láthatóságot és megbecsülést kapjon a – főképp nők végezte – háztartási, illetve gondoskodási munka. Utóbbi állítás kapcsán pedig elég arra gondolnunk, hogy a felsőbb rétegek „háziasszonyai” helyett a legtöbb esetben az alsóbb osztályból származó nők végzik el a házimunkát.
A boszorkányüldözésektől a nőgyilkosságokig című könyve a marxista feminizmuson alapul, tehát a marxi fogalmi rendszert használja a patriarchális berendezkedés leírására, s így mutatja be, hogy életünk apróbb jelenségei hogyan ágyazódnak be az uralmi, patriarchális viszonyokba. Olvasóként több „aha-élményünk” is lehet, hiszen a könyv az interszekcionalitás, azaz az alárendeltség többrétegű elemzésének (nemi, etnikai, osztályhelyzeti) jegyében több fontos állítást tesz, jelesül pl. azt, hogy a kapitalizmus és a nők elnyomása ugyanabból a rendszerből táplálkozik. Mindezt Federici nem absztrakt módon vezeti le, hanem tömör és érthető szöveget tár elénk. Ez egyfajta aktivista gesztus is, melynek értelme: a tudást ne csak a privilegizált réteg érhesse el.
A boszorkányok születése és a nő „új funkciója”
„A boszorkányok nem csupán áldozatok voltak – hanem olyan nők, akik ellenálltak saját elszegényedésüknek és társadalmi kirekesztésüknek.” (Silvia Federici)
Federici könyvében leírja, hogy a kapitalizmus létrejöttével milyen sorsdöntő változások ütötték fel a fejüket, mint például a földprivatizáció vagy a szigorúbb munkafegyelem bevezetése. Ide tartozik a pénzalapú társadalom kialakulása is, mely felváltotta a közösségi mezőgazdaságot, s mely folyamat kárvallottjai sokszor az özvegy, idős asszonyok voltak. Ezzel párhuzamosan a nők szexualitását is meg kellett szelídítenie az új tőkés elitnek, hogy egy olyan rendszerbe tudják illeszteni az asszonyokat, melynek középpontjában a profit és a funkció van. Ezek a folyamatok igazolhatóak az akkoriban kiadott, házassággal és gyermekvállalással kapcsolatos rendeletek révén is: a döntéshozók a nőben egyszerre láttak társadalmi fenyegetést és gazdasági erőt, illetve funkciót. Az a nő, aki nem tanúsított engedelmességet, a „gonosz megtestesítője” lett.
A beszélgetés résztvevői kiemelték, hogy fontos részletesen beszélni a boszorkányüldözések kapcsán az idős nők pozíciójáról is. Az idősebb nők a 15. század előtt magas társadalmi pozícióval rendelkeztek, illetve tisztelet övezte őket. Történeti elbeszélések alapján ezek a nők kiálltak az igazságtalan bekerítések ellen, amiért az elnyomó bekerítők ezeket az asszonyokat szerették volna legyőzni és megsemmisíteni. A „bekerítés” a 16-18. századig tartó gazdasági-politikai folyamat volt, melynek során a hatalmon lévő szűk réteg kisajátította és privatizálta a paraszt közösség közös legelőit, földjeit. Mindez előfeszítette az ipari forradalmat, hiszen a nincstelenné vált emberek kénytelenek voltak elhagyni a falut: a városba költöztek a jobb megélhetés reményében, ahol később kizsákmányolt, eszköztelen bérmunkássá váltak.
A „gonosznak” bélyegzett csoportokat talán erkölcsösebbnek tűnhetett elpusztítani, így jött létre Federici szerint a boszorkányság fogalma. A fogalom létrejötte magában foglalja a női entitással szembeni erőszak legitimálásának első lépcsőfokát. A könyvet olvasva úgy érezhetjük, minden mindennel összeér. Ahogy a boszorkányüldözés, úgy a bekerítés is erőszakos aktus: a közös erdőből magántőke lesz, míg az önálló parasztból munkás, akinek egyetlen lehetősége az lesz az életben maradásra, ha eladja munkaerejét. A nők egyetlen funkciójává pedig a munkások reprodukciója válik. Fontos kiemelni, hogy míg régen az asszonyok egyedüli „feladata” a munkás reprodukciója volt, jelenleg ezt a nők nagy része egy teljes állású munka mellett teljesíti. Erre a jelenségre a „második műszak” kifejezést használják a szakirodalomban.
