Németh Olivér A Komp Kollektíva tagjai nagy feladatra vállalkoztak. Elhatározták, hogy megzenésítik Weöres Sándor szimfóniáit. A Tizenegy szimfónia című verseskötet ténylegesen 11 jól elkülöníthető szimfóniából áll, melyek a költő alkotói korszakait sorakoztatják 11 pilléren. Németh László a következő szavakkal jellemezte a kötetet: „Azok a művek, amelyeket ő maga szimfóniáknak nevez, mert úgy összegzik egy-egy költői korszakának jellegzetességeit, ahogyan a nagy zenei formák reprezentálják Mozart, Beethoven, Bartók vagy Sztravinszkij világát”. Az előadásnak az Auróra pinceszínpada adott otthont. – Németh Oliver cikke.
A vers és a zene nagyon jól harmonizálnak. Nem véletlen, hogy megannyi, a verset és zenét ötvöző projekt létezik manapság. Ilyenek a Red Bull Pilvaker vagy a Kávészünet. Való igaz, az előbbi 2022. március 15-én búcsúzott dupla teltházas koncerttel, a munkássága beleivódott a kultúránkba. A zene képes arra, hogy hangulatfestő dallamaival, dinamikai játékával, ütemmutatóival, hangszerelésével olyan látens szimbólumokra, képekre világítson rá, amelyek első olvasásra talán észrevétlenek maradtak. Nem mellesleg a dallamokon keresztül a vers közelebb juthat az emberekhez. Ezt nem gondolja másképp a Komp Kollektíva egyik énekese, Tóth András sem, akinek elmondása szerint a zene, annak minden eszközével, képes eljuttatni egy vers mondanivalóját az emberek szívébe.
A két énekest, vagyis Tóth Andrást és Antóci Dorottyát zongorán kísérte Vitus Eszter, aki a versek megzenésítője is egy személyben. A csodás hegedűdallamokat pedig Cseke Gyöngyvér szolgáltatta. Négy ember megtöltötte élettel az Auróra pincehelyiségét.
A művek első harmadára jellemző a természetközeliség. Weöres Sándor első szimfóniája a négy évszakot festi meg mesteri, mégis egyszerű szimbólumokat használva.
Tóth András elmondása szerint a szimfóniák megzenésítése során a természetközeliséget folyton szem előtt tartották. Céljuk volt olyan hangulatot teremteni a dalokkal, mint ha azokat a szabad ég alatt, a ligetben ülve hallgatnánk.
Tavasszal tavaszi dallamokkal indult az este. Az első dal a Jubilus volt, mely a Tavaszi dal alcímet kapta. Ezzel egybekötve következett a nyár dallama, a Himnusz a Naphoz szimfónia. A két dalban gyakori volt a kvintek használata az énekdallamokat illetően, ami feszes és sejtelmes hangulatot kölcsönzött a szerzeményeknek. E két évszakot az ősz követte, amelynek a költő a Valse Triste címet adta. Weöres Sándor költészetére jellemző a kimagasló érzékiség. A zenészek ezt az érzékiséget egy őszi hangulatú, nőiének-központú, francia beütésű keringőként értelmezték. A háromnegyedes lüktetésű dal elrepített minket egy francia utcácskába, ahol a lehullott levelek keringőt járnak a szélben. A domináns akkord találkozása a harmonikus moll skálával sejtelmes őszi hangulatba borította a koncerttermet, amelyet Antóci Dorottya csodálatos énekhangja formált kerek egésszé. Az első szimfónia „záróakkordja” a blues légkört ébresztő Haláltánc volt. A telet megidéző dal megírása során a zenészek a blues zenében gyakran felbukkanó ördögmotívumot vették alapul mint ördög-halál párhuzamot. A dal hangulata visszaidézte a füstös kocsmák atmoszféráját, ahol folyton blues zene szól. A gyors, staccato-s hangok és harminckettedes díszítőhangok életigenlő és jó értelemben vett pimasz érzetet kölcsönöztek a műnek. Valódi haláltánccá vált a szöveg a dal által.
Az első szimfónia után, amely a zenészek szerint az élet körforgását jeleníti meg, teret nyertek Weöres Sándor gyerekversei is, melyek hidat képeztek a szimfóniák között. A tündér című verset a Sebő együttes zenéje nyomán zenésítette meg Vitus Eszter.
