Kezdetét vette a 2022/23-as tanév tavaszi féléve, aminek köszönhetően újból számos érdekes program vár minket. A kultúrára és tudományra éhezők mellett a természetkedvelők is könnyedén találhatnak kedvükre való eseményeket a következő válogatásban.
film
Ma kezdődik a 13. Frankofón Filmnapok
Március 1-jén 19.30-kor a Francia Intézetben a Csapó! című vígjáték nyitja a 13. Frankofón Filmnapokat. Március 12-éig a budapesti Uránia és Toldi moziban, az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben 26 kortárs frankofón alkotást – köztük több díjnyertes filmet – nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal. Vígjátékok, romantikus és történelmi filmek, drámák, animáció, zenés dokumentumfilm, krimi, thrillerek és egy sci-fi paródia is színesítik az idei programot. A francia filmek mellett szerepel belga, kanadai, koszovói, marokkói, román, svájci, tunéziai és magyar alkotások is szerepelnek a kínálatban. Az esemény idén kiemelt figyelmet szentel a nőknek. Az Annie és a harag című film nőnapi vetítése után a PATENT Egyesülettel lesz beszélgetés az abortuszról, A vád március 11-i vetítése után pedig a NANE pszichológusa és a PATENT Egyesület jogásza osztják meg gondolataikat.
Óda a filmekhez – Babylon kritika
Már a magyar mozikban is megtekinthető Damien Chazelle legújabb filmje, a
Babyilon. A rendező korábbi művei között szerepelnek olyan klasszikussá vált modern alkotások, mint
a Whiplash (2014), és a La la land (2016), így nem kis elvárásokkal léphetünk be a moziterembe.
„Kötelességünk nem megunni a helyzetet” – az Egy csésze Európa különkiadásáról
November 30-án rendezték meg az Egy csésze Európa című rendezvénysorozat különkiadását az Európa Pontban, melynek témája ezúttal az ukrajnai menekült alkotók és gondolkodók helyzete volt. A meghívott vendégekkel, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) media design szakjának ukrán vendéghallgatóival, Adával és Darynával, Sós Ágnessel, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) alapító-igazgatójával, valamint Vonnák Diána Margó-díjas íróval, kulturális antropológussal, illetve Ukrajna-szakértővel Szederkényi Olga beszélgetett.
Lelki egészség, kultúra, társadalmi emlékezet – Decemberi programajánló
A vizsgaidőszak kezdete előtt még sok izgalmas, színes eseménnyel vár minket az egyetem. A tudományos és a művészeti események rendszeres látogatói is találhatnak kedvükre való programokat decemberi válogatásunkban.
Pofára esés – spoilermentes kritika
„Nem lehet, hogy hormonális?” – hangzik el egy orvosi rendelőben, ahol éppen egy lány túlsúlyát állapították meg. Chiara Bellosi második nagyjátékfilmje az egyén eredendő és …
Az európai Két távoli idegen – Nico
2022 őszén rendezték meg tizenegyedik alkalommal a Szemrevaló (Sehenswert) Filmfesztivált, ahol ismét német, svájci és osztrák alkotásokat mutattak be az érdeklődő közösségnek. Nekem idén sajnos …
Történész a moziban – Fónagy Zoltán előadása a Kutatók Éjszakáján
A Kutatók Éjszakája hagyományosan egyike az ország legfontosabb ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő eseményeinek, melynek keretében a különböző felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek és más tudományos műhelyek tárják ki …