Nagy Jázmin Soha jobban. Szól gyakran a szófordulat a Hogy vagy? kérdésre, amit az ember beszélgetőpartnere általában nem hisz el. De valójában mit is jelent jól lenni és mihez képest lehetünk jól? Ezek körül a kérdések körül foroghattak Komáromy Bese gondolatai, amikor a FreeSZFE Egyesület égisze alatt megírta és megrendezte a Soha jobban című előadást.
A történet egy testvérpár, Réka és Ábris életének egy fejezetét mutatja be, akik öt év után újra találkoznak és egy részeges, saját és egymás múltjában kutakodó éjszakát töltenek együtt.
A cselekmény a jelenben és a múltban párhuzamosan fut, mi pedig kíváncsian figyeljük, hogy az évekkel ezelőtt történtek hogyan juttatták el őket azokhoz a bizonyos traumákhoz, amelyek megváltoztatták, vagy még inkább megpecsételték mindkettejük sorsát. Lassanként derülnek ki az információk, mi pedig a múlt szálán egyre közelebb kerülünk a katarzist hozó eseményhez, míg végül össze nem áll bennünk is a kép.
Egy Tom és Jerry rajzfilm bejátszásával indul az előadás, ami később, a katartikus pillanatokban vissza is tér. Egy mentsvár Rékának és Ábrisnak, valószínűleg az egyetlen menekülési lehetőségük volt gyerekként a valóság elől, egy boldog, egyszerű és kiszámítható világ, amilyenben nekik sosem volt részük. Egy olyan hely, ahol a fájdalom és a sebek nem tartanak tovább pár képkockánál és valójában senkinek nem esik bántódása.
A Rékát játszó Pereznyák Nikolett és az Ábrist alakító Nyomárkay Zsigmond civakodásai és egymásra találásai valóban testvéri bajtársiasságként hatnak, még legrosszabb pillanataikban is megmarad a közös kötelék. A magány, ami egész életükben végigkísérte őket, még akkor is mikor együtt voltak, az úgynevezett “társas magány”.
A magukra hagyatottság jellemzi őket leginkább, mindkettejüket máshogy, Ábrist az alkoholba, drogokba és kilengő életstílusba, Rékát az absztinenciába, a pszichológusok által felírt gyógyszerekbe és terápiákba, a normális és unalmasnak mondható élet kényszeres kialakításába üldözi.
A jelen már csak a maradéka, következménye annak, ami a múltban történt, mi pedig azért ülünk ott, hogy megtudjuk, mi vezette el őket ehhez a végkifejlethez. Feltárni, hogy a zűrös fiatalkor, a szökés otthonról, a nem kívánt terhesség, az alkohol, a mindezek következményeként szenvedett traumák, majd útjaik elválása hogyan sebesítették meg őket végérvényesen.
Az előadás mind zeneileg, mind képileg erős elemekkel operál. A zenei hangzást a techno világa jellemzi főként, fullasztó lüktetésével nyomva össze a levegőt és a teret egyre kisebbre és kisebbre. A színpadon elkövetett házi abortusz, azt hiszem talán az egyik legsokkolóbb élmény, ami színházban ért engem. Miközben Réka begyógyszerezve (hogy ne ájuljon el a fájdalomtól), egy vállfával próbál kétségbeesetten megszabadulni a méhében lévő magzattól, addig a színpad másik oldalán Ábris közös gyermekkori mentsvárukba, a Tom és Jerry rajzfilmek világába menekül ismét. A hangfalakból erősen morajlik egy inkább az ember fejében zúgó vér nyomására emlékeztető, mint zenéhez hasonlító hanghatás, mi pedig percekig csak szörnyülködni vagyunk képesek a nézőtéren.
Maga az esemény annyira sokkoló és szörnyű látványt nyújt, hogy önmagában képes előhozni a szorongás és feszengés érzését a nézőből, kevéssé szükséges hozzá különböző színházi módszerek – mint a színészi játék – pontos használata. Ugyan azt hiszem bizonyos szempontból nagy feladat színészként egy ennyire szélsőséges, és mindennapinak a legkevésbé sem nevezhető, érzelmi és fizikai állapotot megjeleníteni és hitelesen átadni a nézőknek, azonban másik oldalról szemlélve, pont szélsőségessége miatt válik izgalmassá a játék. A szituáció már önmagában is megteremti a feszült és szorongató hangulatot, a színészi játék ezt pedig csak fokozza.
Ahogyan Rékát és Ábrist, úgy minket is elkap az emlékek örvénye, magával rántva bennünket is az életüknek nevezett káoszba, amire a testvérpár szinte kárhoztatva van.
A zűrös családi háttér és környék, ami kis koruktól fogva körül veszi őket, csakis reménytelenséget képes árasztani. Bár az ember életében mindig megvan a lehetőség, hogy változtasson, hogy fejlődjön, ez nem mindig olyan egyszerű dolog, mint amilyennek elsőre tűnik, mert démonaink velünk maradnak, ahogy Réka és Ábris sem képes elkergetni őket.
A közös trauma után mindketten más irányokba indulnak és próbálják foggal-körömmel felépíteni saját életüket, végsőroron azonban ugyanoda jutnak. A jelenbe, ahol együtt várják részegen a holnapot.
Zene: Hunyadi Máté
Konzulens: Zilahy Anna
Produkciós vezető: Csunderlik Zita, Osváth Gábor
Osztályvezető: Kárpáti Péter
Játsszák: Nyomárkay Zsigmond, Pereznyák Nikolett
Írta és rendezte: Komáromy Bese
Képek forrása: https://www.facebook.com/freeszfe.hu/photos_by
