Petőfi 200, Zine-est, tavaszköszöntő séta – márciusi programajánló

Kezdetét vette a 2022/23-as tanév tavaszi féléve, aminek köszönhetően újból számos érdekes program vár minket. A kultúrára és tudományra éhezők mellett a természetkedvelők is könnyedén találhatnak kedvükre való eseményeket a következő válogatásban.

Március 8. 18:00 – Gárdos Péter: Szamárköhögés

Gárdos Péter Szamárköhögés című filmjével folytatódik az NFI Egyetemi Filmklub, ahová minden karról várják az érdeklődő hallgatókat, valamint az ELTE alumnusait is. A filmklub vendége a vetítés után Gárdos Péter lesz, a film Balázs Béla-díjas rendezője. Az 1956-os forradalom olyan kimeríthetetlen téma, amit számos művészeti alkotásban feldolgoztak már. A Szamárköhögés azonban nem a hősökről szól, hanem azokról az esetlen, félő kispolgárokról, akik a lakásukba begubózva, a rádióra tapadva élték át a forradalom napjait. A film felnövéstörténetként kezeli a forradalmat, miközben kesernyés humorral koncentrál három együtt élő generáció civódásaira.

Március 8. 18:00 Minek nevezzelek?

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója apropóján, a Közép-európai Egyetem Határtalan tudás című sorozatában elhangzó előadások többek között olyan kérdésekre keresik a választ, hogy hogyan kerül Petőfi egy pólóra, az étterem menüjére és egy 37 milliós nézettségű rapdal refrénjébe, vagy hogy miért mennek ma is tömegek Petőfi-kiállításra, és hogy vajon a János vitéz felveszi-e a harcot a mangával. Az eseményen előad Margócsy István irodalomtörténész, az ELTE nyugalmazott professzora, Kalla Zsuzsa irodalmi muzeológus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgató-helyettese, Schiller Mariann magyar-angol szakos tanár, a Magyartanárok Egyesülete választmányi tagja. Az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

Március 8. 19:30 – Beethoven-est

Kovács László vezényletével ad hangversenyt az ELTE Egyetemi Koncertzenekar március 8-án az Aula Magnában. A több mint 60 éves múltra visszatekintő zenekar tagjai az ELTE jelenlegi és volt oktatói, illetve hallgatói. A koncerten Beethoven C-dúr hármasversenye (Op. 56) és  II. (D-dúr) szimfóniája (Op. 32) hangzik el. Közreműködik Hotzi Mátyás, a Nemzeti Filmharmonikusok zenekari tagja gordonkán és Dúlfalvy Éva koncertmester hegedűn. Vezényel és zongorázik: Kovács László Liszt-díjas kiváló művész. Támogatói jegyek a helyszínen a koncert kezdete előtt 2500 Ft-os áron válthatók.

Március 9. 17:00 – Gyerekbarát várostervezés és klímavédelem

Az ELTE PPK közreműködésével megvalósult Várostervezési kutatás a gyerekek mobilitásáról projektről szóló panelbeszélgetésben az előadók érintik a környezetpszichológia, a helyidentitás és a klasszikus közlekedés témáját, továbbá szó esik majd a városi jelenségekre irányuló kutatásokról és azok eredményeiről. A diskurzusnak apropót adó kutatás arra kereste a választ, hogy hogyan segítheti a szociális design a 8–13 éves gyermekek fizikai és mentális biztonságát a közösségi tereken és a városi közlekedés során, illetve hogy a placemaking milyen alternatívát nyújthat a városi forgalomcsillapításban, ezáltal pedig a klímavédelemben. A MOME Campus Auditóriumában zajló beszélgetés előadói: Astrid Kemperman (Urban Planning & Quality of Life at Eindhoven University of Technology), Beleznay Éva (HuGBC), Dúll Andrea (ELTE-PPK Ember-Környezet Tranzakció Intézet), Molnár Berta (BKK), Szerencsés Rita (MOME Innovációs Központ), valamint Tóth Csaba (Erzsébetvárosi Önkormányzat Klímavédelmi és Fenntarthatósági Kabinet).