A könyvbemutatón részt vevő szakemberek hangsúlyozták, hogy az elvárt reprodukciós funkció összefügg azzal a ténnyel is, hogy a boszorkányüldözések szoros kapcsolatban álltak a „reprodukción kívüliséggel”. A bábákat azért üldözték, mert abortuszt hajthattak végre, a prostituáltakat azért, mert nem töltötték be a kijelölt „női funkciót”, az özvegyasszonyokat pedig azért, mert a régi rend és titok tudói voltak, persze reprodukciós funkció nélkül. Ez az idős, özvegy, bába, „queer”, egyedülálló, neurodiverz és vak nők misztifikálásával is összefüggött, hiszen a bekerítéseken túl a boszorkányüldözések másik fontos pillére ez, a nők démonizálása és a nőktől való irreális félelem volt.
Ha szeretnénk mindezt a jelenlegi világunkban értelmezni, azt mondhatjuk, hogy minden olyan dologért, amit a mai társadalomban egy nő nem tehet meg megbélyegzés nélkül, régen boszorkányper járt. Érdekes elemezni, hogyan válik fokozatosan rendszerszintű szexista normává az, amiért régen gyilkoltak (például a gyermektelen nők megbélyegzése), illetve hogy hogyan marad a nő alárendeltje a háztartásnak és a férjének mind a mai napig (például azon a gondolaton továbbhaladva, hogy a nő dolga a gyereknevelés és a házimunka). Fontos kiemelni azt is, hogy jelenleg az idős asszonyok szinte láthatatlanként vannak kezelve a társadalomban, hiszen nem tudják már betölteni azt az elvárt funkciót, ami a bekerítésekkor ki lett jelölve a női nem számára.
A népmesék révén fennmaradt „vasorrú bába” negatív képe a régi bábákra és a magzatelhajtásra utal, hiszen az abortuszt vas eszközzel végezték akkoriban. Emellett a népi mondákban is megjelenik az „ördöggel cimboráló nő” képének és a szexuális kicsapongásnak az összekapcsolása. Összegezve az mondható el mindezek alapján, hogy ha egy nő kontrollálhatja a teherbe esését, illetve magzata kihordását, az a férfiakban már régen is félelmet keltett, mely a mai napig sem csillapodott bennük (például ide tartoznak az esemény utáni tabletta és az abortusz körüli tiltások). Federici gondolkodását követve kijelenthető, hogy a boszorkányüldözés kiindulópontja a nők hatalmától való félelem volt. Piróth Attila fordító felhívta a figyelmet arra, hogy voltak férfiak ellen elkövetett boszorkányüldözések is, hiszen a nőkkel szolidaritást vállalókat is üldözték.
A nők elleni, évszázadokon átívelő erőszak
Mindent figyelembe véve is az állítható, hogy bár a boszorkányüldözések következtében rengeteg nő meghalt, méltatlanul kevés emlékmű utal Európában a sorozatos nőgyilkosságokra. Ez azt is megmutatja, hogy ahogy régen sem volt, úgy most sincs láthatósága a nők elleni erőszaknak, s annak ellenére, hogy az adatok alapján minden ötödik magyar nőt fizikailag is bántalmaz a partnere, egyáltalán nem hárul elég figyelem a nők elleni strukturális elnyomásra.
A 16 Akciónap a Nők a Nők Elleni Erőszak Ellen keretében megvalósuló Néma Tanúk megemlékezés ezt a csendet szeretné megtörni azzal, hogy minden évben emléket állít a családon belüli erőszak következtében meggyilkolt nőknek, akiknek a halála sok esetben elkerülhető lett volna, ha nem szembesülnek az intézményi árulás jelenségével. Az intézményi árulás az intézményi szakszerűtlenség egyik formája, amely ezt a speciális csoportot érinti. Az intézményhez forduló bántalmazott személy nemcsak az erőszaktevőnek, de az intézménynek is ki van szolgáltatva, és bízik abban, hogy az adott intézmény hatékonyan fog eljárni az ügyében és igazságot fog szolgáltatni. Az intézmény, mely az árulást elköveti, azért speciális, mert valójában pont arra lenne hivatott, hogy védelmet biztosítson a jogsérelem elszenvedőjének. Ekkor az adott intézmény nemcsak elmulasztja a segítségnyújtást, mely kötelezettsége volna, hanem fenntartja az érintett kiszolgáltatottságát, sőt, az elkövető cinkosává válik, mellyel egyértelműen ront a hozzá fordulók helyzetén.
