Nagy Jázmin Szerintem kezdjük azzal, hogy egy barokk színházteremben ülünk. Nem, nem színháztörténeti visszatekintést akarok kezdeményezni, hanem képzeljük el, hogy 2023-ban, a Gödöllői Kastély színháztermében ülünk, ami valóban úgy néz ki napjainkban is, ahogyan egy-kétszáz évvel ezelőtt tündökölt királyoknak, királynőknek és nemeseknek. A darabok és azok előadásmódja már kicsit megváltozott, de a színház, funkcióját tekintve, megmaradt.
Ma is egy ilyen „kicsit megváltozott” témájú előadásról akarok írni, mégpedig Lázár Ervin A Négyszögletű Kerek Erdő című meseregényének a Scene-műhely által készített színpadi adaptációjáról. A feldolgozás egyaránt szól gyerekeknek, illetve az őket kísérő felnőtteknek is.
De mit is jelent, ha egy darab gyerekeknek, vagy felnőtteknek szól? Mind tudjuk, hogy a felnőtt emberek a teljes értékű befogadók, azok, akiknek az előadás művészetileg értékelhető oldala szól, akik értelmezik, ami a színpadon történik. A gyerekek pedig azok, akik csak a színekért és formákért, a vicces mesehősökért járnak színházba, szerencsésebb esetben a történet is érdekli őket, tanmese esetén talán tanulnak is valamit a dologból. Mások szerint mind a két csoport teljes értékű befogadó, és képes (ugyan más és más, de egyaránt fontos) művészeti elemeket értelmezni és kontextusba helyezni. Én az utóbbi csoportba tartozom, sőt, kifejezetten fontosnak gondolom, hogy a gyerekek minél hamarabb megismerkedjenek mind a színház világával, mind az ott használt jelrendszerekkel és formanyelvekkel, és megtanulják értelmezni az ott látottakat.
Azonban a színházi alkotók hozzáállása sem mindegy, hiszen ha a gyerekeket a projekt létrehozásának első pillanatától kezdve dilettánsoknak gondoljuk, úgy tekintünk rájuk, mint korlátozott befogadókra, teljesen más élményű és befolyású darabot alkotunk meg. Sokszor elvész belőle a művészi szándék, és csak a gyerekeknek nyújtott szórakoztatás szándéka marad meg – annak ellenére, hogy ők is élvezik és értékelik a művészeti tartalmakat (még ha nem is rendelkeznek olyan előismeretekkel, mint egy felnőtt ember, pusztán életkorukból fakadóan), sőt, sokszor teljesen más pontokat helyeznek fókuszba.
A darab koncepciója szerint több, a Négyszögletű Kerek Erdőben játszódó történet van egymás mögé illesztve és összekapcsolva, ezzel egy körülbelül egyórás előadást alkotva. Mindegyik történetszál bemutatja és játszatja a figurákat, olykor főszerepben, máskor csak egy-egy mondat erejéig. A dramaturgia dinamikus, fenntartja minden korosztály figyelmét (annak ellenére, hogy a játékidő 1 óra 5 perc, ami gyerekdarabok esetében hosszúnak számít), és olyan értékeket közvetít, amiket az élet valamely szakaszában minden embernek el kell sajátítania, mint az erkölcsi normák, az emberek közötti szeretet és tisztelet, vagy bizonyos esetben akár a félelmek legyőzése.
Első blokkunk témája Bruckner Szigfrid fogfájásának története, ezután következik Vacskamati születésnapja, harmadjára szintén Vacskamati főszereplésével a csúnya és aszott barackok eladásának története, utoljára pedig egy költői verseny jelenik meg. Mind olyan történetek, amik ismertek, Lázár Ervin mesekönyvében megtalálhatóak, nem is térnék ki részletes elemzésükre – a struktúra a könyvéhez hasonlóan épül fel, a Kerek Erdő mindennapjaiba nyerünk betekintést. Olyan történeteket válogattak össze az alkotók, amiknek a gyerekek számára könnyen megjeleníthető és színházi keretek között átadható üzenete van.