Március 10. 18:00 – EO x PersPeKtíva: Zine-est a K30-ban

Az ELTE Online és a PersPeKtíva közös eseményén a zinek világába nyerhetünk bepillantást. A szervezők exkluzív magazin-válogatásra és kerekasztal-beszélgetésre várnak minden érdeklődőt sok szeretettel a K30 Art Cafe-ba. Az amerikai irodalom szerint a zinek 80-100 oldalas, magánkiadásban megjelenő, maximum 1000-es példányszámot számláló újságok és magazinok. Az eseményen a műfaj mai helyzetét járják körbe a szervezők meghívott vendégeikkel, a Zabella Zine lányokkal, valamint az ISBN Book+Gallery vezetőjével és a Fordulat csapatával. A 1500 forintos belépő teljes egészében lefogyasztható a kávézóban az est folyamán.

Március 16. 18:00 – Az Egyetem megnyitja kapuit: Főépület

Az ELTE Alumni Központ kiemelt feladatának tartja, hogy elősegítse az aktív kapcsolatokat az ELTE diplomásai és az egyetem között, ezért folyamatosan fejleszti, kutatja a közös élmény- és értékteremtés lehetőségeit. Az Egyetem megnyitja kapuit rendezvénysorozat keretében az érdeklődők az 1635-ben alapított egyetem nagy múltra visszatekintő épületeinek, helyszíneinek történetét és rejtett kincseit ismerhetik meg az ELTE Alumni Központ szervezésében. Történelmi jelentőségű épületek, lenyűgöző helyszínek fedezhetők fel a másfél órás séták alkalmával. Ezúttal a résztvevők az egyetem neoreneszánsz főépületét járhatják körbe, ahol ma az Állam- és Jogtudományi Kar tanszékei, valamint az ELTE vezetése is működik. Gosztonyi Gergely, az ELTE Jogtörténeti Tanszék egyetemi docensének vezetésével a látogatók megtekinthetik a Kari Tanácstermet, a Pázmány termet, az Aula Magnát és a kari könyvtárat is, valamint a Rektori Kabinetben láthatják majd az ELTE eredeti méltóságjelvényeit is, többek között a különös biztonsággal őrzött, drágakövekkel díszített, aranyozott ezüst rektori pédumot, melyet még Pázmány Péter adományozott 1635-ben az egyetemnek. A sétán való részvétel ingyenes, de a létszám limitált, ezért érdemes időben regisztrálni.

Március 18. 14:00 – Tavaszköszöntő virágok

A Füvészkertben tart tematikus szakvezetést Szabó-Szöllösi Tünde. A nagyjából másfél-kétórás séta során a résztvevők megismerkedhetnek a tavasz első hírnökeivel, a tavaszköszöntők és hagymások izgalmas világával. Emellett olyan kérdésekre is választ kaphatnak, hogy miképpen gondozhatjuk őket megfelelően, mit tehetünk, ha lehullatták szirmukat, és mitől fognak ismét virágozni. Az online vásárolható jegyek 4300 forintba kerülnek, az ár tartalmazza a füvészkerti belépőjegyet is.

Március 30. 17:00 – Tanár vagyok! És?

A pedagóguslét kihívásairól beszélgetnek az ELTE TÓK és a Felelős Szülők Iskolája képviselői közös szakmai-módszertani műhelyükben. Az egyetemi hallgatók és a már pályán lévő óvodapedagógusok és tanítók innovatív módszerekkel való megismertetése, szakmai tudásuk és kompetenciáik fejlesztése, valamint a szülők és a pedagógusok közötti együttműködés erősítése az Óvodapedagógus-Tanító Klub célja. A szakmai programsorozat márciusi alkalmán az érintett szakemberek a pedagóguslét erőforrásairól és gyenge pontjairól mondják el a véleményüket. A beszélgetés alapjául Balatoni József Tanár vagyok! És? című könyve szolgál, amelyben a szerző őszintén vall a tanári lét kapcsán megélt mélységekről és küzdelmekről saját történetein, kudarcain és sikerein keresztül. Az eseményre az alábbi linken lehet regisztrálni.

Forrás: elte.hu, Facebook

Képek forrása: port.hu, Zeneakadémia, Facebook  

Author

Ajánlott cikkek