Megjelenítve: 1 -7 / 7 eredményből

Visszavárja végzős hallgatóit az ELTE! – diplomaosztó nyereményjáték és ünnepségek

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemcsak a jelenleg aktív státuszú, hanem az idei félévben diplomát szerzett hallgatóira is kiemelt figyelmet fordít. Frissen végzett ELTE-s polgárok figyelem, ez a cikk most nektek szól! Megtudhatjátok, hogy milyen nyereményjátékkal kedveskedik számotokra az ELTE Alumni szervezete, illetve hogy az egyes karok hallgatóinak hol és mikor van lehetősége kézhez kapni a kiérdemelt oklevelet.

ELTE-sektől ELTE-seknek! – folytatódik az ELTE Sikerek előadás-sorozat

Újabb előadással folytatódik az ELTE Sikerek elnevezésű rendezvénysorozat, amelynek következő meghívott vendége Dr. Szathmáry Eörs evolúcióbiológus lesz, aki nem mellesleg volt ELTE-s hallgató. A rendezvény 2023. április 19-én, 18:30-tól kerül megrendezésre az Aula Magnában. Az ELTE Alumni Központ célja, hogy az ELTE jelenlegi és végzett hallgatói – valamint természetesen más érdeklődők is – közelebb kerülhessenek egy adott tudományterületen elért sikertörténethez, mindezt úgy, hogy az érdekes információkhoz közvetlenül az egyetemen végzett hírneves személyek tapasztalatain keresztül nyíljék lehetőség hozzájutni.

Érdeklődés, kíváncsiság, nyitottság, földrajz – Hallgatói szervezetek az ELTE-n 4.

Interjúsorozatunkban igyekszünk átfogó képet mutatni az ELTE hallgatói szervezeteiről, segítve ezzel a közösségi tevékenység iránt érdeklődő hallgatókat. Ezúttal az ELTE TTK-n működő Földrajzos Klub szervezőivel, Jó Viviánával, Telbisz Tamással, Szalkai Gáborral, Licul-Kucera Zsófiával és Iván Levente Botonddal beszélgettünk.