A díszlet vidám és színes, egy teljes mesevilág, létrával, dobogóval és három lépcsőfokos lépcsővel. Ezeket a koncepció ügyesen ki is használja, kreatív a mozgáskultúra, van hova rakni a szereplőket, mikor épp nincsenek középpontban, vagy éppen könnyű fókuszba helyezni őket. Kimozdultak a barokk színpad adta térkeretek közül, szabadon rendezték a színpad előtti teret, használták a falon nyíló tapétába rejtett ajtót, ezzel pedig sokkal közelebb sikerült hozniuk a történéseket a nézőtérhez mind fizikailag, mind átvitt értelemben.
Az előadás rendelkezik számtalan olyan elemmel, ami szól a gyerekeknek, a felnőtteknek, bizonyos esetben pedig mindkét csoportnak egyszerre, ezzel pedig mindenki számára szórakoztatóvá és tartalmában relevánssá teszi az előadást. Ami azonban számomra problémássá tette, az a négy egymást követő történet sűrűsége: egy-két ponton terheltnek éreztem a mesejáték formai kereteit. A társulat tagjai azonban tudták tartani a maguknak megszabott egyórás időkeretet, így végső soron teljes mértékben fogyaszthatónak éreztem az előadást.
Vannak azok a színészek, akik úgy játszanak egy gyerekdarabban, mintha a mesében élnének, ezt a mesét pedig hétköznapi embereknek mesélik (azt hiszem, ennek sokkal egyszerűbb megfogalmazása a színész mint foglalkozás), és vannak azok a színészek, akik úgy érzik, a gyerekek értelmi- és befogadóképességei jóval lemaradnak a felnőtt emberekétől, így semmi másból nem értenek, csak a gügyögésből. Az egyik fő problémám ez volt az előadással. A Kiscsillag, Doktor Zirrzurr és a Virág alakítása sokszor annyira elütött a többi színésztől, mind játékban, mind a gyerekekhez való hozzáállásában, hogy fájdalom volt nézni a színpadon. Amikor nem volt jelen az őket megformáló előadó, minden karakter élt és mozgott, levetkőzték a színészek a gondolatot, hogy épp a Gödöllői Kastély barokk színpadán állnak gyerekek előtt, mesefigurák bőrében, és tényleg Vacskamatit, Mikkamakkát, Szörnyeteg Lajost és a többieket láttam megelevenedni, azonban néha teljesen kizökkentek ebből a világból, ezzel pedig pár értékes pillanat elveszett. Ilyenkor magyaráztak a gyerekeknek, nem beavatták őket a világba, amit az előadás megteremtett. Nem mondom, hogy az előadás ettől élvezhetetlen lett (olyan friss és mozgalmas volt az az egy óra, amit a darab felölelt, hogy erre nem is lett volna lehetőség), illetve nem tudhatom azt sem, a gyereknézők szemszögéből milyen volt az élmény, csakis a magam nevében beszélhetek.
Mindezek ellenére egy kifejezetten jó, minden korosztály számára szórakoztató és lebilincselő előadást hozott létre a Scene-műhely. Újra gyereknek érezhettem magam egy óra erejéig, és beléphettem az erdőbe, ahova régen jártam (akkor még a könyvek világán keresztül). Megint befogadott egy világ, ami kisgyerekként is mindig szívesen látott és ahol a problémák mindig megoldódtak, ráadásul ennek a világnak egy végtelenül igényes és kidolgozott formája. Mikor kijöttem a színházteremből és elsétáltam az óvodás csoportok mellett, akik eljöttek megnézni az előadást, arra gondoltam: én is gyerek akarok lenni a Négyszögletű Kerek Erdőben.
https://kiralyikastely.hu/a-negyszogletu-kerek-erdo-godolloi-kiralyi-kastely-ii.html
Rendező: Dózsa Zoltán
Szereposztás:
Mikkamakka — Táibl Eszter
Bruckner Szigfrid — Huszerl Bence
Aromo — Tóth Petra Serafina
Vacskamati — Somogyvári Regina
Szörnyeteg Lajos — Bozsó Áron Kristóf
Ló Szerafin — Palotai Zoltán
Dömdödöm — Szobota András
Kiscsillag, Doktor Zirrzurr, Virág — Koncsik Bernadett
A kiemelt kép és a fényképek forrása: Scene-műhely
