Az Európa-szerte megrendezett Kutatók Éjszakáján ezúttal is változatos előadásokkal, kísérletekkel, laborbejárásokkal és játékos programokkal várják az érdeklődőket, szeptember 27–28-án. Az ELTE-karok által szervezett programokban bárki találhat számára is érdekes témát – a hipnózistól az űridőjárásig, a mesterséges intelligenciától az eutanáziáig „minden is” terítékre kerül.
A Természettudományi Kar előadásain a legköznapibb kérdésektől az atomfizikáig rengeteg változatos témába betekintést nyerhetünk, kezdve azzal, hogy miért kék az ég, egészen odáig, hogy mégis hogyan jósoljuk meg az űridőjárást. A biológusmesterek többek között a növénykórokozó gombák történelemformáló hatását, illetve a fogyasztószerek hatékonyságát taglalják, a kémia varázslói pedig a Vegyész Olimpián mérettetik meg magukat, ahol ezúttal minden szer használata megengedett – itt látványos kísérleteknek lehetünk szem-, fül- és orrtanúi.
A társadalomtudósoktól (szerencsére) megtudhatjuk, hogyan készülhetünk fel a világvégére – a válasz tömören: ökoközösség és humor. Egészen különleges programnak hangzik egy bizonyos „interaktív színházi társasjáték”, a szociopoly, melyben egy szegény család bőrébe bújva gazdálkodhatnak a résztvevők. Egy előadáson terítékre kerül emellett a közelgő amerikai elnökválasztás, az érdeklődők pedig egy kocsmakvízen is részt vehetnek, melynek témája ezúttal nem más, mint a szex politikai közgazdaságtana.
Az Informatikai Kar programjai idén is az egyik legaktuálisabb téma, a mesterséges intelligencia köré épülnek. Megtudhatjuk például, hogyan segíthet az MI az élelmiszertermelésben, vagy éppen milyen szerepet tölthet be egy diák mindennapjaiban. Ez utóbbi előadásban a ChatGPT hatékonyabb felhasználását és egyéb hasznos MI-eszközöket is bemutatnak, amelyek segíthetik az egyetemi hallgatók tanulmányait – no nem az egész szakdolgozat megírásában! Az MI-eszközöket próbára is teszik, mégpedig Ki mit tud?-formában – bár a címe akár „MI mit tud?” is lehetett volna –, ahol a ChatGPT, Alexa, Ziggy és még sok más MI-nagymenő mérkőzik meg egymással.
A Pedagógiai és Pszichológiai Karon idén nagy hangsúlyt kap a hipnózis témája: egy bevezető jellegű előadás után betekintést nyerhetünk egy hipnózis-laboratórium működésébe, ahol a résztvevők maguk is megtudhatják, mennyire érzékenyek az eljárás hatásaira. Egy előadáson felfedik a témával kapcsolatos tévhiteket is – például az okkultizmus vádját ugyancsak lemosva a szuggesztiós folyamatról –, ezen kívül az érdeklődők még egy csoporthipnózisnak is részesei lehetnek. Emellett persze köznapibb témák is terítékre kerülnek, mint például a digitális tudatosság.
A bölcsészek több mint félszáz témát dolgoznak fel: Eötvös Loránd nyomába erednek a Trefort-kertben, ókori görög és római társasjátékokat, vagy éppen művtöri-kvízeket játszanak, egy workshopon családfát kutatnak – a lista szinte végtelen. Kiemelten érdekes Erdődy Gábor történész, az ELTE BTK oktatójának előadása, aki nagykövetként Bonnban, majd a Vatikánban képviselte Magyarországot.
A filozófusok – nevükhöz híven – többek között az egzisztencializmusról és az összeesküvés-elméletekről gondolkodnak majd. A fordítóknál ismét előkerül az MI-témakör, ezúttal – természetesen – a fordítással kapcsolatban, de az érdeklődők a filmfordítás és a szinkrontolmácsolás világába is betekintést nyerhetnek. Az Eötvös Collegium Történész műhelyében (a szakkollégium Ménesi úti épületében) pedig többek között a Nagy Háborúban internált Eötvös-kollégisták sorsáról is többet tudhatunk meg.
A Kutatók Éjszakáján indul a BTK Korunk kérdései nevet viselő beszélgetéssorozata is, az első alkalommal arról lesz szó, hogy milyen jövő elé nézünk a globális válságok és technológiai forradalmak korában. A Bábel Bisztró interaktív programjain pedig betekintést nyerhetsz a különböző nyelvek és kultúrák izgalmas világába.
Az Állam- és Jogtudományi Karon következnek az igazán súlyos témák, mint az adócsalás, a Fenyő-gyilkosság, vagy az eutanázia. Egy igen fontos témakör, a munkajog is előkerül, de nem is akárhogyan: filmvásznon – mégpedig „A tanú” című remekműben –, illetve a komoly- és a könnyűzenében egyaránt.
A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon (BGGYK) megismerhetjük a DATA digitális támogató rendszert, mellyel sajátos nevelési igényű – például autista vagy intellektuális képességzavarral élő – tanulók beilleszkedését és autonómiáját támogatják. Emellett egy workshopon fény derül a számolási nehézségek és számolási zavar okaira és tüneteire is.
