Március ötödikén tartották meg a Stófián-kupát, az ELTE által is szervezett Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának (KEK) nyitányául szolgáló mérkőzést. A futballmeccsen a házigazda, a BEAC csapata …

Az ELTE hallgatói magazinja
Március ötödikén tartották meg a Stófián-kupát, az ELTE által is szervezett Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának (KEK) nyitányául szolgáló mérkőzést. A futballmeccsen a házigazda, a BEAC csapata …
Március 5-én tartották részen az ELTE által is szervezett Kárpát-medencei Egyetem Kupájának (továbbiakban KEK) nyitómérkőzését, a Stófián-kupát, ahol a BEAC csapata csapott össze a Felvidéki …
November 30-án rendezték meg az ELTE Kupát, melynek keretein belül az egyetem különböző karairól érkező hallgatók focizhattak egymás ellen. A résztvevő tizenhat csapat között volt …
Szerda esténként a Mérnök utcai sportpálya megtelik élettel, mindenhol focimeccsek zajlanak, de egy csapat valahogy kitűnik a többi közül. Kurdics Zoltán Gábort kérdeztem, az FC …
Nagy Levente, másodéves kommunikáció- és médiatudomány hallgató tavaly kipróbálta, milyen az ELTE-n sportolni. Ezzel kapcsolatban megkértük, hogy mesélje el tapasztalatait. Tudomásunk szerint tavaly az ELTE …
Minden eddiginél nagyobb részvétel mellett zajlott a XV. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája, amelyen az ELTE sportolói öt érmet szereztek. Tizenöt sportág, 1900 résztvevő és három ELTE-s …
A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club tavaly év végén ünnepelte alapításának 125. évfordulóját. A rendezvénysorozat keretében 2023. szeptember 20-án, az Egyetemi Sport Nemzetközi Napján emléktáblát állítottak …