A következő állomás a harmadik szimfónia volt, mely már Weöres későbbi, érettebb költői korszakát öleli fel. A komplexebb gondolatiság jellemzi ezen költeményeket. A harmadik szimfónia első műve összetettebb zenei világával visszatükrözte a bonyolultabb, filozofikusabb gondolatiságot. A férfi és női szólamok elkülönülése, majd azok harmonizálása párbeszéd jelleget idézett elő a dalban. A harmadik szimfónia második műve a Rikolt a páva alcímet kapta. A szerzemény abszolút zongoraközpontú dal volt, melyet a két énekes szavalatával színesített. A dal klasszikus zenei elemekben bővelkedett, néhol idézve Ludovico Einaudi kortárs francia zongorista és zeneszerző szentimentalista dallamvilágát. A harmadik szimfónia harmadik szakasza zeneileg disszonánsnak tűnt a tematikáját illetően, ugyanis a zenekar célja egy rádióbarát sláger megírása volt. Igaz, a dallamok hajaztak egy, a rádióban játszott sláger dallamaira, a zenekarra jellemző underground, alternatívabb hangzást mégsem tudták teljesen levetkőzni.
Ami a „kompot” képezte a harmadik és a soron következő kilencedik szimfónia között, az egy újabb Weöres-gyerekvers volt – a Galagonya.
A koncert második harmadától a természetközeliség felől elmozdultunk az emberi gyarlóság felé, amely a kilencedik szimfónia tárgyköre. Az első szerzemény a Variazioni volt, amely a Néger rabszolgák éneke alcímet kapta. A Haláltánc-hoz hasonlóan ez is blues-osabb, pontosabban a blues egyik előfutáraként emlegetett munkadalos hangzásvilágot kapott. A másik szerzemény talán jelen szimfónia legsúlyosabb témájú verse volt, a Scherzo, amely paradox módon olyan zenei műfajt takar, melynek dallamvilágát a könnyed és tréfás hangulat jellemzi.
A szimfónia a Huizinga a nemzetszocializmust a viceházmesterek forradalmának nevezte hosszabb alcímet kapta. A paradox cím és tematika ellenére a zenekar mégis egy sejtelmesebb, nyomottabb hangulatú dalként prezentálta a művet.
A koncert „fináléja” a tizenegyedik szimfónia volt, amely a Csillagzene címet viseli, és valóban a csillagokig repített minket. A zenei zsenialitás itt érte el a tetőpontot. A folyamatosan változó ritmusképletek nem engedték leülni a dalt és folyton fenntartották a figyelmet. Jelen szimfónia esetében tényleg elmondható, hogy a „szöveg írta meg a zenét”. Érezhető volt, hogy a dalszerző a szöveg ritmusára írta a dalt.
A dalok minden esetben jól illeszkedtek a szövegre mind stílusjegyeikben, mind azok hangulata szempontjából. Képesek voltak arra, hogy a verseket megidézzék, azok jelentését eljuttassák a közönség szívébe. Erről mi sem árulkodhatna jobban, mint a koncert végén hosszan tartó vastaps.
Bár az eseményen az első, harmadik, kilencedik és a tizenegyedik szimfónia egyes részei hangzottak csak el, Tóth András elmondása szerint a dalok jelenleg is íródnak, és folyamatos munkák zajlanak, hogy a koncert az elkövetkezendőkben egyre hosszabb és hosszabb legyen. Céljuk továbbá, hogy a szerzeményekből stúdiófelvételek is készüljenek, hogy azok eljuthassanak a szélesebb közönséghez is.
Mindenképp egy izgalmas projektről van szó, amelyből ha stúdiófelvétel készül, az a szórakoztató funkció mellett nagyban segíti azok munkáját, akik behatóbban akarnak foglalkozni Weöres Sándor munkásságával.
A megzenésített versek könnyebben eljutnak a fiatal generáció szívébe, ezzel megkönnyítve a tanulási és értelmezési folyamatot, nem beszélve arról, hogy az ifjúság könnyebben kedveli meg az irodalmat az ilyen projektek által.
A kiemelt képet és a fényképeket Fórizs Dániel készítette.