Az erőszak és a kapitalizmus kapcsolata
Federici a 15. századi bekerítésekkel, illetve a proletariátus megszületésével köti össze ok-okozatként a boszorkányüldözések kezdetét. A szerző megpróbál kilépni a modellszerű elbeszélésből, s történetileg demonstrálja, hogyan ment végbe az eredeti felhalmozás, s azt követően az „erőszak felhalmozása”. Mindezt egyfajta világrendszer elméletbe ágyazza, tehát nem hagyja figyelmen kívül a gyarmati és posztgyarmati országokban végbemenő boszorkányüldözéseket sem, sőt, külön hangsúlyt fektet ezekre. Ide kapcsolódik a könyv egyik fő állítása, miszerint a boszorkányüldözések nem maradtak abba; a posztgyarmati világban ma is jelen van az erőszak használata a kapitalizmus kialakítása során (pl. jelenleg Afrikában folyik földprivatizáció, melynek erőszakos szövődményei alakultak ki). Az írás alapján tehát elmondható, hogy az erőszak a kapitalizmus fontos strukturális szegmense. A nők bántalmazása könnyen tűnhet individualisztikus problémának, melyre hirtelen talán a pszichologizálás tűnik megoldásnak, pedig az igen sokszor tévútra vezethet, hiszen nem veszi figyelembe az erőszak kontextusát és struktúrába ágyazottságát. Ettől a téves iránytól Federici történeti átkeretezése szerencsére hatékonyan el tud bennünket mozdítani. A résztvevő szakértők kiemelték azt is, hogy a bekerítések és a boszorkányperek közötti oksági viszony ellenőrizhető közvetett módszerrel, mégpedig úgy, ha megnézzük a térképen, hogy hol zajlottak bekerítések, majd megvizsgáljuk, hogy utána ugyanazon területen mennyire volt jellemző a boszorkányüldözés. Valószínűleg meglepő egybeeséseket találhatunk, persze a korreláció önmagában sosem garantálja az okságot. Csányi Gergely hangsúlyozta, hogy bár a boszorkányperek és vádak kezdete strukturális gyökerű volt, a boszorkányüldözések fennmaradásának fontos elemeként tarthatjuk számon a tömeghisztériát is.
Az erőszak racionalizálása
A beszélgetés végén a közönség kérdéseinek egy része azt feszegette, hogy nincs-e annak veszélye, ha racionalizáljuk a nők elleni erőszakot, annak egzakt kiindulópontját és funkcióját keresve. Erre Dés Fanni és Csányi Gergely azt a választ adta, hogy mindez nem funkció, hanem egyfajta stratégia- és magyarázatkeresés a strukturális erőszakra vonatkozóan, ami segít jobban megérteni a bántalmazás kontextusát és mechanizmusát. Az utópisztikus cél az, hogy erőszakmentesen lehessen élni egy olyan világban, melyben a női test nem egy gazdasági/reprodukciós funkció, s ahol a rendszerből adódó frusztrációt a férfiak nem a nőkön vezetik le. Összességében ezért harcol a marxista feminizmus is. Mi csak annyit tehetünk, hogy nem felejtjük el: a kapitalizmus és a patriarchális elnyomó struktúrái összefüggenek, s amikor tehetjük, kiállunk az áldozatokért.
Köszönet a Gólyának, amiért helyet adott ennek a katartikus beszélgetésnek; a Mércének, hogy biztosította a moderálást, illetve a szakértőknek, hogy mindvégig fenntartották a hallgatóság figyelmét. Ha szeretnétek a kiadványt támogatni, s a könyvet megrendelni, azt ezen az oldalon tehetitek meg: https://www.telekiteka.com/site/index.php?mid=vasarlas&cid=2&pid=576.
Források
Silvia Federici: A boszorkányüldözésektől a nőgyilkosságokig. Théâtre le Levain és Mérce, 2024.
https://merce.hu/2024/11/02/boszorkanyuldozes-es-felelem-a-nok-hatalmatol
https://nokjoga.hu/alapinformaciok-a-nok-elleni-eroszakrol/az-intezmenyi-arulas/
https://nane.hu/szakembereknek/kiallitas-standolas-szinhaz/
A kiemelt kép és a könyv borítóján szereplő festmény Rodolfo Morales mexikói festő műve.
A cikkben szereplő fényképeket Bekker Balázs készítette.