Végül, de nem utolsó sorban, Szombathelyen, a Savaria Egyetemi Központban részt vehetünk mentálisegészség-szűrésen, belemerülhetünk a művészet és a pszichológia kapcsolatába, de természetesen itt sem maradhat ki az egyik legaktuálisabb téma, az MI sem.
A Könyvtár Klubban muzsikusok biztosítják az atmoszférát: délután fellép a MÉZI Café, az ELTE Művészetközvetítő és Zenei Intézet hallgatói zenekara, este nyolc felé pedig Bárth János nótázik egy szál gitárral.
Bizonyos programok regisztrációkötelesek, ezekre a Kutatók Éjszakája honlapján lehet jelentkezni. Az ELTE-karok programjai és a cikkben említett programok a lenti linkeken elérhetőek.
Programok:
ELTE TTK: https://ttk.elte.hu/kutatokejszakaja2024
ELTE TáTK: https://app.kutatokejszakaja.hu/intezmenyek/elte-tarsadalomtudomanyi-kar
ELTE IK: https://app.kutatokejszakaja.hu/intezmenyek/elte-informatikai-kar
ELTE PPK: https://app.kutatokejszakaja.hu/intezmenyek/elte-pedagogiai-es-pszichologiai-kar
ELTE BTK: https://app.kutatokejszakaja.hu/intezmenyek/elte-bolcseszettudomanyi-kar
ELTE BTK Filozófia Intézet: https://www.facebook.com/events/2638126809910362/
Eötvös Collegium Történész műhely: https://www.facebook.com/events/514901614664657/
ELTE ÁJK: https://app.kutatokejszakaja.hu/intezmenyek/elte-allam-es-jogtudomanyi-kar
ELTE BGGYK: https://app.kutatokejszakaja.hu/intezmenyek/elte-barczi-gusztav-gyogypedagogiai-kar
ELTE Savaria Egyetemi Központ: https://app.kutatokejszakaja.hu/intezmenyek/elte-savaria-egyetemi-kozpont
Mitől kék az ég? https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/elte-termeszettudomanyi-kar/mitol-kek-az-eg
Vegyész Olimpia https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/elte-termeszettudomanyi-kar/vegyesz-olimpia
Ökoközösség és humor https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/elte-tarsadalomtudomanyi-kar/okokozossegek-es-humor-a-vilagvege-ellen
Élelmiszertermelés + MI https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/elte-informatikai-kar/hogyan-segiti-a-mesterseges-intelligencia-az-emberi-intelligenciat-az-elelmiszertermelesben-1
MI a diákok mindennapjaiban https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/elte-informatikai-kar/mesterseges-intelligencia-egy-diak-mindennapjaiban
MI ki-mit-tud https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/elte-informatikai-kar/21-szazadi-kompetenciak-es-az-mi-ki-mit-tud-es-te-mit-tudsz
Tévhitek és tények a hipnózisról https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/elte-pedagogiai-es-pszichologiai-kar/hipnozis-tevhitek-es-tenyek-1
Csoporthipnózis https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/elte-pedagogiai-es-pszichologiai-kar/csoporthipnozis-1
Digitális tudatosság https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/elte-pedagogiai-es-pszichologiai-kar/fomo-jomo-a-digitalis-tudatossag-megteremtese-szemelyes-eletunkben
Erdődy Gábor, történész-diplomata https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/elte-bolcseszettudomanyi-kar/torteneszkent-a-diplomacia-vilagaban?fbclid=IwY2xjawFaD-1leHRuA2FlbQIxMAABHWyyjyi9bfYFsEqGfU2ISTOV0N74CiesqvkNVRDsBVGVg4qvuLhWUor_SQ_aem_FdeokMm3jKCns9bKCskwdg
BTK Filozófia Intézet https://www.facebook.com/events/2638126809910362/
Eötvös Collegium Történész műhely https://www.facebook.com/events/514901614664657/
Internált Eötvös-kollégisták https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/eotvos-lorand-tudomanyegyetem/oteves-tanulmanyut-a-nagy-haboru-nyoman-internalt-eotvos-collegistak-sorsa-franciaorszagban
Fenyő-gyilkosság https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/elte-allam-es-jogtudomanyi-kar/letettuk-a-fenyofat-a-fenyo-gyilkossag-nyomozoi-szemmel
Munkajog a filmvásznon https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/elte-allam-es-jogtudomanyi-kar/munkajog-a-filmvasznon
Munkajog a zenében https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/elte-allam-es-jogtudomanyi-kar/igy-meg-nem-hallgattak-munkajog-a-komoly-es-a-konnyu-zeneben
Mobilom az autonómiám https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/elte-barczi-gusztav-gyogypedagogiai-kar/a-mobilom-az-autonomiam
Számolási nehézségek https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/elte-barczi-gusztav-gyogypedagogiai-kar/negyzetracsban-megbuvo-szamolasi-zavar
Mentálisegészség-szűrés https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/elte-savaria-egyetemi-kozpont/mentalisegeszseg-szures-1
Művészet és pszichológia https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/elte-savaria-egyetemi-kozpont/a-muveszet-pszichologiaja-vagy-a-pszichologia-muveszete-1
MI felhasználása https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/elte-savaria-egyetemi-kozpont/a-mesterseges-intelligencia-felhasznalasi-lehetosegei